Dtum
Login with Facebookk
1926 | Július

Kettős győzelmet arattunk az osztrák válogatott atléták ellen

Válogatott olimpiai stafétánk 3 p 30 mp-cel nagyszerű rekordot futott – 5000 méteren az osztrák Bruhnen egyénileg első volt. – A csapatversenyt 2-3-4 helyezéssel megnyertük.

Megtörtént vasárnap délután az első magyar – osztrák atlétikai staféta- és csapatmérkőzés. Az első összecsapás ezúttal csak két versenyre szorítkozott. Először 5000 méteren hármas csapatversenyben küzdöttek a két ország reprezentánsai, azután az olimpiai stafétamérkőzésre került a sor.

Az izgalmasabb verseny az 5000 méteres síkfutás volt, mert ez látszott elejétől kezdve bizonytalanabbnak. Ezúttal mi győztünk, de a győzelem feletti örömünk nem tiszta, mert újra beigazolódott, hogy nincsen valamirevaló 5000 méteres futónk és Bruhnen, az osztrákok legjobbja aránylag könnyen és fölénnyel győzött.

Gross csak 2000 méterig bírt együtt haladni vele, onnan kissé leszakadt, majd 3000 méter után teljesen elkészült erejével. Az 5000 méteres csapatversenyt nem a nagyobb tudásunkkal nyertük meg, hanem a szerencsés véletlen folytán, mert ha Kantor történetesen nem beteg és eljöhet Budapestre, akkor a Bruhnen-Kantor-Pastrello osztrák együttes 1, 2, 6 vagy a rosszabb esetben 1, 3, 6 helyezéssel győzött volna. A mieink közül egyik sem futotta ki az a formát, amit várhattunk tőlük.

Annál imponálóbb volt a győzelmünk az olimpiai stafétában. Viszont itt előre tudtuk, hogy az osztrákok helyzete reménytelen. Az örvendetes tehát nem annyira a győzelem, mint inkább az elért pompás új rekord, 3 perc 30 mp. mindenképen kitűnő eredmény.

Viszonylag jól futottak az osztrákok is és elért idejük, 3 perc 36,4 mp. csak két tizeddel gyengébb a WAF 100, 200, 400, 800 méteren, tehát 100 méterrel rövidebb távon felállított rekordjánál.

A két verseny eredménye és részletes lefolyása a következő:
5000 méteres síkfutás hármas csapatok részére
Egyéni világrekord: P. Nurmi (Finnország) 14 p. 28,2 mp. 1924.
Magyar rekord: Gross István (MTK) 15 p. 27,8 mp. 1925.
Osztrák rekord: Kantor (WAF) 15 p. 31,2 mp. 1925.


1. Magyarország csapata (Gross, Szerb, Papp) 9 pont.
2. Ausztria csapata (Bruhnen, Pastrello, Tuschek) 12 pont.

Egyénileg: 1. Bruhnen (Ausztria) 15 p. 41,2 mp. 2. Gross István (Magyarország) 15 p. 55,2 mp. 2. Szerb Elek (Magyarország) 16 p. 03,4 mp. 4. Papp György (Magyarország) 16 p. 12,8 mp. 5. Pastrello (Ausztria) 16 p. 31 mp. 6. Tuschek (Ausztria) 16 p. 36 mp.

Olimpiai staféta
Világrekord: nincs nyilvántartva.

Legjobb eredmény USA 3 p. 27,2 mp. 1908.

Magyar rekord: MAC (Somfai, Berács, Juhász, Fixl) 3 p. 36,2 mp. 1923.

Osztrák rekord: 100+200+400+800 méter, WAF 3 p. 36,2 mp. 1925.

1. Magyarország csapata: Gerő Mór, Fluck István, Rózsahegyi Gusztáv, Barsi László, 3 p. 30 mp., Országos rekord!
2. Ausztria csapata: Schenner dr., Jandl, Lederer, Mahr, 3 p. 36,4 mp., Osztrák rekord!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98