Dtum
Login with Facebookk
1927 | Október

A cseh futballsport gyászos vasárnapja

Futballközönségünk figyelme vasárnap Prága és Bécs felé fordult, mert ezeken a helyeken dőlt el, hogy mely csapatok jutnak a Középeurópai Kupa döntőjébe. A kék-fehérek rossz előjelek között mentek a cseh fővárosba, éppen ezért nagy meglepetés, hogy a Sparta a saját pályáján egyetlen gólt sem tudott lőni a Hungária hálójába. Ismét döntetlenül végződött tehát a riválisok összecsapása.

Bécsben a Rapid a Slaviával küzdött a hegemóniáért. Győzött a Rapid és ezzel a cseh futballsportot érzékeny kudarc érte.

Hungária – Sparta 0:0

Prága, október 2.
Húszezer főnyi közönség előtt folyt le a Hungária – Sparta-mérkőzés. Rögtön a kék-fehérek léptek föl támadóan s a mérkőzés egész ideje alatt frontban voltak.

Az első félidőben a Konrád által vezetett támadásokat Kolenaty és Perner csak a legnagyobb önfeláldozással tudták szétrombolni. Az eredménytelen félidő után a csehek támadást támadásra halmoztak, de csak öt percig tartott a cseh offenzíva.

Utána újból a Hungária csatársora tört előre. A 20. percben Hirzer védhetetlennek látszó bombalövését Hochmann csak az utolsó pillanatban tudta elfogni. Ezután még negyedórán át tartott a kék-fehérek fölénye, amelyben különösen Konrád, Rebró, Hirzer és Opata tűntek ki.

Az utolsóelőtti percekben a csehek kegyetlenül finiseltek, de szinte pillanatok alatt összeroppantak s így a 0:0-ás eredményen nem tudtak változtatni. A bíró a Hungáriát két jogos tizenegyestől elütötte.


Rapid – Slavia 2:1 (0:1)


Bécs, október 3.
Közel negyvenezer főnyi futballrajongó élvezte a Rapid – Slavia meccset. A híres Slavia csak az első félidőben volt elsőrangú. A vezető gólt Putz lőtte a 41. percben: 0:1.

Ez az eredmény a félidő végéig változatlan maradt. Szünet után a Rapid szenzációs játékkal lepte meg a híveit és sikerült is Wondrák révén a 22. percben kiegyenlítette: 1:1.

Ezután elkeseredett küzdelem folyt a győztes gólért. A 26. percben Kuthan faultja miatt szabadrúgást ítélt a bíró, amelyet Wessely lőtt be: 2:1. A 42. percben a Slaviának hasonlóképen alkalma lett volna egalizálni, de nem sikerült.

Bíró Sándor kitűnő bíró volt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98