Vasárnap megérkezett Polgár bácsi, a világjáró utolsó pesti bérkocsis

1929 | Április

Vasárnap megérkezett Polgár bácsi, a világjáró „utolsó pesti bérkocsis”,
aki elmondja, hogyan találkozott Vilmos excsászárral a holland királynővel és Henrik herceggel

Világjáró konflisával nyolc hónapnyi távollét után, amely idő alatt több mint 7000 kilométert tett meg, vasárnap délelőtt 11 órakor érkezett vissza Budapestre Polgár Sámuel, a nevezetes „utolsó pesti bérkocsis”. Jövetelét expresszlevélben jóelőre jelezte a Budapesti Bérkocsisok Ipartársulatának, amely a maga részéről mindent megtett, hogy méltó legyen a fogadtatás.

Az ipartársulat lófogatu szakosztálya részéről Gyurina elnök dr. Reichfeld jogtanácsos és Deberczeny jegyző, továbbá Morvay alezredes, Juhász, Löwy és Biermann alelnökök mentek ki eléje a Fehérvári-úti vámhoz, a társulat számos tagjával. Kirendelték a postászenekart is. Érdeklődő közönség azonban csak gyéren mutatkozott s a rendőrszakasznak, amely a helyszínre kivonult, semmi dolga nem akadt.

Néhány perccel 11 óra után, menetrendszerű pontossággal, komótos ügetéssel kocogott be a híres Csillag a vámsorompónál Polgár bácsi föllobogózott konflisával. Harsány éljenzés. A zene tust huzott. Csillag, amelyet a gazda fia és kisérője hajtott, megállt az ünneplők előtt. Polgár bácsi levette ősz fejéről a kalapot, fölvette kocsijába két kisfiát, aztán fogadta az ünneplést. Előbb azonban rágyujtott egy magyar szivarra, amellyel megkinálták.

- Tisztelt Polgár kartárs – kezdte Debreczeny Ipartársulati jegyző -, szeretettel üdvözöljük a megtett nagy teljesítmény után, amidőn most ismét szép Budapestünk határához ért. Meghajtjuk ön előtt az elismerés zászlaját, mert hírt és dicsőséget szerzett hazánknak és iparunknak, amely utóbbi, sajnos, letünőben van. Úgy ön, mint, mi, kartársai, ezután már nem lófogattal, hanem géppel fogjuk szolgálni Budapest közönségét. Ön a mult év augusztus 22-én, amikor európai körutjára elindult, 5000 kilométer út megtételére vállalkozott és amint értesülünk, 2000 kilométernél is többet tett meg. Ez a teljesítmény, ha az idei zord és hofuvásos telet is számításba vesszük, duplája annak, amit igért. Megmutatta, hogy mire kése a magyar ember és a magyar ló, ha szakavatott kezek irányitják.
Az üdvözlés alatt nagy érdeklődéssel vették körül Polgár bácsi konflisát. A derék öreg, fia és a Csillag kiváló kondícióban érkeztek meg, a csukott betárt azonban erősen megviselte a viszontagságos utazás.
De büszkén viseli a zászlókat és a világjárók szokásos föliratait: „Sámuel Polgár kommt aus Budapest – Europafahrer – Viaggiatori d’Europa – Europa travallers, - 22 aug. 1928.” Polgár bácsi, mellén tenyérnyi széles nemzetiszinű szalaggal, amely leért a cipőjéig, az üdvözlést így köszönte meg:
- Meg akartuk mutatni – mondja -, hogy mit tud az utolsó konflis. Hónapokig jártuk az országutakat, olyan szélben, viharban, hózivatarban, amelyben autót napokig nem láttunk. De mentünk előre, hadd lássa a világ, mit tud a magyar bérkocsis és a magyar ló!

A fogadtatás után a nevezetes konflis zenés kiséretével bevonult a városba. A Calvin-téren tul a zene is magára hagyta s bizony a legforgalmasabb utvonalon sem fogadta valami nagy érdeklődés.

A Muzeum-köruton, a Rákóczi-uton és József-köruton át a Bérkocsis-utcába hajtott, az ipartestületi székházhoz, ahonnan elindult. A kollegák szeretettel köszöntötték s az ülésteremben, kezében utikönyvével, Polgár bácsi beszámolt úti élményeiről. Amint mondotta, arra a legbüszkébb, hogy Vilmos, a volt német császár személyesen fogadta s utikönyvébe beragasztotta sajátkezű aláírásával ellátott fényképét.

- Régóta ismerem – mondotta Polgár bácsi – ő felségét. A 7-es huszároknál szolgáltam 1898-ban. Akkor, parancsra, lovat vittem ki neki és hat hónapig tartott, amig belovagoltam. Ezek voltak életem legmézesebb hetei. Levelet irtam neki és amire odaértem, már cédula volt az őrségnél, hogy azonnal eresszenek be, ha jelentkezem. Be is mentem. Leültetett. Nem lehet elmondani, milyen kedves volt.
Délután 3 órától este 10-ig beszélgettem vele.

Hogy mit, az titok. Elégedjenek meg annyival, hogy a régi jó időket elevenítettük föl Ő felsége bemutatatott kedves feleségének is, aki, amikor másnap utrakeltünk, a Csillagnak cukrot adott, nekünk meg sok szerencsét kivánt. De találkoztam a holland királynővel is.

Hágában a magyar konzulátus előtt állt a kocsim, amikor arra jött a királynő. Meglátta a kocsin a lobogókat, amire intett, hogy jöjjek közelebb. Ő felsége nem akarta elhinni, hogy Budapestről jöttünk tengelyen. Erre megmutattam neki a könyvet, amire elküldött a palotájába, ahol Henrik herceg fogadott, aki mindenáron meg akarta venni a Csillagot, de nem adtam el, mert – igy mondtam neki – dicsőséget akarok vele szerezni hazámnak és iparomnak. Erre megsimogatta Csillagot és utnak eresztett. Átmentem Londonba is, hogy Rothermere lordot fölkeressem, de a lord éppen nem volt Londonban. Franciaországba nem eresztettek be a Csillaggal, vissza kellett fordulni Németország felé. Pedig, ha a Rivierán és Olaszországon keresztül jöhettem volna vissza, nem kerülök bele a rettenetes télbe. Igy sok viszontagságon estünk át és Salzburgnál irtózatos hóförgetegben, 28 fokos hidegen, étlen, szomjan 56 óráig lapátoltam fiammal együtt a havat a Csillag elől.

Március 15-én léptem át ujra a magyar határt Hegyeshalomnál. Voltam Fehérváron is, ahol gróf Széchenyi Viktor főispánnak, volt főhadnagyomnak átadtam Vilmos császár üdvözletét.

A beszámoló után az ipartársulat vezetői ünnepelték Polgár bácsit, mondván, hogy teljesítményével aranybetűkkel irta be nevét a halódó bérkocsisipar történetébe.