Dtum
Login with Facebookk
1928 | Augusztus

Molnár C. Pál

Biztos, hogy a képzőművészet és a muzsika olyan anyagú művészet, az irodalomhoz és színművészethez hasonlítva, amely anyagában, kifejezési lehetőségeiben határoltabb. De most maradjak csak a piktúránál.

Aki őszinte, az, bármily fájdalmasan hangzik a dolog, bevallja, hogy a piktúra bizonyos megöregedésnél, a velejáró formálizmus kátyújainál tart, bizonyos irányában. (És én több képzőművészre akadtam már életemben, akik keserűen bevallották ezt.)

Hosszadalmas fejtegetések helyett többet érnek eklatáns példák.

Az irodalom anyaga, az emberi élet kevés nüanszú, mégis változó, még pedig pluszok felé változó fejlődésével mindig észrevehetően felfrissül. Például bármily óriások, bármennyire minden emberi lélekrezdülést felölelők műveikben Shakespearetől kezdve más nagyokon át az irodalom nagyjai, azért egészen más az a különbség, ami közöttük és a modern írók közt van az új, az eredeti, az egyéni szempontjából, mint például az a különbség, ami a nagy olasz, nagy flamand, nagy francia, vagy nagy antik mesterek, szóval az ecset klasszikusai között és a modern nagyok közt van.

 

A piktúra nagy klasszikusaiban voltakép azon kifejezetten és nyersen benne van a modern képzőművészet minden kísérlete, az impresszionistákon kezdve Picassóig. (Hát persze a többi vicc.) Azon nyersen, kifejezetten, ezt kell aláhuzni, ami nincs így az irodalomban, ahol egy Knut Hamsunnak, vagy Jules Renard-nak még a leghalványabb reminiszcenciákban sincs köze a nagy ősökhöz.

Hozzátettem, a festőművészet kiaknázottságát említve, ezt a kitételt, hogy bizonyos irányban. Tehát ebben benne van, hogy gondoltam mellékutakra, amiken még friss lehet az elindulás.

Akármilyen naivnak tetszik megállapításom, de olyan érzésem van, hogy ezek a ki nem taposott utak valamilyen összegező vagy inkább az őseredeti festőművészetre utalódnak, a jellegzetesnek, zsánernek, nem irodalmi, de képzőművészeti értelemben vett művelésére.

Ez természetes is. A formakeresés lezárult, meddő valami. A formakeresés tehát félretolódik. Fontos marad ugyan, hogyan ábrázolok valamit, de míg legutóbb ez csaknem kizárólagos fontosságú volt a modern piktúrában, gondolom a legújabban megint az fog előtérbe tolódni, mit ábrázolok. Hiszen voltakép ez az ősi valami. Ez az, ami tudatos volt az eredeti festőművészetben, vagyis a karakterizálás, egy alaké, egy helyzeté, egy tájé, bármié, ami mellett a kifejezési módozat csak aztán lett tudatos keresés tárgyává.

Egy olasz, vagy flamand, úgy akart fösteni, mint mestere, úgy akart, mint az iskolájának sablonjai és véletlen volt, hogy egyéniségéhez képest új formát is talált erre. Ez aztán fordítva lett később. Legutóbb, tehetséges képzőművész pont azt akarta, hogy ne úgy fössön, vagy faragjon, vagy mintázzon, mint mestere, mint az iskola.


*

Szóval a karakter bármily kifejezési formában. Egy helyzeté, vagy egy tájé, vagy egy emberé.

Mikor ennek a Molnár C. Pálnak rajzait látom napilapokban, amik valahogy egyként akarnak élni édes régi hatásokkal és a legújabb felfogás eredményeivel, de mindig a jellegzetességre, a ceruzával való elbeszélésre, rámutatásra vetik a fősúlyt, úgy tetszik nekem, valami ilyenféle födi elképzelésemet a képzőművészet következő irányáról. Ez az, ami összegezés, szabad formaválasztás, nem álprimitívkedés, sem nem pepecselés és kinyalás, valami új és tehetséges, mert remény van benne, hogy nem egyhamar válik egyhangúvá és unalmassá ezzel.

No, hiszen legfontosabb benne természetesen az, hogy ez az ember, ez a Molnár C. Pál egy nagyon tehetséges piktor. De ami a reményt jelenti művészetében, az, hogy egy bizonyos formalitás, amely már-már képtelenségeknek, értelmetlenségeknek foglalódott le, az ő kezén összekötődik valamivel, amit az utóbbi piktúra szinte restellt, hogy ötlet, zsáner, világosság, mulatságos, jellemző, szóval képzőművészeti eszközökkel kivitt, de elmondani való legyen benne.

Nem ismerem ennek a festőnek semmi más dolgát. Úgy sejtem, fiatalember, bár teljesen kész mestere a tollnak, vagy ceruzának. Mindenesetre érdemesnek és helyénvalónak találtam, minden alkalom kikerülésével, egészen spontán meglepetés és gyönyörködés impulzusával fölhívni rá a figyelmet.

Szó sincs róla, hogy úgynevezett komoly dolgokat, ágylepedőnyi vásznakat várjanak tőle. Ez, amit csinál és így, ahogy csinálja, érett, nagyszerű munka. Biztos, hogy ilyen apróságok maradnak élete legnagyobb erősségei, ha másba is fog.

Csak ezt akartam megírni róla.

 

Tersánszky J. Jenő

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98