Dtum
Login with Facebookk
1924 | Május

Fekete Mihály újabb rekordjavítása

A KAOE-verseny második napja. – 2000 néző. – Gyenge rendezés. – A KAOE legyőzte a MAC stafétát. – A MAC Veres nélkül startolt.

Sok igyekezettel, de mérsékelt sikerrel bonyolította le a KAOE második napi versenyét a Postás-pályán. A verseny néha teljesen megállt, így a 200 méteres síkfutás előfutamainál, ami érthető bosszankodást váltott ki a közönségből. Az eredményeket a laza pálya,az erős szél és felkavart nagy por nagyon hátrányosan befolyásolta.

Olimpiai jelöltjeink formája megint nem elégített ki. Gerő Ferenc viharos hátszéllel nem tudott 11 mp-en belül futni. Kurunczy rövidebb pályán futva is csak jóindulatú méréssel futott 50.2 mp-et. Pedig legalább 4-5 méterrel kevesebbet futott 400 méternél. Érthetetlen, hogy a pályabíró (Sarkadi) Kurunczy pályalevágását miért nem jelentette a versenybírónak.

Részletes eredmények
:
100 m síkfutás. I. oszt. előnyverseny. 1. Gerő Ferenc (KAOE) e. n. 11 mp. 2. Rátkai Aladár (FTC) 4 m. e. 11.1 mp. Indult még Boross Ernő (MAC) 2 m. e., de 70 méternél verve feladta.

A start Gerő és Boross kiugrásai miatt, csak ötödik kísérletre sikerült. 1 és fél méterrel nyerve. Viharos oldalszél.

Magasugrás.
1. Szilágyi József MAC 173 cm. 2. Muskát László MTK 173 cm. 3. Magyar József MTK 168 cm.

Az ugróléc túl rövid volt, az elugró hely laza és ellenszél is zavarta az ugrókat. A 176 cm-t Szilágy és Muskát is háromszor ütötték le, ugyancsak a 173 cm-re visszatett lécet is. Végül 168 cm-nél Szilágyi javára dőlt el a verseny.

400 méter síkfutás. 1. Kurunczy Lajos (KAOE) 50.2 mp. 2. Gerő Mór (KAOE) 53 mp.

Kurunczy a harmadik, Gerő a második pályán futott. Kurunczy 20 méter futása után befutott a második pályára és azon futotta az első fordulót, ami legalább 2-3 méter jogosulatlan előnyt jelentett részére.

5000 m gyaloglás.
1. Fekete Mihály (ESC) 24 p. 05.2 mp. Országos rekord! 2. Soltész Márton (ESC) 26 p. 38.2 mp.

 Fekete az erős szélben, porfelhőben és laza pályán nem tudott igazi képességeinek megfelelően gyalogolni. Legtöbbször nem is a belső pályán, hanem a második pályán gyalogolt, ami körönként több méter hátrányt jelentett.


Diszkoszdobás. Somfay Elemér ellenfél nélkül 27.90 m.

4x100 méteres stafétafutás.
1. KAOE (Gerő II., Vida, Kurunczy, Gerő I.) 43.5 mp. 2. MAC (Rózsahegyi, Püspöki, Boross, Somfay) 44.5 mp.

Rózsahegyi 4 méterrel verte Gerőt, Püspöki 1 méterrel Vidát. Kurunczy 6 méterrel Borosst, Gerő 5 méterrel Somfayt, 6 méterrel nyerve.

1500 m síkfutás. 1. Kultsár István (MAC) 4 p. 18 mp. 2. Nagy Sándor (BEAC) 4 p. 19.4 mp. 3. Fonyó Márton 4 p. 19.8 mp. 4. Szloboda Jenő (MTE) 4 p. 22.5 mp.

Végig Fonyó vezetett Kultsár előtt, kit Nagy és Rózsa követett. Utóbbi két kör után feladta. A célegyenesbe Fonyó fordult elsőnek Kultsár előtt, Nagy méterekkel hátrább, Fonyó már 3.5 méterrel vezetett és nyerőnek látszott, de az utolsó 40 métert nem bírta és mikor 10 méterrel a cél előtt Kultsár eléje került, teljesen lelassított, úgy hogy Nagy is befutott előtte a célba.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Fekete az 5000 méteres gyaloglás finisében Fekete Mihály az 5000 m rekordere A 100 méteres síkfutás finise, az első Gerő, második Rátkai Szilágyi (MAC) a magasugrás győztese Muskát (MTK) a 200 m gátfutás győztese, a magasugrásban második lett Kurunczy a 400 m győztese
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98