Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
Így verik a pengőt
Az uj valutáról szóló törvény tudvalevően ugy intézkedik, hogy a pengőérték 1927 január 1-én kötelező formában lép életbe. Minthogy ezideig semmi hír sem szivárgott ki illetékes körökből arra vonatkozólag, hogy az uj értékjegyek és váltópénzek mikor kerülnek forgalomba, kérdést intéztünk......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
A Budapesti Nemzetközi Vásár évek óta Magyarország legjelentősebb gazdasági eseménye.
A Budapesti Nemzetközi Árumintavásár forgalma a jelek szerint az idén a szokottnál is nagyobbnak ígérkezik. Szombaton, a vásár megnyitása első napján máris 1200 külföldi és 800 vidéki vásárigazolvánnyal ellátott...
A kép a Nemzetgyűlés ülésén készült
Egy hét óta spekulációtól távolálló kezek nagy tételekben vásárolják a hadikölcsöncimleteket, aminek következtében az árfolyamok megjavultak. Teljesen beavatott helyről szerzett értesülésünk szerint a vételkedv...
Elgázolt cséplőgép.
A lóversenyszezón kezdetével ujra aktuálissá vált a ceglédi vasutvonal állandó problémája. Ez a pályatest, amely tudvalevően a főváros több fontos utvonalát szeli ketté, olyan súlyos forgalmi és városrendezési akadály,...
Barabás Béla az osztrák-magyar delegáció volt elnöke
Bécsből jelentik, hogy ott ujabb időben nehézségek merültek föl a már négy hét előtt nyélbe ütött, de még alá nem írt magyar-osztrák kereskedelmi szerződés körül, ugy hogy kérdésessé vált, vajjon a szerződés eredeti...
Az állami pénzverde felavató ünnepsége.
A hivatalos lap testes számai sorra közlik a részvénytársaságok pengőmérlegeit; vasárnapra megint egész sereg vállalat tette közzé aranymérlegét. A gazdasági újjáépítés útján jelentős lépés a pengőmérleg: alkalmas...
Szelelőrosta a vetőmagtisztításhoz
Ki milyen vetőmagot vet, olyant arat. Régi igazság ez. Hiába szerezzük be a legjobb minőségű vetőmagot, ha az nincs kellőleg kitisztítva mindenféle piszkos anyagtól és idegen alkatrésztől (gyommagvak, földrész,...
Uj ipartestületi székház Balatonfüreden
Az utóbbi időben sokat beszéltek a fővárossal összeköttetésben álló vállalkozók körében arról a hihetetlennek hangzó állítólagos megállapodásról, mely szerint a kiadásra kerülő városi közmunkákat az egyes pártok...
Cikk-ajánló
Budapest közuti forgalmának rendezése Budapest közuti forgalmának rendezése
Közuti forgalmunknak siralmas állapota már az egész közvéleményt...
Mi van a bécsi tarisznyában? Mi van a bécsi tarisznyában?
Végre megalkudtunk az osztrák sógorral. A magyar kormány megbizottai...
A Nemzetközi Árumintavásár A Nemzetközi Árumintavásár
A Budapesti Nemzetközi Árumintavásár ünnepélyes megnyitása f. hó...
A kisipar kívánságai a közszállítások kiírásánál A kisipar kívánságai a közszállítások kiírásánál
A kis- és középipar körében több alkalommal merült fel panasz már...
Anyagbeszerző Központ Anyagbeszerző Központ
Mióta a kormány által tervezett Központi Anyagbeszerző Hivatal...
Az új pénz Az új pénz
A nemzetgyűlés elmult hetét az új magyar pénz megállapításának...
Milyen hadikölcsönöket valorizál a kormány Milyen hadikölcsönöket valorizál a kormány
A pénteki minisztertanács letárgyalta a valorizációs javaslatot,...
Az új ipartörvény jelentősége Az új ipartörvény jelentősége
A törvényhozásnak egyik legelső kötelessége, hogy az ipartörvény...
Viharos értekezlet az exporttárgyalások sikertelensége miatt Viharos értekezlet az exporttárgyalások sikertelensége miatt
Szombaton Bécsben eredmény nélkül félbeszakították az osztrák-magyar...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98