Dtum
Login with Facebookk
1927 | Március

Ferencváros – DFC (Prága) 3:1 (2:0)

Turay, az új Orth

 

Tizenkétezer ember volt kíváncsi vasárnap arra, hogy az új futballcsillaggal, a 16 esztendős Turayval megerősített Ferencváros milyen eredményt tud elérni a prágai Deutscher Fussball Clubbal, amelynek legénységével szemben pénteken a Hungária csak döntetlent tudott kierőszakolni.

Turay egyszerre befutott. Mindent tud, amit egy igazi „labdaművész”-nek tudnia kell, pedig ez a külteleki grundokról fölfedezett futballcsillag még csak most tanulja – a betűvetés mesterségét.

A mérkőzés lefolyása
Hatalmas erejű ferencvárosi támadásokkal indul a küzdelem, amelynek 11. percében esik a vezető gól: egy kétszeres kornert továbbít Sándor fejjel a bámulatos tudású Taussig kapujába: 1:0. Újrakezdés után pompás játék fejlődik ki.

A Ferencváros fölénye, különösen Turay ötletes játéka révén mindjobban kidomborodik és végül a 34. percben egy szabadrúgás következtében Slózi 2:0-ra emeli a gólarányt. Ez a félidő eredménye is.

A második félidőben is a zöld-fehérek vannak frontban. Taussig állandó munkában van és egy alkalommal olyan robinzonáddal véd, hogy viharosan megtapsolják.

Akárcsak, Turayt, aki sorozatos trükkjeivel az ellenfél egész terjedelmét megtéveszti, hogy végül is Slózi a 23. percben újabb „sarkos” góllal terhelje meg Taussig hálóját 2:0. A prágaiak egyetlen gólja Patek fejeséből eredt: 3:1.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A prágai védelem a ferencvárosi támadósor csatája a labdáért Kohut, a Ferencváros kitűnő balszélsője gyönyörű lövéssel veszélyezteti a vendégek kapuját
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98