Dtum
Login with Facebookk
1927 | Február

Harminc millió aranykoronánkba kerül évente a textilkartell

A magyar textilipar a háboru előtt az ország gazdasági életében nagyon szerény szerepet játszott. Az ország textilszükségletének elenyészően szerény hányadrészét födözte, állandó tőkenehézségekkel küzdött, a versenyt a cseh és osztrák ipar termékeivel, amelyek vámmentesen jöttek be az országba, nem vehette föl s a husz millió főnyi lakosságból mindössze 16.000 embert foglalkoztatott.

A háboru után ez az ipar erőteljesen fejlődésnek indult s az infláció végén már több, mint 27.000 ember dolgozott a magyar textilgyárakban. De a következő két évben a fejlődés hirtelen előrelendült, ugy, hogy 1925-ben (az 1926. évi adatok még nincsenek földolgozva) már 36.000 embert foglalkoztatott.

Ez a hirtelen lendület nem természetes növekedés, hanem mesterséges injekció, az autonóm vámtarifa eredménye. A régi vámtételeket, amelyek még a közös vámterület idejéből maradtak meg, jelentősen fölemeltük s ez a fölemelés éppen a textilipar készitményeinél volt nagyon erős. Ha a tizenkét legfontosabb textilcikket vesszük számitásba, az emelés legalacsonyabb mértéke husz és a legmagasabb négyszázötven százalék volt. 

Ez a példátlanul magas vámvédelem nemcsak azokra a cikkekre terjedt ki, amelyeket Magyarországon kész ipari termékekké földolgozni ésszerü és indokolt volna, mint a len, kender és selyemárukra, hanem a gyapjura és a gyapotra is, a tömegek ruházkodási cikkeire, amelyek nyersanyagát messzi földről kell ide szállitani. Ezzel elértük, hogy a magyar textilipar födözi ma már a belső szükséglet hatvan százalékát, de milyen áron! 

Először is szörnyen megdrágitotta a külföldről importált textilárukat, 270 millió aranykoronát tett ki 1925-ben a teljes textilbehozatal. Ebből az összegből, ha csak a tizenkét legfontosabb textilcikk átlagos vámját vesszük tekintetbe, 18,5 % esik a vámra és ez nem kevesebb, mint kereken 50 millió aranykorona. 

Vagyis csak ruházkodási cikkek vámja révén tízmillió dollárt kell iparvédelem cimén kiizzadnunk. A magyar textilgyárosok az uj vámtarifa megalkotásánál az aggodalmas hangokat azzal igyekeztek elnémitani, hogy az ipar e szörnyü magas vámvédelmet nem fogja kihasználni. 

A kiskereskedelmi árakból itélve ugyan azt kellene következtetnünk, hogy a vámok 100% erejéig érvényesülnek, de fogadjuk el a textiliparnak azt az állitását, hogy a vámoknak csak 40%-a jut érvényre.

Az a körülmény, hogy az ipar 40%-ig a vámvédelmet igénybe veszi, annyit jelent, hogy a termelési költségeit körülbelül 19%-kal meghaladó áron hozza termékeit forgalomba. Miután a belföldi termelés 300 millió aranykorona körül mozog, a többlet, amelyet a vámok révén a fogyasztónak kell megfizetnie, 30 millió aranykoronát jelent. 

Az a teher tehát, amellyel a vámvédelem az ország fogyasztótömegeit sujtja, 80 millió aranykoronát tesz ki, 13 millió dollárt. 

Ezzel szemben aktiv tételnek csak a 36.000 textilmunkás fizetése tekinthető, amely átlagos 700 aranykorona évi keresetet véve számba, 25 millió aranykoronát jelent. Hogy milyen drága mükedvelés ez a textiliparpártolás, arra a legjellemzőbb példa, hogy az ipari Németországban, ahol majdnem kétszer olyan magas élelmiszerárak vannak, mint nálunk, mindenütt alacsonyabb béreket fizet a textilipar. Kilencezerötszáz papirkorona órabérrel szemben csak 43 pfenning, 8000 korona az átlagos német órabér.

Két körülmény teszi ezt a terhet, amelyet alig egy tucat privilegizált nagytőkés érdeke ró az országra, akik 30 millió koronát keresnek évente tisztán a vámvédelemből, különösen sulyossá.

A világpiacon évek óta lassan, de fokozatosan csökken a nyersanyagok ára, elsősorban a pamuté, amelynek ára a termelés fokozatos emelkedése révén 26 centről 13 centre csökkent. Ez az árcsökkenés, amely a nagy ipari országokban, Németországban és Angliában a késztermékek árának erős csökkenésében jut kifejezésre, nálunk tökéletesen ki van kapcsolva éspedig azáltal, hogy nálunk nem érték, hanem sulyvámok vannak és igy a vám a felére csökkent nyersanyagárak mellett a kétszeresére emelkedett sulyában és hatásában. A haszon tehát, amelyet ez a hirtelen és mesterségesen fölfokozott uj textilipar az országnak jelent, elenyészik a kár mellett, amelyet szemmelláthatólag okoz. 

