Dtum
Login with Facebookk
1927 | Április

A Medjidje-Persian-Landau ügy ujabb fejleményei

Persian is rágalmazási pert indít Landau ellen


Érdekes és különös feljelentés történt szombat délelőtt a főkapitányságon. Landau Ernő motorkerékpárkereskedő, akinek neve Medjidje török hercegnővel összefüggő események kapcsán vált ismertté – önmaga ellen tett feljelentést gyilkosság kisérlete címen és egyidejűleg Persián Ádám hírlapíró ellen rágalmazási pert indított.


A „Hétfői Napló” munkatársa beszélt Persián Ádámmal, aki Landau feljelentésének előzményeit a következőkben mondotta el:


- Landau Ernő, aki összeköttetésben állott Adbul Kadir török herceg válófélben levő feleségével, Medjidje hercegnővel, széltében-hosszában azt híresztelte magáról, hogy ő a hercegnő vőlegénye. Figyelmeztettem erre Medjidje hercegnőt, figyelmeztettem arra is, hogy Landau vele való összeköttetését arra használja föl, hogy nevét reklamíroztassa és közismertté tegye. A hercegnő ezekután Landau Ernővel minden összeköttetést megszakított, sőt a lakásából is kitiltotta.


Ebben az időben érkezett Pestre Medjidje hercegnő családjának két régi ismerőse és bizalmasa: Nuzafej bej és Atif bej. Landau valahogy megismerkedett a két török urral. Ezután történt, hogy Landau Ernőt és Nuzafej bejt Landau Ernő oldalkocsis motorkerékpárján baleset érte. Landau ezt megint arra használta fel, hogy nevét a köztudat felszínén tartsa.


Hozzátartozói az egyik esti lap tudósítójának azt mondták, hogy Medjidje hercegnő a baleset után meglátogatta a sérülten fekvő Landaut és virágcsokrot hozott számára. Ebből azonban egy szó sem volt igaz. Ezt a dolgot közöltem a hercegnővel és a két török urral. Ezután történt, hogy mikor Landau egy alkalommal becsempészte magát Medjidje hercegnő lakására, Nuzafej bej nem adott neki kezet.


Ez a két feljelentés hiteles előzménye. Landau Ernő ellen egyébként rágalmazás miatt pert fogok indítani.


Beszéltünk Landau Ernővel is, aki természetesen mindenben a leghatározottabban cáfolja Persián Ádám állításait.


- Persián Ádámot én vittem el Medjidje hercegnőhöz, hogy a hercegnő memoárját megírja, - mondja Landau – és hogy keresethez juttassam. Persián a legképtelenebb módon intrikál ellenem, valószínűleg azért, hogy saját érdekeit ezzel elősegítse. Ezekről az intrikákról nekem már régóta tudomásom volt, de a feltünés elkerülése végett nem tettem lépéseket ellene. Az ügy további etappjai egyébként a bíróság előtt fognak lejátszódni, - fejezte be beszédét izgatottan Landau Ernő.


Igaza van, ezekben az ügyekben tényleg a bíróságnak kell sürgősen világosságot derítenie. A két nyilatkozathoz, amelyekkel semmiféle irányban nem azonosíthatjuk magunkat, egyáltalán nem óhajtunk kommentárt fűzni. Átadjuk őket azoknak, akik még a mai szomorú világban is örülnek a keleti meséknek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98