Dtum
Login with Facebookk
1925 | Május

Egy humoros fölhivás a t. szavazójegycsaló urakhoz

Tekintettel arra, hogy a szavazójegyekkel számos visszaélés történt, sok igazolványt hamisitott meghatalmazás alapján vették át, a demokratapárt néhány jóhumoru tagja a következő fölhivást teszi közzé:


Fölhivás a t. csaló urakhoz!


„Attól kell tartani, hogy halottak, fegyencek és ismeretlenek nevében önök, t. csaló urak, meg fognak jelenni az urnánál és megkisérlik az elcsent szavazóigazolvánnyal a kezükben, hogy jogtalanul leszavazzanak.

 

T. csaló urak, óva intjük önöket, ne próbálkozzanak, mert a vállalkozás kockázatos és önöket a csaláson rajtakaphatjuk. De ha mégis sikerülne eljutniok a szavazófülkéig, ott, t. csaló urak, gondolják meg, melyik a nagyobb csaló, az-e, aki önöket szegénységük miatt ilyen aljas szerepre szegődteti vagy önök.

 

És mert bizonyos, hogy az előbbi a nagyobb csaló, bosszulják meg magukat és odabenn a fülkében huzzák át a szavazólapot vagy írják reá: halott vagyok, fegyenc vagyok, vagy írják reá: meghaltam, fegyházban ülök, ismeretlen vagyok, tehát a legnagyobb sajnálatomra ne mszavazhatok.”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98