Dtum
Login with Facebookk
1926 | Április

Megszüntetik a Máv. halálsorompóit

Döntő stádiumba jutottak a főváros és a Máv. tárgyalásai

A lóversenyszezón kezdetével ujra aktuálissá vált a ceglédi vasutvonal állandó problémája. Ez a pályatest, amely tudvalevően a főváros több fontos utvonalát szeli ketté, olyan súlyos forgalmi és városrendezési akadály, amelynek kiküszöbölése érdekében már évek óta folynak – sajnos eredménytelen – tárgyalások.

A Közmunkák Tanácsa azonban nem engedi elaludni ezt a számos szempontból nagyfontosságu ügyet s ujra tárgyalásokat kezdett a Máv. igazgatóságával és a kormánnyal a ceglédi vasutvonal kitelepítése érdekében. A most megindult tárgyalások a jelek szerint eredménnyel kecsegtetnek.

A főváros és a Közmunkák Tanácsa olyan erélyesen, annyi meggyőző érvvel követeli a vasutvonal eltávolítását, hogy annak teljesítésétől a Máv. többé nem térhet ki.

A vasutvonal, mely átlagosan 40 méter széles, a főváros 11 sugárirányu főutvonalát, a Hungária-körutat, az Andrássy-ut tervezett meghosszabbítását, az Erzsébet királyné-utat, az István-ut meghosszabbítását, a Thököly-, az Egressy-, a Mogyoródi-, a Kerepesi-, a Tomcsányi-, a Kőbányai és a Gyömrői-utat keresztezi.

A Közmunkák Tanácsa azt a javaslatot terjesztette a tárgyalások során a kormány elé, hogy a Máv. a ceglédi vonal mostani pályatestét teljesen szüntesse meg, s annak forgalmát a balparti körvasutra terelje át.

A ceglédi pályatest megszüntetésével a Máv. olyan jelentős értékek birtokába jutna, amellyel nem csupán a balparti körvasut átépítésének mielőbbi befejezése válnék lehetségessé, hanem végre lehetne hajtani a körvasut fővonallá alakítását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98