Dtum
Login with Facebookk
1927 | Március

Rády József MAC nyerte a Hősök tőrversenyét

Második Rádyval holtversenyben Rozgonyi – Egyetlen tuson dőlt el a verseny sorsa

Tegnap délután fejeződött be teljes részvétlenség mellett a Hősök tőrversenye. A Műegyetem hatalmas aulája kongott az ürességtől, mikor fél 7-kor megkezdődött a döntő. A döntő küzdelme néhány igazán mesteri asszó kivételével elmaradt az elmúlt évek Hősök Emlékversenyének színvonala alatt. A versenyből Rády került ki győztesen, Rozgonyival holtversenyben.

Rády győzelmét döntő tuson szerezte. A mérkőzések során Rády legyőzte Rozgonyit, viszont vereséget szenvedett Hajdútól és így 6-6 győzelemmel együtt végeztek Rozgonyival. Rádynak tempóakciói és parád-riposztjai hozták győzelmét. Rozgonyi tussereje támadásaiban és tempóakcióiban mutatkozott.

A harmadik helyet Dunay foglalta el támadásokkal biztosítva, előkelő helyezését, a negyedik helyezett, Kontra vehemens allouzsokban volt nagy, míg az ötödik helyre került, Hajdú tempóakciókból élt és néha gyönyörű dolgokat mutatott. Hatodik hetedik és utolsó helyre Eckl a fiatal Jovász és Apáthy sorakozott.

A versenybíróság általában jól működött és ha tévedés fordult is elő, az annak tudható be, hogy kevés volt a tőrhöz értő zsűritag.

Végeredmény
:
1. Rády József MAC 6 győzelem
2. Rozgonyi György dr. Vén Fiuk 6 gy.
3. Dunay András BBTE 5 gy.
4. Kontra Kálmán Tiszti VC 4 gy. (tusaránnyal).
5. Hajdu János Szolnoki VC 4 gy.
6. Eckl Viktor KAC 2 gy.
7. Joász István BOTE 1 gy.
8. Apáthy Jenő dr. BBTE 0 gy.

Az első-második helyért vívott döntőben Rozgonyi ellen Rády győz 4:3-ra. Az izgalmas asszóban Rozgonyi vezet 3:1-re, mikor egyetlen akciója sem sikerült és Rády egyenlít; az utolsóelőtti összecsapásnál Rozgonyi bátman szúrással támad.

Rády a pengeérintkezés után vonalba megy és mindkét szúrás ül. A zsűri megsemmisíti az akciót. Erre Rozgonyi támad és zavaros passzék és összefutás után Rády szúr és mert nem hangzott el „állj” vezényszó az összefutásnál, megszámítják a tusst Rozgonyinál, amivel el is dől a verseny Rády javára.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98