Dtum
Login with Facebookk
1928 | December

A Vatikán hivatalos lapja ultimátumot intéz a fascista kormányhoz

Róma, december 1.
Néhány héttel ezelőtt az európai sajtót az a hir járta be, hogy a pápai állam visszaállitásáért folytatott bizalmas tárgyalások a fascista kormány és a Vatikán között jelentékenyen előbbre haladtak. Éppen ezért mindenütt nagy föltünést kelt a Vatikán hivatalos lapjának, az "Osservatore Romano"-nak vezércikke, amely nyiltan állást foglal a fascista kormány intézkedéseivel szemben.

 

A fascista kormány intézkedései - irja az "Osservatore Romano" - kifejezetten a pápa által rendkivül sürgetett Azzione Catolica ellen irányulnak. A Vatikán hivatalos lapja erélyes hangon teszi szóvá, hogy a fascista kormány akadályozza az Azzione Catolica munkáját, amely pedig a pápának trónralépésekor kiadott "Uhi arcano dei" értelmében nem politikai mozgalom, hanem tisztán katolikus vallást és társadalmi szervezkedés.

 

Azt irja az "Osservatore Romano", hogy az Azzione Catolicaban résztvevő vezetőket üldözi a fascista kormány, különösen a katolikus tanügyi személyzet köréből. Eszerint több tanitót és tanitónőt fascista kultuszminiszter rövid után elhelyezett állomáshelyéről, azzal a nyilt indokolással, hogy az Azzione Catolica keretében kifejtett müködésük ártalmára van a fascista mozgalomnak.

 

Mint legnagyobb sérelmet, azt hozza föl a pápai udvar ujságja, hogy a fascista miliciának egy hadnagyát küldték be az Azzione Catolica központjába és a hadnagy elrekvirálta a katolikus szervezet összes hivatalos iratait. Parancsra hivatkozott és kijelentette, hogy a fascista kormány az uj választójogi törvény 51. szakasza értelmében ellenőrizheti az Azzione Catolica egész szervezetét, mert a katolikus egyesület olyan szervezet, amely képviselőt is kandidálhat. Ilyen körülmények között pedig a fasciónak joga és kötelessége az ellenőrzést gyakorolni.

 

A milicia eljárása nagy fölháborodást keltett a pápai udvarnál és a "katolikus akció" világi elnöke, gróf Colombo, a legenergikusabban elutasitotta az illetéktelen beavatkozást. Hivatkozott arra, hogy az Azzione Catolica kifejezetten a pápa jogköre alá tartozik, ebbe másnak nem lehet beleszólása, éppen ugy, mint a katolikusok egyéb belső ügyeibe. Miután a milicia hadnagya az iratokat elszállitotta, gróf Colombo nyilt levelet intézett az olasz kultuszminiszterhez és a fascio eljárását méltatlannak nyilvánitotta.

 

Az "Osservatore Romano" nagy föltünést keltő vezércikkében fölhivja a fascista kormányt, hogy a pápai álláspontot ez ügyben föltétlenül fogadja el, mert különben lehetetlen az együttmüködés az olasz kormány és a Vatikán között.

 

Az "Osservatore Romano"-nak ezzel a cikkével természetesen nem zárult le a kinos incidens és most feszült érdeklődéssel várják, hogy Colombo grófnak és a Vatikán félhivatalos lapjának ultimátumszerü fölhivására milyen választ ad Mussolini kormánya.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Vatikán Az Osservatore Romano egyik száma
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98