Dtum
Login with Facebookk
1926 | Augusztus

Horthy Miklós beszéde a mohácsi síkon a magyar-szerb orientáció mellett

Mohács, augusztus 29.
A mohácsi emlékünnepségeknek váratlan és talán az ország jövőjén is rendkivüli fontosságu nagy szenzációja Horthy Miklós kormányzó ünnepi beszéde.


Az államfő ugyanis megemlékezett déli szomszédunkról, aki négy évszázaddal ezelőtt velünk együtt küzdött a török ellen, a világháboru fordulata azonban ellenünk állította csatasorba.


- Remélem - mondotta a kormányzó -, hogy most már hamarosan visszatérhet közénk a régi barátság és megértés.


Az ünnepségen megjelent kormányparti képviselők nyomban megállapították a kormányzó kijelentésének külpolitikai jelentőségét, amelyhez nagyon messzemenő kombinációkat fűztek. A képviselők értesülése szerint ezt a kijelentést, amely kétségkívül Jugoszláviára vonatkozik és a szerb orientáció utját van hivatva egyengetni, hosszas előkészítés előzte meg és ez a tény nagymértékben emeli a kijelentés fontosságát. Beszélhetünk erről a kérdésről a mohácsi ünnepségen résztvett kormánypárti képviselőkkel, akik a kormányzó beszédének ezt a részét a következőképen kommentálták.


Scitovszky Béla házelnök:
A kormányzó ur kijelentésének, tekintettel arra, hogy az államfő ajkáról hangzott el, igen nagy politikai jelentősége van.


Platthy György:
Néhány kilométerre, a szerb határtól végre egy aktív lépés történt a szerb-magyar orientáció felé és most várjuk a visszhangot.


Szabóky Jenő:
- Már az első nemzetgyülésen erős volt a hangulat a szerb orientáció mellett. A parlamentnek egy csoportja kirándulást is tervezett Belgrádba, ezt a tervet azonban Rakovszky István Habsburg-érdekből meghiúsította. A kormányzó mai kijelentését örvendetes eseménynek tartom és remélem, hogy a kormány végre szakit a teljes külügyi tartózkodás politikájával és elhatározza magát a mi helyzetünkben legtanácsosabb szerb orientáció mellett.


Szily Tamás:
- Bethlen és Nincsics multévi genfi tanácskozása óta ugyszólván a levegőben van a szerb orientáció gondolata, amely az összes lehetséges utódállam-orientációk körül reánknézve a legelőnyösebb.
Rendkívül érdekes, hogy a mohácsi ünnepségekre nem hívták meg a diplomáciai testületet és igy a Jugoszláv követséget sem, amelynek ez a mellőzés – teljesen beavatott helyről szerzett értesülésünk szerint — annál rosszabbul esett, mivel Jugoszlávia annak idején meghívta Magyarországot a mohácsihoz hasonló rigómezei ünnepségekre.


A kormányzó mohácsi beszédét beavatott körök jóelőre nagy eseménynek jósolták és ennek tulajdonítható, hogy a mohácsi ünnepségekre leutazott a jugoszláv követség egyik tisztviselője is, akinek jelentése alapján az államfő szenzációs beszéde bizonyára megelégedést fog kelteni jugoszláv hivatalos körökben és kiindulópontjául szolgálhat a kormánypárt nagy többsége által örömmel üdvözölt magyar-szerb orientációnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Mohács, 1526 Horthy Miklós
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Érdekes képek a nagyvilágból Érdekes képek a nagyvilágból
XIII. Alfonz spanyol király a kis fiával. A király, a ki magyar...
Visszarendelték Amerika vichyi nagykövetét Visszarendelték Amerika vichyi nagykövetét
Washingtoni hirek szerint Leahy tengernagyot, az Egyesült Államok...
A Breselmayer fivérek kiléptek a MAC-ból A Breselmayer fivérek kiléptek a MAC-ból
A Magyar Atletikai Club sprintstafétájának tagjai: Breselmayer...
Háromszázmilliós állami kölcsön Háromszázmilliós állami kölcsön
Háromszázmillió uj kölcsönt kap a magyar kormány a Rotschild-csoport...
Üvegnövények, üvegerdők Üvegnövények, üvegerdők
A növények anyagáthasonító képessége visszavezethető legnagyobb...
Meteorológiai szolgálat a repülőversenyeken Meteorológiai szolgálat a repülőversenyeken
Miként a most mult wien-budapesti repülőverseny alkalmából a Rákoson...
A nyilvános pontozás sikere a Postások tornaversenyén A nyilvános pontozás sikere a Postások tornaversenyén
Magának a tornaversenynek a jelentősége is egészen eltörpült amellett...
Petőfi szászsebesen
Petőfi mint Bem hadsegéde a nagy tábornok csapataival két ízben járt...
Beszüntetik a vilamost? Beszüntetik a vilamost?
A pesti villamos, amiről most annyit beszélnek és irnak, azonfelül,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98