Dtum
Login with Facebookk
1924 | Március

Eljárás indult a Lázár – kávéházhoz kivonult rendőrök ellen

A katonai hatóság szerint a rendőrök bántalmazták a katonákat - a Dob utcai véres éjszaka epilógusa

 

Emlékezetes még az a véres Dob utcai éjszaka, amelyik hetekig izgalomban tartotta a közvéleményt. A Dob utca és Holló utca sarkán lévő Lázár-kávéházban éppen gyermekfelruházó ünnepély volt, amikor öt ittas katona tért be és zajongani kezdett. A kávéház vendégei csendre intették őket, ebből szóváltás keletkezett, amely véres verekedéssé fajult el. A polgárok széklábbal, a katonák bajonettel verekedtek. A tumultusban valaki Tremmel Mátyás fiatal katonát leszúrta. A verekedésnek a rendőrség megjelenése vetett véget. Mire a mentők megérkeztek Tremmel már halott volt. A helyszínen megindított rendőri nyomozás szerint a katonát Löbl József baromfikereskedő szúrta le. Löblt le is tartóztatták és azóta is vizsgálati fogságban ül.


Löbl letartóztatásával a rendőri nyomozás még nem ért véget. Azt igyekeztek megállapítani, hogy a verekedésben kik vettek részt és hogy kik voltak azok, akik egy szemtanu állítása szerint a már eszméletlenül fekvő Tremmelt továbbra is ütlegelték. Molnár György detektívfelügyelő csoportja néhány nap alatt tizenkét környékbeli lakost állított elő a rendőrségre, akiket mind azzal gyanusítottak, hogy Tremmelt ütlegelték. Kétnapi vallatás után azonban a rendőrség kénytelen volt elengedni őket, mert semmi bizonyíték sem volt ellenük.


A szomorú végű verekedés nyomozásának most harmadik változata játszódik le a főkapitányságon. Az átirat szerint ugyanis a rendőrök brutálisan jártak el a katonákkal szemben. Kivont karddal ütlegelték a már lefegyverzett embereket, sőt egy katonának karddal majdnem levágták az ujját.


Az átirat folytán meg is indult újból a rendőri nyomozás. Annyit máris megállapítottak, hogy a katona kézsérülésének okát már annakidején a helyszínen kivizsgálták. A sebben üvegszilánkot találtak és megtalálták azt az ablaküvegdarabot is, amelyiket a katona kezével zúzott össze és a törés helye pontosan megfelelt a seb alakjának. Kétségtelen tehát, hogy a sérülés ablakbeveréstől és nem rendőrkardtól származik. A verekedés zajára elősietett rendőröket most sorban kihallgatják a főkapitányságon.


A rendőrök úgy adják elő az esetet, hogy a pánikban és tumultusban tényleg kardot rántottak, de ezt csupán a verekedők megfélemlítése céljából és senkit sem bántottak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98