Dtum
Login with Facebookk
1927 | Május

A lélek fotografálása

Egy ukrán orvos olyan készüléket szerkesztett, amelynek segítségével minden ember lelki képességeiről pontos rajzot lehet készíteni.

Platón, a híres görög bölcs mondta egyszer, hogy minden tudás kezdete a csodálkozás. Az a pillanat, amikor rájövünk arra, hogy tulajdonképpen nem értjük azt, amit mindennap látunk, érzünk, tapasztalunk. Az ősember csodálkozása izgató, feleletre váró érzésétől ingerelve, próbálta magának megmagyarázni az őt kerülvevő nagy világot. S a tudományok nem tesznek voltaképpen ma sem egyebet, minthogy az ősember csodálkozására igyekeznek egyre tökéletesebb, egyre világosabb feleletet adni.

Egy dolog volt, amin nagyon sokáig nem csodálkozott az ember. Azon, hogy lelke van, hogy bonyolult, csodálatos lelki élete van. A szem mindent lát, csak önmagát nem. Ilyen a lélek is. Minden iránt érdeklődött, mindent kifürkészett az emberi lélek, csak önmagával nem törődött.

De akkor támadt a legnagyobb baj, miikor az emberi lélek csodálkozni kezdett önmagán és meg akarta fejteni, magyarázni önmagát. Kiderült, hogy ez lehetetlen feladat. Sok mindent lehet mondani a lélekről, de ma sem tudja megmondani senki igazán, hogy miben állnak a legegyszerűbb lelki képességek, az érzés, az akarat, vagy, ami a legeslegegyszerűbb, a gondolkodás.

Annyi azonban mégis kiderült, hogy a lélek székhelye nem a szív, hanem az idegrendszer középpontja: az agyvelő. Az a bizonyos, hogy a lelki képességek az agyvelő meghatározott részeihez vannak kötve. Az agyvelő egyes részeinek a megsérülései a velük kapcsolatban levő lelki képességek megbénulásával járnak. Beszélni, írni, sőt járni sem képes az ember, ha agyvelejének megfelelő részeit baj éri.

De azt már megint nem tudja megmondani senki, hogy milyen anyagi folyamatok, változások történnek az agyvelőben a lelki jelensége, a gondolatok. érzések, akarások alkalmával. De még ha tudnánk is ezt, akkor sem mennénk vele semmire, mert az agyvelőben végbemenő folyamatok nem magyaráznák meg a velük kapcsolatos lelki jelenségeket. Ezt az alapjában megismerhetetlen emberi lelket mégis sikerült lefotografálnia dr. Bissky ukrán orvosnak.

Dr. Bissky éveken át folytatott fáradságos kísérletek után egy olyan készüléket szerkesztett, amellyel felvázolható minden embernek a lelki arcképe s a jellemrajza. Az ukrán orvos kíséreteinél abból indult ki, hogy az emberi agyvelő elektromos s az agyvelő egyes részei a hozzájuk fűződő lelki képességek működése alkalmával elektromos izgalomba jönnek. Hosszú és pontos megfigyelések alapján az emberi koponyát olyan részekre osztotta, amely részek mindegyikével egy-egy lelki tulajdon egy-egy meghatározott lelki képesség függ össze. Ő ezeket a megszámozott koponyarészleteket izgalmi helyeknek nevezte el.

Mikor ezzel a munkával elkészült, hozzáfogott egy olyan szerkezet készítéséhez, amely minden emberi koponyán kimutatja az izgalmi helyek erősségét számokban kifejezve. A készülék megszerkesztése sikerült s lényegében villamos áramkörökből és az ezekkel összefüggésben levő villamos fejhallgatókból áll. Az erősségnek hat fokát különbözteti meg a szerkezet s a nullától 5-ig terjedő számokkal jelöli. A nulla a képesség a lelki tulajdonság közepes fokát jelenti, a magasabb számok pedig az erősség nagyobb fokait.

Az emberek lelki fotográfiáját a következőképpen készíti el dr. Bissky. A megvizsgálandó személynek a kezébe ad egy fogantyút, ami tulajdonképp a gyönge elektromos áram egyik vége. Az áram másik végét alkotó fogantyút, pedig ő, a vizsgálat vezetője veszi kezébe és megtapogatja vele a megvizsgálandó koponya izgalmi helyeit az előzetesen megállapított számozás sorrendjében.

Az egyes izgalmi helyek megértetésekor, ha a hozzájuk kötött lelki képességek, tulajdonságok a rendesnél nagyobb mértékben vannak meg a hallgatókon gyöngébb, erősebb zörej válik hallhatóvá.
Nemcsak a vizsgálat vezetője és a zörejek erősségét megfelelő számokkal feljegyző segédje viseli ezeket a fejhallgatókat, hanem az is, akinek a lelki arcképe készül. Így aztán a zörejek háromszoros ellenőrzés alatt állnak.

A vizsgálatnál segédkező pontokkal jegyzi be az egyes zörejek erősségét az előre elkészített táblázatba. A vizsgálat befejeztével csak ezeket a pontokat kell összekötni a kapott vonalak pontosan mutatják a megvizsgált személy lelki fotográfiáját.

Az érdekes fölfedezés iránt tudományos körökben igen nagy az érdeklődés. A lelki képességeket fotografáló gépnek nagy jövőt jósolnak, mert a gyakorlati élet sok területén felhasználható. Ha minden tekintetben beválik, nagy szerepe lesz az ifjúság pálya választásának az irányításában, a bűnösök lelki életének a tanulmányozásában és még sok más területen.

A berlini Élettani Intézet már be is szerezte a csodálatos készüléket s tervbe vették már azt is, hogy az egész világon állítanak fel intézeteket, amelyekben hozzáértő személyzet fogja elkészíteni a hozzájuk forduló emberi lelki fényképét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98