Dtum
Login with Facebookk
1926 | Szeptember

A magyar válogatott 3:2-re verte Ausztria csapatát

Félidőben a magyarok vezettek 1:0-ra, azután az osztrákok keveredtek felül és már 2:1-re vezettek, amikor a magyar csapat újra kiegyenlített és Kohut góljával eldöntötte a mérkőzést

Ami magát a nagy mérkőzést illeti, az csak külsőségekben volt igazán nagy. A közel félszázezer néző a pályát körülövező domboldalban, amphitheátrumszerűleg elhelyezve és a pálya minden talpalatnyi helyét betöltve, a rengeteg elegáns és szép hölggyel és még szebb kosztümökkel valóban méltó külső keretet adtak a nagy mérkőzésnek, a belső tartalom azonban nem állt azzal arányban.

Hogy mi volt ennek az oka, azt nehéz megmondani, de közel járunk az igazsághoz, ha annak a generális okát a két ország futballsportja hanyatlásában keressük. Ma már nyomát sem láthatjuk annak a régi, valóban nagy innovációval teli ötletes klasszikusan szép és eredményes támadó játéknak, amely egykoron jellemzője volt úgy a magyar, mint az osztrák csapatnak.

Magyarország:
Weinhardt – Fogl II., Fogl III. – Borsányi, Wéber, Rebró – Braun, Mészáros, Holzbauer, Tritz (Jeszmás), Kohut
Ausztria: Cart – Tandler, Musil – Schneider, Kurz, Dummer – Hierländer, Uridil, Gschweidl (Jurannie), Höss, Wessely

Az osztrák csapat kezd, támadása azonban nem jut túl a felezővonalon, mert Wéber szerel és máris elindítja az első magyar támadást. Ez a támadás bizony nem kellemes az osztrákoknak, mert a helyzet az első percben komoly veszélyt jelent. Osztrák ellentámadások következnek, de a jobbszárnyon hendszet vétenek.

A szabadrúgást Fogl II. szépen ívelve küldi körülbelül tíz méternyire a kapu elé. Holzbauer a labdát kapunak háttal állva fogja, ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy tarkójával az ellenkező sarokba ne fejelje a labdát. A magyar kolónia hatalmas tapssal jutalmazza a szép gólt. Magyarország vezet 1:0-ra.

Osztrák támadások következnek, amelyek azonban rendre eredménytelenek. A 8. percben Kurz faultolja Tritzet, Fogl II. szabadrúgása Braunhoz kerül, aki Mészároshoz tolja a labdát, ennek 25 méteres váratlan lövését Cart a szembesütő naptól csak az utolsó pillanatban látja, s így nagy nehezen kornerre tudja a veszélyes labdát tolni.

Az osztrák csatársor centrális támadást indít, ez talán az első szép és átgondolt akciója az osztrákoknak, amelyet azonban Gschweidl kapu fölé történt lövéssel ártalmatlanná teszi. A következő pillanatban Gschweidl magas beadását nagy bravúrral húzza le Weinhardt. A labdát kirúgja, Uridil fogja, akinek újabb lövését csak kornerre tudja szerelni.

A 32. percben nagy kavarodás van a magyar kapu előtt, Weinhardt azonban talán még a szabályokat is figyelmen kívül hagyva veti magát bele a küzdelembe, hogy megmentse kapuját.

A második félidőt az osztrákok támadásai vezetik be és Wéber csak faulttal tudja szerelni Uridil kiszökéseit. Az osztrák csatársor ide-oda tologatja a labdát, Weinhardt kifut, de Wessely szerencsésen elhibázza a célt.

A 10. percben Borsányi veti magát Wessely felé, a bíró fütyül, miközben a földre esett Wessely a másodpercnek tört része alatt ugrik talpra és körül sem nézve, mintegy 25 méterről élesen a kapu balsarka felé lő, amit Weinhardt és a magyar védelem, abban a hiszemben, hogy újabb fütty nélkül nem lehet szabadrúgást lőni, meg sem kísérel védeni. a bíró azonban középre mutat és Ausztria kiegyenlített. 1:1.

Az ember el sem tudná képzelni, hogy milyen hihetetlen energiát kölcsönzött az osztrákoknak a váratlanul elért eredmény. A csatárok mindent elsöprő lendülettel vetik magukat bele a küzdelembe. Hierländer villámgyorsan lefut, centerez és a jól helyezkedő Höss az ideálisan beadott labdát kapásból élesen vágja a hálóba. Weinhardt hiába kísérli meg, hogy szaltószerű ugrásával elérje a labdát, ez nem sikerül neki és Ausztria 2:1-re vezet.

A 18. percben csillan fel először ez a reménysugár, amely az első percekben már csak halvány esthajnal csillag volt, lassan fényes világító nappal növekedett Fogl II. szabadrúgását, amelyet ötven méterről küldött az osztrák kapu felé, Musil csak kornerre tudja menteni. És amikor Braun ideális sarokrúgását Holzbauer megkapta, már meg is született ügyes fejese révén a kiegyenlítő gól. 2:2.

A 26. percben Fogl III. a tizenhatoson belül hendszet vét. A labda a kezére pattan. A bíró természetesen nem ítél büntető rúgást, a következő pillanatban ugyanez a helyzet az osztrák kapu előtt ismétlődik meg. A bíró a játéknak ebben az idejében láthatóan nyomja a magyar csapatot.

Ez a nyomás abban nyilvánul meg, hogy ha egy magyar játékos hozzáér ellenfeléhez, azonnal szabadrúgást ítél a magyarok ellen, ezzel szemben az osztrák játékosoknál hasonlóesetben nem követi fenti eljárással.

A 38. percben az osztrák balszárny indít támadást. Fogl II. hosszú rúgással szabadítja fel a magyar kaput. A labda Braunhoz kerül, ez Holzbauerhez emeli, aki félmagasan fejjel Kohuthoz továbbítja. Kohut mellel stoppolja és Tandler hiába kíséri a zöld-fehér szélsőt, az mintegy tizenöt méterről élesen s védhetetlenül vágja a felső sarokba a labdát. 3:2 a magyarok javára.

Az utolsó percekben a magyar csatársor könnyedén tologatja a labdát, látszik már rajtuk, hogy biztosak a győzelemben. Pár perces osztrák kapu előtti látogatás után, a bíró sípja a mérkőzés végét jelzi.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Fogl III. szereli Uridilt, Fogl II. nézi beavatkozásra készen Weinhardt biztosan fog egy magas lövést Izgalmas jelenet a magyar kapu előtt, Weinhardt kirohanva tisztáz A magyar csapat Weinhardt, Braun, Mészáros, Holzbauer, Borsányi, Tritz, Fogl II., Fogl III.,Kohut; ülnek Vámos, Jeszmás, Wéber, Beneda; mögöttük Rebró
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98