Dtum
Login with Facebookk
1926 | Április

Mégis valorizálják a hadikölcsönkötvényeket

Egy hét óta spekulációtól távolálló kezek nagy tételekben vásárolják a hadikölcsöncimleteket, aminek következtében az árfolyamok megjavultak. Teljesen beavatott helyről szerzett értesülésünk szerint a vételkedv fokozása abban leli magyarázatát, hogy közeledik az általános valorizációról szóló törvényjavaslat tárgyalása. 

A nemzetgyülés ugyanis összeülése után elsőnek a nyugdíjvalorizációról szóló törvényjavaslatot tárgyalja le, ami után az 1926-27. évi költségvetés következik. A költségvetés megszavazása után, sőt abban az esetben, ha Bud pénzügyminiszternek sikerül a sima letárgyalást biztositani, – még a költségvetés vitájának félbeszakitásával a valorizációról szóló általános javaslatot veszi elő a nemzetgyülés.

A kormány pénzügyi előadói és a párt tulnyomó része ezt a javaslatot csak abban az esetben hajlandók átengedni, ha a miniszter a hadikölcsönkötvényeknek legalább két-három százalékos valorizáláshoz hozzájárul.

Bud pénzügyminiszter bizonyos kautélák mellett hajlik e megoldás felé, innen magyarázható tehát, hogy a tőzsdén most az ugynevezett legelsőrendü kezek feljavitották a hadikölcsönkötvények árfolyamát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98