Dtum
Login with Facebookk
1927 | Augusztus

Csehszlovákia szeptemberben a Népszövetség előtt emel vétót a Rothermere-akció ellen

Apponyi Albert gróf mult vasárnap  adott nyilatkozatában jelentette ki, hogy szeptemberben részt vesz a Népszövetség genfi tanácskozásain. Ezt a közlést a kormány örömmel vette tudomásul és máris elhatározta, hogy a Genfbe utazó magyar küldöttség vezetője Apponyi lesz, tagjai pedig Walkó külügyminiszter, Klebelsberg kultuszminiszter és Héderváry Sándor gróf meghatalmazott miniszter.

 

Szeptemberben kerül a Népszövetség napirendjére a romániai birtokpörök ügye és a kormány reméli, hogy a Népszövetség meg fogja akadályozni a döntés további elodázását, vagyis kötelezni fogja Romániát arra, hogy a vegyes döntőbiróság küszöbönálló itéletének alávesse magát. Magyarországot érintő más fontos kérdés nem is szerepel a szeptemberi napirenden, napirenden kívül azonban olyan külpolitikai szenzáció van előkészülőben, amely döntő fordulópontot jelenthet Magyarországnak a trianoni békeszerződést követő történetében.

 

Arról van ugyanis szó, hogy Csehország kenyértörésre akarja vinni az egyre szélesebb hullámokat fölverő Rothermere-akció ügyét és éppen ezért - amint a kormányhoz közelálló helyről, Angliából érkezett megbizható értesités alapján közölték - el is határozták, hogy a Rothermere-akció ügyét szeptemberben a Népszövetség elé viszik és itt akarnak döntést provokálni a trianoni békeszerződés reviziójára irányuló törekvések ellen.

 

Kétségtelen, hogy a magyar küldöttség tagjai kellő nyomatékkal fogják Csehszlovákiával szemben a magyar igazságot képviselni, sőt megtörténhetik az is, hogy Bethlen miniszterelnök megváltoztatja eredeti tervét és a probléma fontosságára való tekintettel maga is kiutazik a Népszövetség szeptemberi tanácskozására.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Rothermere-akció
Tánczos G. Károly

Rothermere-akció
Rothermere lord, konzervatív angol sajtómágnás, a Daily Mail angol lapkonszern tulajdonosa 1927. június 21-én „Magyarország helye a nap alatt” címmel cikket közölt lapjában. Ebben azt a véleményét fejtette ki, hogy Közép-Európa békéjét csak a trianoni határok etnikai revíziója teremtheti meg, és Magyarországnak vissza kell kapni az elcsatolt – többségében magyarlakta – határ menti területeket. Noha az etnikai elvű revízió terve nem felelt meg teljes mértékben a korabeli magyar elképzeléseknek, a lord írása óriási lelkesedést váltott ki. Szintén pozitívan fogadták a felvetést a kisebbségben élő magyarok, akik egy esetleges határváltozás előhírnökét látták benne. Rothermere lordnak a határrevízió melletti nyílt kiállását részben a szlovákiai magyar kisebbség helyzete és a földreform során elszenvedett sérelmei váltották ki. A szlovákiai magyar politika felsorakozott a Lord terve mögé. A csehszlovák hivatalos politika viszont heves ellenakcióba kezdett. A kormány és különféle társadalmi egyesületek szervezésében Szlovákia szerte tiltakozó gyűléseket tartottak. Egy össznépi petíciós akció is indult, amely során a magyar lakosságra is – többnyire sikertelen – nyomást próbáltak gyakorolni, hogy írják alá a revízióellenes szöveget. A Daily Mailben megjelent írás körüli vihar csak 1928 folyamán csitult el. A Rothermere-akció egyik következménye a magyarországi Revíziós Liga megalakulása volt.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Klebersberg Kunó Gróf Bethlen István
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98