Dtum
Login with Facebookk
1928 | Február

Takáts Imre is, Baumgarden Magda is megvédte bajnokságát

Magyarország fedettpálya bajnokságai

Magyarország 1928. évi fedettpálya teniszbajnokságaiban tegnap a férfi- és női egyes versenyeket fejezték be. A döntőkön szépszámú és előkelő közönség jelent meg és bizony egészségét kockáztatva kibicelt a hideg és nedves hodályban.

A versenyek alatt a világítás nem volt kifogástalan és a versenyzők sok labdát hibáztak, mert nem láttak teljesen jól. Főként éppen annak a pályának a világítása rossz, melyen a két döntőt lejátszották.

Takácsnak sikerült bajnokságát megvédenie minden nagyobb nehézség nélkül. Ezt bizonyos fokig a tehetséges Bánónak is köszönheti, aki a kitűnően játszó aradi Dörnert vasárnap délelőtt a döntőben hatalmasan kikészítette, úgyhogy ellene már csak valósággal lézengett a pályán.

A női egyesben is a tavalyi győztes Baumgarten Magda győzött, aki az egész versenyt végigjátszva nyerte a bajnokságát. A döntőben Markoviciné nem volt egy pillanatig sem veszélyes reá. E szám meglepetése Kánitz Kitty nagy javulása volt.

Magyarország 1928. évi fedettpálya teniszbajnokságaiban tehát ezek az eredmények:
Férfi-egyes bajnok: Takáts Imre MAC, 2. Dörner László (Arad), 3. Bánó Lehel BBTE.
Női egyes bajnok: Baumgarden Magda FTC, 2. Markovici Jenőné, 3. Kánitz Kitty és Picker Rezsőné.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98