Dtum
Login with Facebookk
1927 | Augusztus

Látható rádióhullámok

Az ember szinte vak és süket módjára él, jár-kel a világmindenség ezernyi csodája között, érzéktelenül a jelenségek iránt, amelyeket sok tekintetben igen tökéletlen érzékszervei képtelenek felfogni. Egész a mult század közepéig jóformán csak azok a tünemények léteztek az emberiség számára, amelyeket a szemeivel meglátni, a fülével meghallani, ízlelni, szagolni, vagy kitapintani képes volt.

Az élénkebbé váló tudományos vizsgálódások, új kutatási módszerek azután olyan eszközöket eredményeztek, amelyek segítségével tudomást szerezhettünk a tünemények eddig ismeretlen fajtáiról. Az utolsó évtized a rádiótelefónia terén történt kutatások és felfedezések jegyében folyt le. A láthatatlan rádióhullámok szédületes sebességgel száguldanak a légkörben és a mérnöki tudomány alkalmas készülékek segítségével hallhatóvá tette ezeket a némán tovarohanó hullámokat.

A hallhatóvá tett rádióhullámok ma már szárnyalva továbbítják az emberi hangot, beszédet és zenei hangokat, sőt segítségükkel megoldás felé közeledik s távolbalátás problémája. Mielőtt az utóbbit gyakorlatilag tökéletesen megoldották volna, egy amerikai fizikusnak sikerült láthatóvá tett rádióhullámok tüneményét létrehozni.

Az új találmány lényegében egy korong, amely mindannyiszor világítóvá válik, valahányszor egy bizonyos leadóállomás meghatározott hosszúságú és frekvenciájú hullámokat bocsájt ki. A technika ez új vívmányának különösen a repülőgépek pilótái veszik majd hasznát. Nem kell ugyanis a repülőgép motorbúgásától erősen zavart telefont használni, hanem a felvillanó hosszabb és rövidebb fényjelek segítségével olvassák le a táviratok Morse-jeleit.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98