Dtum
Login with Facebookk
1925 | Április

Révész Adolf petróleumkereskedő csalás miatt följelentette Sándor Gizi szinmüvésznőt

Révész Adolf petróleumkereskedő csalás miatt följelentette Sándor Gizi szinmüvésznőt, a Blaha Lujza-Szinház tagját, mert nem ment hozzá feleségül

 

Szinházi körökben sokat beszélnek egy különös följelentésről, amelyet néhány héttel ezelőtt adtak be a királyi ügyészségen. A följelentő Révész Adolf pesti kőolajnagykereskedő, aki az operettszínházak tájékán „Ádi” névre hallgatott. Hosszu beadványt nyujtott át az ügyészségen s ebben nagyjában a következőket adja elő:
- Megismerkedtem Sándor Gizi szinmüvésznővel, aki a Blaha Lujza-Szinház tagja, szerelmes lettem a müvésznőbe, rövidesen megkértem a kezét. A müvésznő a leghatározottabban kijelentette, hogy a feleségem lesz. Megbeszéltük, hogy otthonunkat hogyan és miképen rendezzük be. Meg is vettem a Semmelweis-utca 9. számu ház ötödik emeletén jövendőbeli lakásunkat, fényesen berendeztem, sok pénzt költöttem el, majdnem 1 milliárdot, mindezt abban a tudatban, hogy a müvésznő a feleségem lesz.

 

Mikor már a lakás megvolt, mint a mennykőcsapás, váratlan esemény történt velem. A menyasszonyom egész közömbös kis ürügy miatt összeszólalkozott velem s kijelentette kereken, hogy ő ugyan sohasem lesz a feleségem.

 

A följelentésben Révész Adolf még azt írja, hogy a müvésznő nyilvánvalóan azért inszcenálta ezt az összeveszést, hogy véglegesen szakitson vele és éppen ezért – csalás cimén tesz ellene följelentést. A följelentés azzal indokolja a csalás elkövetését, hogy a müvésznő fondorlatosan tévedésbe ejtette őt, amikor megígérte, hogy a felesége lesz. A Semmelweis-utcai lakást ugyanis Sándor Gizi nevén bérelték s jelenleg is ő lakik benne. Ugyanebben a följelentésben bűnügyi zárlat elrendelését is kérte a szerelmes Révész Adolf.


Az ügyészségen beadott följelentés ügyében nem hoztak döntést, a kért bűnügyi zárlatot nem rendelték el, ugy, hogy a lakásban zavartalanul Sándor Gizi müvésznő lakik, ellenben átküldték a rendőrségre, ahol természetesen legelsősorban Sándor Gizit fogják kihallgatni, hogy a példa nélküli följelentéssel végezzenek.

 

Sándor Gizit már kedden kihallgatják a főkapitányságon és utána valószinüen szembesíteni fogják a panaszossal, akiről azt mondják, hogy a följelentést nem bosszuból tette s nem az elköltött vagyont akarja visszakapni, hanem még mindig feleségül akarja venni a szép müvésznőt. Sándor Gizi színésztársainak elpanaszolta a különös följelentést, amely színházi körökben nagy megütközést keltett.

 

Mindenki Sándor Gizi mellett foglal állást és valamennyien kollégái és kolléganői, még riválisai is, tanuskodni akarnak a rokonszenves fiatal színésznő tisztessége, jóhiszemüsége és igaza mellett. Egyszerűen bosszu müve az egész – mondják – és Révész a följelentéssel csupán meg akarja ijeszteni Sándor Gizit, aki azonban nem ijed meg még a saját árnyékától, Révész Adolftól sem…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98