Dtum
Login with Facebookk
1927 | Január

A kormányzó a diplomáciai kar ujévi fogadásán

A kormányzó ujév délelőttjén fogadta a kormány Budapesten levő tagjainak szerencsekivánatait. Megjelentek ebből az alkalomból gróf Klebelsberg Kunó, Scitovszky Béla és Mayer János miniszterek, Zsitvay Tibor, mint a nemzetgyülés volt elnöke, Janky Kocsárd honvédfőparancsnok és Álgya-Papp Sándor altábornagy a honvédség, Ripka Ferenc és Sipőcz polgármester a főváros, Ravasz László püspök és Némethy Károly v.b.t.t. a református egyház jókivánságait tolmácsolták. Pontban 12 órakor fogadta a kormányzó a Budapesten akkreditált diplomáciai kart. A legtöbb követség részéről a követ és az ügyvivő együttesen jelentek meg a királyi palotában, ahol a külsőségeiben is fényes tisztelgés a diplomáciai testület doyenjének, Cesare Orsenigo pápa nuncius beszédével kezdődött.


- A magyar nemzet igen jelentékeny haladását - mondotta a nuncius - nagy rokonszenvvel és mélységes csodálattal figyeljük. Reméljük és kivánjuk, hogy a magyar kormány munkáját Isten áldása kisérje és az ország belső konszolidációja, valamint a nemzetközi kapcsolatok kiépitése terén igazi siker koronázza. Kérem Főméltóságodat, fogadja legőszintébb jókivánságainkat.


Ezután a kormányzó a következő beszéddel válaszolt:
- Az elmult esztendő a magyar történelemben mint egy szakadatlanul törekvő munkában eltöltött időszak fog szerepelni. Megingathatatlanul ragaszkodva a haza ujjáépitésének gondolatához, a magyar nép minden akadályon keresztül folytatta azt a fáradhatatlan munkát, amelynek néhány év előtt szentelte magát és amely, nagy örömére, lehetővé tette számára, hogy jövő fejlődésének politikai és gazdasági alapjait megvesse.

 

- A sulyos áldozatok árán elért biztató eredményekben a nemzet örömmel véli fölfedezni az előjelét egy jobb kornak, amelynek képe megerősiti azon elhatározásában, hogy minden akaraterejét ezentul is a konszolidáció müvének érdekében fejtse ki, amelytől békés és viruló élet áldásait várja.

 

- Jólesik remélnem, hogy e nemes cél megvalósitásánál Magyarország továbbra is hathatós támogatásra fog találni mindazok részéről, akik a béke és az emberi összetartás ügyének szolgálatába szegődtek. Amidőn a jókivánságokért, amelyeket Excellenciád tolmácsolni szives volt, meleg köszönetemet fejezem ki, kérem Önöket, fogadják az ujév alkalmából legőszintébb szerencsekivánataimat.


Ezután a kormányzó Walkó Lajos külügyminiszter kiséretében a félkörben fölállitott diplomatákhoz lépett és a megjelenteket egyenként megszólitotta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A kormányzó Cesare Orsenigo
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98