Dtum
Login with Facebookk
1925 | Február

Az egységespárti kisgazdák titkos értekezleten elégedetlenkednek a kormánnyal és Mayer Jánossal

Nagyatádi Szabó halála óta alig hallani valamit a kisgazdákról, még Mayer János sem sokat foglalkozott velük e héten elmondott expozéjában. Ez mozdította meg az egységes párt egykori kőszikláit, a csizmás kormánypárti frakciót, amely a mult szerdán már a második titkos értekezletet tartotta.


Ezeken az értekezleteken rendre megtárgyalták mindazt, amivel elégedetlenek és amin sürgősen változtatni szeretnének. A kisgazdák uj elégedetlenkedéséről s a titkos értekezletekről egyik kisgazda képviselő a következő információt adta:
- A kisgazdák elégedetlensége a kormánypárton belül nem uj dolog. Való az, hogy a kisgazdafrakció csizmás tagjai bizalmas értekezleten vitatták meg a számukra több okból lehetetlennek látszó helyzetet és elhatározásaikat közölték Mayer János fölmivelésügyi miniszterrel.


- A kisgazdák egyik képviselőtársuk lakásán a legnagyobb titokban több ülést tartottak, amelyen megállapították, hogy Nagyatádi halála óta teljesen elvesztették a párton belül a sulyukat. Szerintük az ismeretes 16 pont fokozatos megvalósítása terén nem történ semmi. Legfőképen pedig abba nem akarnak belemenni, hogy eredeti demokratikus programjuk sarkalatos tételei elsikkadjanak. Vonatkozik pedig ez arra, hogy a kisgazdák a választójog titkosságát egész nyiltan és szabadon akarják követni. A kisgazdák tanácskozásaik során arra a megállapodásra jutottak, hogy mozgalmat indítanak az egész régi Nagyatádi-frakció kiválása érdekében, amely ekként ujból sulyhoz jutna és koalició formájában müködhetnék együtt Bethlen István egységes pártjával.


- A továbbiak során elhatározták, hogy addig is követelik a 16 pont megvalósítását és teljes és pressziótól ment szabadkezet követelnek a maguk számára a titkosság kérdésében. Számítsanak arra, hogy a régi nagyatádista nadrágosok is csatlakoznak hozzájuk, mert azoknak még annyi sulyuk sincsen a pártban, mint a csizmásoknak. A titkos kisgazda értekezletek után a legnagyobb meglepetést Mayer Jánost érte, akit nagyon energikusan szólítottak föl, hogy álljon az élükre, különben más vezér után néznek.


Mayer mindenképen igyekszik megnyugtatni az elégedetlenkedőket, de nehéz a helyzete, mert a kisgazdák a kerületeikben nem tudják a titkos választójog és a demokrácia föladását megindokolni.
A kisgazdák elégedetlenségével és mozgalmának az adta meg a lökést, hogy fölismerték, hogy a titkosság sorsa a parlament mai erőmegosztása mellett éppen az egykori Nagyatádi-csoport állásfoglalásától függ. Az ehhez tartozó 25-30 szavazat dönti el, hogy milyen legyen a választójog Magyarországon. Az ebből rejlő erőt akarják most a kisgazdák fölhasználni a maguk előnyére vagy – és ez a valószínűbb – egy kis megegyezésre.


Mayer János egyébként a mozgalomról ma referál a miniszterelnöknek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98