Dtum
Login with Facebookk
1923 | Október

Lehetővé vált lehetetlenségek

 Amikor Lavoisier felállította az elemek teóriáját, a francia akadémia tagjai megütközéssel kiáltották feléje: lehetetlenség. Lavoisier pedig akkor sietett elzárkózni a „lehetetlenség” kinai fala mögé, midőn meteorok leesését konstatálták.

A gőzhajó pionirjai: Papin, Fulton, Salamon de Caux örülteknek nyilvánitanak és előretörekvésüket elzárta a mindenfelől összetornyosuló „lehetetlenség” barrikádja.Galvanit békatáncmesternek gunyolták és egész fakultások „lehetelenség” ítélete ellen küzdött. Arago hatalmas „lehetetlenség” nyilatkozással kelt ki az ellen, hogy a vasutak komoly előrehaladást jelentenének a közlekedési eszközök terén.

Babinet, a világhírü fizikus, matematikailag bizonyította be az Európa és Amerika közt felállítandó sürgönykabelnek lehetetlenségét. Gay-Lussac, Siemens és Helmholtz határozottan visszautasították még a gondolatát is annak a feltevésnek, hogy a levegőnél nehezebb gépekkel a felhők birodalmába emelkedjenek – egyszerüen őrültséggel határos beteges fantázia szüleményének nyilvánítottak minden ilyen irányu próbálkozást.

A Franklin villámhárítóját is döngő „lehetetlenség”-gel fogadta az angol tudományos akadémia. Stephensont és Riggenbacht őrültnek hitték, mert gőzmozdonnyal országon akartak végig utazni és mert azt állították, hogy fogaskerekü vasuttal kényelmesen a legmagasabb hegyre feljuthatnak a turistáskodást nem kedvelők is.

A csodák egész világa keletkezett a sok „lehetetlenség” megvalósulásával és ennek a világnak alapitói az Isten kegyelméből megvilágított elméju tudósok a kultúra és tudomány merész harcosai, az emberiség igaz jótevői.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Joseph Louis Gay-Lussac Antoine Lavoisier Ernst Werner von Siemens Robert Fulton
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98