Dtum
Login with Facebookk
1926 | Július

Végzetes gramofontalálmány, amelybe belebukott a Tabáni Polgári Bank

Szávay Gyula és özv. Jeszenszky Istvánné félmilliárd elsikkasztása miatt bünvádi följelentést tettek

Vasárnap délelőtt érdekes bünvádi följelentést tettek a főkapitányságon a Tabáni Bank Rt. igazgatósága ellen. A följelentők Szávay Gyula kormányfőtanácsos, a budapesti kereskedelmi és iparkamara főtitkára és néhai Jeszenszky István kormányfőtanácsos özvegye, akik együttvéve közel félmilliárdot követelnek vissza a banktól a rendőrség utján.


A mai, gyakori bukások történetében is elég szokatlan, hogy mi okozta a kis tabáni bank bukását, noha a legszolidabb intézmény volt. A bank 1923-ban alakult az Ister Rt. bankcégből és igazgatója Politovszky István nyugalmazott katonatisztek foglaltak helyet és igy a banknak csakhamar nagy tekintélye lett. Wirker Béla, Bárezy Dezső, Czermann Lajos, Sipos Károly, Bogyai Lajos, Halász Zsigmond voltak az igazgatóság tagjai.

A bank, amely az Attila-utca 51. számu házban bérelt helyiséget, főképpen a tisztviselőket, nyugalmazott katonatiszteket és a nyugdijas özvegyeket vonzotta érdekkörébe. A szolid, igen megbecsült vállalat meg is felelt a bizalomnak, azonban három hónappal ezelőtt ugyszólván teljes csöndben megbukott: a fizetésképtelenség bejelentése után a bank ellen megindult a kényszeregyezségi eljárás, amelyet most tetőzött özvegy Jeszenszky Istvánné és Szávay Gyula följelentése, amelyben rámutatnak arra, miért bukott meg a tabáni bank?


Jeszenszkyné elmondja, hogy férje halála után, a mult évben 400 millió korona betétjét kivette a Hitelbankból és a pénzt a tabáni bankban helyezte el gyümölcsöztetés végett, havi fölmondás kikötése mellett. Amikor biztosítékot kért a banktól, két okiratot küldtek neki, amely szerint Marjalaky Benő építész 50 és 80 millió korona erejéig betáblázási engedélyt ad ingatlanaira a Tabáni Polgári Bank javára, de később kiderült, hogy ezek a betáblázási engedélyek értéktelenek.

 

Közben azonban Jeszenszkynét, állitása szerint, rábeszélték arra, hogy egy gramofontalálmányhoz társuljon, amire betétjéből rendelkezésre bocsátot az igért nagy nyereség reményében 50 millió koronát. A gramofontalálmány azonban nem ütött be s amikor az özvegy már rosszat sejtett, fölmondta betétjét. A bankban azzal utasitották el, hogy Politovszky igazgató külföldön tartózkodik és csak az ő megérkezése után fizethetik vissza a betétet. Röviddel ezután kiderült, hogy a bank fizetésképtelen.

 

A másik följelentő, Szávay Gyula is elmondja, hogy a bank bukását az okozta, hogy egy értéktelen gramofontalálmány finanszirozására rengeteg pénzt költöttek, ezenkivül pedig az egyik igazgatósági tag egyik rokonának szanálására sokszázmillió koronát forditott. Szávay Gyula kormányfőtanácsos 80 millió elvesztése miatt ugyancsak csalás és hütlen kezelés büntette cimén kéri az eljárás meginditását.

 

A főkapitányságon vasárnap délelőtt Kiss István rendőrfőtanácsos az intellektuális osztály vezetője a följelentések alapján már meginditotta a nyomozást és ma megkezdi a kihallgatásokat.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98