Dtum
Login with Facebookk
1926 | Október

Ötszáz milliót követel a meggyilkolt Csobaji József örökségéből menyasszonya

Ötszáz milliót követel a meggyilkolt Csobaji József örökségéből menyasszonya, aki azért vált el Pétery bankigazgatótól, hogy férjhez menjen a tragikus sorsu fiatal földbirtokoshoz

Az a titokzatos gyilkos merénylet, amely néhány hét előtt történt Csobajon, még mindig kideritetlen és ugy látszik, hogy a bünügyi nyomozás véglegesen holtpontra jutott. Közölték a lapok, hogy a gyilkosság szerencsétlen áldozata, Csobaji József nősülés előtt állott, egy ragyogó szépségü, fiatal, fővárosi elvált asszony volt a jegyese, amikor a gyilkos golyó a vőlegényt leteritette. Csobaji József, amidőn a halállal vivódott, a menyasszony állitása szerint arra kérte testvéreit, akik örökösei lettek, hogy halála esetén ötszázmilló koronát adjanak hagyatékából a menyasszonyának.


Az örökösök ennek az összegnek kifizetését megtagadták és ezért indult meg most a polgári pör. Dr. Kalledey Jenő ügyvéd terjedelmes keresetet adott be a budapesti törvényszékhez, amelyben Kállay Angéla, Csobaji József menyasszonya a következőképen mondja el szomoru végü menyasszonyságának történetét:


-Még dr. Pétery Jenő bankigazgatónak voltam a felesége, amikor egy barátnőm révén megismerkedtem Csobaji József földbirtokossal. Sokszor találkoztunk és bemutattam a férjemnek is. Mindennapos vendég volt házunknál és észrevettem, hogy a férjem féltékenykedik rá. Csobaji megvallotta, hogy halálosan szeret, nem tud nélkülem élni és rimánkodva könyörgött, váljak el az uramtól és legyek a felesége.


Az idők folyamán én is megszerettem őt és becsületesen tudtára adtam ezt a férjemnek. Arra kértem az uramat, egyezzék bele elválásunkba, én lemondok minden anyagi igényemről, mert Csobaji József felesége akarok lenni. Férjem meginditotta a válópört és a törvényszék jogerősen fölbontotta a házasságunkat – az én hibámból. Ez év tavaszán nyilvánosan is eljegyeztük egymást Csobaji Józseffel, mint jegyesek látogatásokat tettünk és fogadtuk ismerőseink gratulációit.

 

Ugy terveztük, hogy most szeptember végén, vagy legkésőbb október első napjaiban tartjuk meg esküvőnket. A nyáron, junius vége felé a vőlegényem azt mondta, hogy ő most a gazdaságban lesz elfoglalva, kénytelen elhagyni a fővárost, Csobaji birtokára utazik, de mert nem tud hosszabb időn át távol lenni tőlem, arra kért, menjek vendégségbe az ő birtokára. Az édesanyám kiséretében le is utaztam hozzá. Egy este a zongoránál ültem a vőlegényem gyönyörködve hallgatta a játékomat, amikor irtózatos puskadörrenés hallatszott és Csobaji József vértől boritva a lábaim elé esett.


Az orgyilkos golyója nem ölte meg mindjárt, csak egy heti kinlódás után halt meg. Ezalatt az egy hét alatt történt, nem is egyszer, de több alkalommal, hogy a vőlegényem arra kérte különösen testvérét, dr. Csobaji Gyulát, hogy halála esetén a hagyatékából nekem 500.000.000 koronát fizessenek.


Kállay Angéla keresete folytán a biróság kitüzte a tárgyalást, amely a budapesti törvényszéken dr. Fődy Emil tanácselnök előtt lesz október 11-én. Az alperesként pörbevont örökösök képviseletében dr. Hellenbart Árpád ügyvéd a kereset elutasitását kéri, de mielőtt a biróság ebben a pörben ítéletet hozna, széleskörü bizonyitási eljárást folytatnak még le, mert a felek által hivatkozott tanuk vallomásával kell tisztázni, hogy csakugyan jegyesek voltak-e Csobaji József és Kállay Angéla és valóban hagyott-e 500 milliót Csobaji halálos ágyán a menyasszonyának?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98