Először, szörnyen megdrágitja drága és tapasztalatlan termelésével az életet, hiszen maga az ipar is 20%-kal magasabb munkabéreket fizet, mint a német. De ez az árdrágitás kihat az élet minden mozzanatára is s az az ijesztő tünet, hogy a magyar mezőgazdaság ma már drágábban termel, mint a cseh, elsősorban annak tulajdonitható, hogy ugyanaz a barheni, siffon vagy fejkendő, amelynek ára odaát négy cseh korona, nálunk a duplájába kerül, mert a nagy vámteher elsősorban a tömegcikknél jut kifejezésre.

De nemcsak a mezőgazdaságban, hanem az ipari termelésben, a háztartási alkalmazottak fizetésében s a középosztály felnövekedett ruházkodási gondjaiban is kisértet gyanánt üti föl fejét napról-napra az a tény, hogy a magyar vámpolitika évente 30 millió aranykorona nemzeti ajándékot juttat néhány kiválasztott gyárosnak a nemzeti fogyasztás és a nemzeti termelés kimondhatatlan kárára.
Józan ésszel azt hinné az ember, hogy az a tiz-tizenkét ember és vállalat, amely ezen a nemzeti ajándékon megosztozik, csöndben meghuzódik és nem igyekszik ezt az indokolatlan és meg nem érdemelt nyereséget s vele együtt a fogyasztásra sulyosodó terhet még jobban fölfokozni. Szó sincs róla! A magyar textilipar a szerénység ritka adományával nem dicsekedik. 

A termelés és az elosztás kartellirozásával sikerült az árakat még jobban fölcsigázni s az évi nyereséget nagyon jelentős mértékben emelni. 

A magyar textilgyáros ma már nem elégszik meg a vámvédelem ajándékával és a termelés normális hasznával, a kereskedő hasznát is maga igyekszik fölszippantani. A kereskedelem kikapcsolásával mindenekelőtt megkeresi a forgalmi adót, amely a nyersanyagtól a késztermékig legalább 19%-ot tesz ki.

A kartellirozás továbbá szigoritja a hitelezési föltételeket, a kiskereskedő az eddigi áruhitel helyett pénzhitelt kénytelen igénybe venni, a gyáros nem szorul akkora hitelre, tehát kevesebb kamatot fizet, olcsóbban termel s a gyáros és kereskedő hitele között jelentős kamatdifferencia lévén, ezt a különbözetet megint csak a fogyasztó fizeti meg. 

Végül a kartell áregyezményei, magas birságokkal védett konvenciói lehetővé teszik az eddig teljesen ki nem használt vámok teljes kihasználását a kölcsönös verseny kikapcsolása révén. Az eddigi erős verseny például a nyomott áruk piacán erős tulprodukciót és igy árcsökkentést idézett elő.

Mi történt erre?
A nyomott áruk termelését kontingentálták, az árakat kölcsönösen leszögezték és hogy a nagykereskedők versenyét, akik saját számlájukra is készittettek egyes gyárakkal nyomott árut, kikapcsolják, belevonták a kartellbe a Magyar Textilfestőmüveket, amely csupán kikészitési bérmunkával foglalkozott.

A többi gyár lemondott a kikészitési bármunkáról, amelyet nagykereskedőknek csupán a Magyar Textilfestőmüvek végezhet ezentul és ez a gyár, amelynek kontingensét 5 millió méterben állapitották meg, ezen a mértéken tul többet a nagykereskedőktől kikészitésre és nyomásra el nem vállal, viszont azonban a kikészités diját nyomban fölemelte 1500 papirkoronával, 11 fillérrel. 

Ez pedig annyit jelent, hogy csak ez az egy vállalat a kartell segitségével félmillió aranykoronával többet fog a magyar fogyasztásból kisajtolni. 

Végig, a szövőipari termés egész vonalán ugyanezt látjuk.
Ahol nem sikerült a termelés kontingentálása idáig, ott a közel jövőben sikerülni fog. A legszomorubb jelenség azonban az, hogy hiába reménykedünk a kereskedelmi szerződésekben és abban, hogy a vámleszállitások árleszállitást fognak eredményezni.

A vámok csökkenését a textilkartell, mint egyetlen példából is kiviláglik, nem azzal igyekszik ellensulyozni, hogy a termelést olcsóbbá és tökéletesebbé teszi, hanem azzal, hogy még feszesebb kartellbe tömörül és ha a magasabb vámokat eddig csak 40% erejéig használta ki, az alacsonyabbakat 100% erejéig fogja kihasználni, ami a fogyasztás szempontjából, sajnos, tökéletesen egyre megy!

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Kartell
Szabóné Fricska Anna

A tőkés csoportok együttműködésének legegyszerűbb (és legnépszerűbb) formája a kartell.


A kapcsolatban lévő csoportok, vállalatok teljesen önállóak, egymástól függetlenek maradnak, viszont a gazdaság működésének néhány területére megállapodást kötnek. Így valósulhat meg árakban, a piac felosztásában vagy a termelés mennyiségében az együttműködés.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98