Dtum
Login with Facebookk
1924 | Május

Véget ért a nyomdászsztrájk

Vasárnap délben, majdnem négy héten át tartó nyomdai munkaszünetelés után, a főnökegyesület és a munkásság megegyeztek a nyomdai munkások bérkérdésében s ezzel a sztrájk véget ért.

Hétfőn reggel ismét megjelennek a fővárosi napilapok és a közönség, mely négy héten át sajtó nélkül tengődött, ujból hozzájut kedvenc lapjaihoz. Ezzel megindul ismét az a vérkeringése az országnak, mely négy héten át erőtlenül, betegen képtelen volt táplálni a nemzet erejét. 

Végre is, vasárnap délben, a Typographia helyiségében tartott utolsó értekezleten, megegyezés jött létre. Ez a megegyezés egyelőre kizárólag a bérkérdésre vonatkozik, azzal hogy az uj kollektiv szerződésre vonatkozó tárgyalások a legrövidebb időn belül megindulnak s ez az uj kollektiv szerződés lett hivatott a főnökegyesület és a munkásság között fennálló függő kérdéseket rendezni. 

A megegyezés alapelvei a következők:
1. A munkásság azonnal felveszi a munkát. Ennek megfelelően a főnökegyesület biztositja a nappali munkásoknak a heti 90.000, az éjszakai munkásoknak a heti 100.000 koronás béremelést.
2. A béremelés négy hónapon belül éri el végső stációját. Ennek megfelelően a nappali munkások májusban heti 25.000, juniusban 20.000, juliusban 25.000, augusztusban 20.000 korona heti béremelést kapnak. Az éjszakai munkások bérrendezése annyiban különbözik a nappaliakétól, hogy ezek májusban heti 35.000 korona béremelést kapnak.
3. Minden sztrájkoló munkás megkapja a kizárás időtartama alatt elvesztett bére 50 százalékát.
4. Kollektiv szerződés egyelőre érvényét veszti. Az érdekelt felek a közel jövő új kollektiv szerződés kötéséről kezdenek tárgyalásokat, amelynek julius 14-én kell érvénybe lépni. 

A megállapodásokat úgy a főnökegyesület, mint a Szakszervezet, illetve a bizalmi testület ratifikálta s ennek megfelelően a szakszervezet felszólitotta a munkásokat, hogy régi munkahelyeiken azonnal vegyék fel a munkát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Magyarország 10 kilométeres gyalogló bajnoksága Magyarország 10 kilométeres gyalogló bajnoksága
Magyarország 10 kilométeres gyalogló bajnoksága október hó 7-én...
Sopron Sopron
Sopron népe magyar akar maradni. Valóban nem hozott számunkra...
Az árak szabályozása Az árak szabályozása
Az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság serényen dolgozik az árak...
Magyar remekművek -  Az Ernst-múzeum kiállítása Magyar remekművek - Az Ernst-múzeum kiállítása
Remekművek - talán kissé merész meghatározás, inkább egy sereg jó...
A páncélmellű ember A páncélmellű ember
New-Yorkban nagy feltünést keltett egy mérnök találmánya, mely egy...
Ma lesz a 60 éves Aga kán és a 22 éves Garron kisasszony esküvője...
Aga kán, a híres indiai nábob, akinek egy francia boltoskisasszonnyal...
Versek Versek
Csöndes folyó, arany folyó, Oh, bele veszni volna jó! Fehér ködön...
Kiállítások
Czobel Béla kiállítása a Tamás-galériában egyike volt képzőművészeti...
Robbanás egy magyar hajón Robbanás egy magyar hajón
A Magyar Keleti Tengerhajózási Részvénytársaságnak Vaskapu nevű...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98