Dtum
Login with Facebookk
1925 | Május

Egy tolvaj kihallgatás közben kiitta a rendőrkapitány tintatartójából a tintát

Szombaton délelőtt az állami munkaközvetitőhivatalban megjelent Besina Márton 25 éves állásnélküli iparos és két álláskereső fiatalemberrel beszélgetni kezdett.

 

A helyiségben tartózkodók közül egyszerre ketten is észrevették, hogy Besina Márton, miközben társaival beszélget, benyult azok zsebébe és mivel ott semmi értéktárgyat nem talált, ellopta zsebkendőjüket.

 

Besina Mártont rendőrnek adták át, aki bevitte a főkapitányságra. Itt megállapitották, hogy rovottmultu és már többször volt lopásért elitélve. Besina Mártont délelőtt dr. Alvinczy Roland rendőrkapitány elé vezették, aki jegyzőkönyvet vett föl vele.

 

Besina elérzékenyülve mondotta jegyzőkönyvbe, hogy három napig éhezett, nem volt betevő falatja és ezért vetemedett a lopásra. Amikor a rendőrkapitány a jegyzőkönyv készítése közben az íróasztalra hajolt, Besina hirtelen fölkapta a nagy tintásüveget és annak tartalmát öngyilkossági szándékkal meg akarta inni.

 

A rendőrkapitány kiütötte kezéből az üveget, ugy, hogy Besina csak néhány csöppet ivott és egész arcát összekente. A rendőrorvosi hivatalban gyomormosást végeztek rajta, a két zsebkendő miatt pedig – tekintettel arra, hogy rovottmultu – letartóztatták és hétfőn átkisérik az ügyészségre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98