Dtum
Login with Facebookk
1913 | Augusztus

Hangosan beszélő telefon

A telefont nem kell ismertetnünk olvasóink előtt. Tavaly irtuk meg a telefon történetét abból az alkalomból, hogy 50 esztendős születése napját ünnepelte. Ez alkalommal elmondtuk, hogy mi az, ami a telefon készülékben a hangot csaknem eredeti szinezetével adja vissza. Leirtuk a mikrofon szerkezetét, a zengöládát – a rezonáns szekrényt is ismertettük, szóltunk a membránról, amelyek együtt alkotják a telefonálás titkát.

 

Ha a telefonkagylót a fülünkhöz illesztjük, s hallgatódzunk, a vezeték tulsó végén történt beszélgetést tisztán, értelmesen meghalljuk. Egy kissé távolabb tartva a kagylót a fülünktől még elmosódottan halljuk a hangokat, de ha néhány méterre állunk a kagylótól alig tudunk – nagy csend mellett – némi zörejnél egyebet kivenni.

 

Rendes kereskedelmi üzemben, ép ugy, mint ahogyan a közvetlen beszélgetés is csak egyénnek szól és nem tömegnek, arra illetéktelen egyéneknek, nem is szükséges, hogy a telefon készülékünk hangosabban beszéljen, mint annyira, hogy a fülhöz tett kagylóval mi hallgathassuk, mi elötte tartózkodik.

 

Ilyen üzemek, ilyen helyek a bányák, a telefonnak az a rendeltetése, hogy ne csak egy ember hallja meg egyidőben, amit valahol belemondanak, hanem mindenki, aki csak ott a kagyló mellett, vagy körülötte tartózkodik. Ilyen üzemek, ilyen helyzetet a bányák, bonyolódott berendezésü és szövevényes épitésü ipartelepek – gyárak.

 

Ezeknél fontos, hogy az üzemhelyen dolgozó munkástömeg bizonyos közléseket – különösen veszély esetén azonnal és egyszerre tudjon meg. Első képünkön egy bánya oldalfalán elhelyezett hangosan beszélő telefon készüléket lát az olvasó. Külsőleg nem is látszik, hogy eltérne a rendes használatban lévő telefontól, ha csak abban nem, hogy szerkezete öntött vas burkolatban van, s vizhatlanul van elzárva, vagyis ugyszólván víz alatt is müködik.

 

A hangos beszédtudás abban áll, hogy a mikrofonjára ütödö elektromos hullámok, amelyeket a beszélő állomáson leadott hangok hullámai idéznek elő, sokszorosan megerősödve ütödnek vissza, s igy erösebb hangon távoznak a kagylóból. Vannak olyan telefonkészülékek, amelyeknek kagylója helyén a gramofon kürtöjéhez, tölcséréhez hasonló tölcsér van, s ennél még erösebben tör elő az esetleges vészt és menkülési utat jelzö hang.

 

A telefonszekrény fölött egy vészt jelzö rendkivül éles hangu csengö van, amelynek harangja alatt zugást elöidézö kettös gyürü van elhelyezve. Már most, ha veszély van, a vészcsengö megszólal, a munkások mind a telefon felé rohannak, amelynek kagylójából folyton hangosan tör elö a figyelmeztetö szó és utasitás a menekülés mikéntjére. Senkinek sem kell megállani, mindenki hallja a hangot, mert a telefon hangosan beszél.


Az alsó képen már nagyobbszabásu berendezés van. A helyiség egy bányamü emelö hidjának csarnoka, amelyböl még mindig sok bajjal tud veszély esetén menekülni a sok száz fönyi munkássereg. Itt látunk egy telefonszerkezetet, amely automatikus kapcsolással müködik, s innen önmaga kapcsolhatja be a beszélö azt a tárnát, amelyet akar, látunk egy nagy vészharangot és egy kábelelosztó táblát. A vészjelzést a telefon folyton hangosan adja le, ezzel is segélyére van a menekülöknek.


Természetesen azonban, hogy a hangosan beszélö telefonnak nem csak kizárólag ilyen helyeken lehet hasznát venni, hanem másutt is, például magántelefonnál is, hogy ha nincs épen feltétlenül szükség arra, hogy a beszélgetést más ember ne hallgathassa ki, vagy pedig ahol egyáltalán ki is van zárva az, hogy a beszélgetés alatt más is legyen a telefon közelében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Egy bányaüzem felvonó hidján alkalmazott hangosan beszélő telefonállomás Hangosan beszélő telefonállomás, fölszerelve egy bánya oldalán mélyen a föld alatt
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98