Dtum
Login with Facebookk
1927 | Január

Izgalmas harcok folynak a női tőrversenyen

A Műegyetem díszes aulája vasárnap reggel késő estig 33 kvalitásos hölgy tőrvívónk küzdelmétől volt hangos. A Magyar Vívó Szövetség ezért országos versenye fölötte izgalmasnak ígérkezett, mert úgy a tavalyi győztes Durand Zsuzsiról, mint pedig a párisi olimpiászon föltűnő sikerrel szerepelt Tary Gizelláról kitűnő tréninghírek keringtek.

A papírformának megfelelően ők vívták a döntő asszót a győzelemért. A lázas és ezért kissé ideges Duranddal szemben Tary bámulatos hidegvérrel dolgozott. A vezető tust Durand adta be s csakhamar egy föltartó szúrása is célt ért: 2:0

A meglepetés moraja zúgott végig az előkelő közönség sorain, de csakhamar halálos csönd lett, mert Tary akciója is sikeres:2:1. Ezután párperces idegfeszítő viaskodás és a harmadik tus is Tarynál számít: 2:1

Megismétlődött tehát a tavalyi eredmény: győzött Durand Zsuzsi, Fodor István nagytehetségű tanítványa, aki kitűnő taktikával győzte le technikásabb ellenfelét.

Részletes eredmény
:
Győztes: Durand Zsuzsi Magyar Női Vivó Club (Fodor-iskola) 5 győzelemmel. 2. Tary Gizella Spárta (Gerentsér-iskola) 4 gy. 3. Szombathelyi Béláné Bonyhádi SE 2 gy. 4. Bogen Erna Tiszti VC 2 gy. 5. Adler Magda MNVC 1 gy. 6. Ágotha Hilda Tiszti VC 1 gy.


Eckl Viktor az országos junior tőr előnyverseny győztese

A vívószövetség a női tőrversennyel egyidejűen rendezte országos junior tőrversenyét, amelyen a fiatal gárda legjobbjai vettek részt. Győzött a mezőny legjobb embere. Eckl Viktor RAC. Schlotzer Gáspár jeles tanítványa. 4 győzelemmel, aki holtverseny után egy tuskülönbséggel utasította második helyre Kontra Kálmánt Tiszti VC.

 

További helyezések: 3. Hehs Béla MAC 2 gy. 4. Hehs László MAC 2 gy. 5. Meák Géza BEAC 2 gy. 6. Dingfelder Imre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Durand Zsuzsi, a női tőrvívóverseny győztese és Tary Gizella, a második helyezett A döntő résztvevői Adler, Durand, Tary, Szombathelyi, Bogen, Ágothay
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Radnóti Miklós: Huszonnyolc év Radnóti Miklós: Huszonnyolc év
Erőszakos, rút kisded voltam én, ikret szülő anyácska, - gyilkosod! ...
A láthatatlanok világa mozgóképen A láthatatlanok világa mozgóképen
A kinematograph, miután öt világrészből már mindent összehordott, a...
Az automobilsport két versenye Az automobilsport két versenye
A junius közepén Dieppe-Eu-Londiniéres között lezajló Grand Prix-re...
Nagyszabású összeütközések Ausztriában Nagyszabású összeütközések Ausztriában
Vasárnap délután a lapok különkiadásait áruló rikkancsok rohantak...
Mezőgazdasági és iparvágányok épitése Mezőgazdasági és iparvágányok épitése
Mezőgazdasági és iparvágányok épitése A Magyar vasuti forgalmi...
Rövidek Rövidek
A brit rádió északafrikai munkatársa vasárnapra virradó éjszaka...
Mi lesz a hadikölcsönökkel és a jelzálogos tartozásokkal? Mi lesz a hadikölcsönökkel és a jelzálogos tartozásokkal?
A német birodalom költségvetése az 1927/28. költségvetési évre, amely...
Aki felmentette Kovarczot és elítéltette Bajcsy-Zsilinszkyt.... Aki felmentette Kovarczot és elítéltette Bajcsy-Zsilinszkyt....
éhány nappal ezelőtt szállították át a politikai rendőrségről a...
A május-ünnepek Angliában A híres „May-Day” újraéledése. A május-ünnepek Angliában A híres „May-Day”...
Nálunk Magyarországon manapság már egészen általánossá vált az a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98