Dtum
Login with Facebookk
1922 | Január

A kisipar kívánságai a közszállítások kiírásánál

A kis- és középipar körében több alkalommal merült fel panasz már amiatt, hogy az egyes hatóságok a közmunkákról szóló árlejtések kiírásánál egyáltalában nem veszik figyelembe a kisipar érdekeit, versenyképességét és így gyakran megesik az, hogy már az árlejtés kiírásakor a kisipar munkavállalása lehetetlenné van téve.

Ismerve az érdekelt miniszterek megértését a kisipari törekvések iránt, szükségesnek tartjuk, hogy erre az anomáliára figyelmüket felhívjuk. Különösen a szabóiparosok csöppentek ki ilyenformán jó egynéhány munkalehetőségből.

Legutóbb is megtörtént, hogy a belügyminisztérium folyamrendészeti hatósága a legénység részére szükséges 1000 drb felső és 2000 drb alsó kész ruha szállítására írt ki pályázatot. Ezeken a pályázatokon maguk a gyárosok is résztvesznek és hogy az anyagszállítástól el ne essenek, kénytelenek kész ruhát ajánlani. Ilyenformán természetes, hogy intézetünknek az anyagra nézve egyáltalán nem adnak ajánlatot, vagy ha adnak is, nincs benne köszönet, mert jóval drágábban ajánlják nekünk, mint ahogyan azt ők maguk kalkulálják. 

Ebből a konkrét ügyből kifolyóan az Iparosok Országos Központi Szövetkezete beadványt intézett a belügy- és a kereskedelemügyi miniszterhez, amelyben kérte, hogy a pályázatok kiírásánál a jövőben vegyék tekintetbe a kisipar teljesítőképességét és ne írjanak ki pályázatot kész ruha szállítására, hanem külön az anyagra és külön a konfekcióra.

Ily módon lehet ugyanis elérni azt, hogy a konfekció megfelelő arányban a kisipar részére biztosítható legyen. Illetékes helyen bizonyára megszívlelik az iparosság kérését és a közszállításoknál a kisipart hathatósan támogatják.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98