Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
1929 | Június

Junkers Hugó, a repülőgép tökéletesítője 2.

A német tudomány ma már nem zárkózik el a mindennapi élettől - Junkers a modem német tudós megszemélyesítője - Junkers professzor tudományos kísérletei és első találmányai - A gépmadár szárnypróbálgatásai - Repülőgép fémből – A kis szárnyú, nagy erejű motor tette tökéletessé a repülőgépet - Junkers gyárai.

Ki ne hallott volna arról a német professzorról?

Junkers tudományos kutatásai, kísérletei hamarosan gyakorlati térre csapnak át. Egy mérnök-barátjával egy gázgép megszerkesztésén fáradozik, de nagy munkája mellett apróbbak is foglalkoztatják. A gázgép szerkesztése közben azt tapasztalja, hogy nincs olyan készülék, amellyel pontosan meg lehetne mérni a fejlesztett meleget.

Szerkeszt egy ilyen készüléket s elnevezi melegségmérőnek, kaloriméternek. Ezt a találmányt ma már mindenütt használják, ahol a fejlesztett meleg pontos mérésére van szükség, a kohókban, gázgyárakban s a kísérletezésekkel foglalkozó laboratóriumokban
.
Ettől kezdve előszeretettel foglalkozik a fűtés elméletével, s a mindennapi életben használt fűtőszerkezetek tökéletesítésével. Szerkeszt gázzal, majd szénnel fűtött fürdőkályhát, levegős fölmelegítő kazánt a központi fűtéshez, egy új készüléket nagytömegű víz fölmelegítésére és hasonló szerkezeteket, amelyek a gyakorlati életben mind alkalmazást találtak.

Sok nehéz kérdést oldott meg már Junkers, amidőn húsz évvel ezelőtt a repülőgép tökéletesítésével kezdett foglalkozni. Akkoriban az amerikai Wrigth testvérek nagy feltűnést keltettek már kétfedelű repülőgépeiken végzett repülőkísérleteikkel. Kevéssel utóbb pedig Santos-Dumont francia mérnök 8 méter magasra emelkedett kétfödeles, sárkányrendszerű repülőgépével, 220 métert repült s zökkenés nélkül ért megint a földre. A nézők ennek láttára valósággal tomboltak a lelkesedéstől.

Mi, akik naponta sokszázméteres magasságban látunk repülőgépeket keringeni, nehezen tudjuk megérteni azt a nagy lelkesedést, amit Santos Dumont 8 méter magas repülésével párizsi nézőiből kiváltott. Mi egyszerűen tudomásul vesszük, hogy a repülőgép a motor által forgatott lég-csavarral éppúgy fúródik bele a levegőbe s halad előre, mint ahogy a magasan úszó sárkányt vonszolja előre zsinegénél fogva a szaladó gyermek.

Santos Dumont repülése mégis világraszóló dolog volt, mert reményt nyújtott arra, hogy a kormányozható léghajó mellett a repülőgépnek is lehet még szerepe a levegő meghódításában. Santos Dumont első sikere után a gépszerkesztők újult erővel fogtak hozzá a repülőgép tökéletesítéséhez. Pedig a sok kudarc miatt sokan elvesztették már minden hitüket a repülőgépben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Csillagvadászat Csillagvadászat
Meg diákkorunkban ugy tanultuk, hogy a Naprendszernek nyolc bolygója...
Az országos meteorológiai és földmágnességi intézet Ó-Gyallán Az országos meteorológiai és földmágnességi intézet Ó-Gyallán
Szép ünnepély színhelye volt a közel mult napokban Ó-Gyalla, a kies...
Apróságok Apróságok
A ˇHaláltánc” című filmdrámát adták elő Hamburgban és a...
Életmentő kisleány Életmentő kisleány
Beszterczebányáról irják, hogy Hettmann Pál közvágóhídi alkalmazott 4...
Séta a színházak körül Séta a színházak körül
A Magyar-Szinház ebben a szezonjában második nagy sikeréhez jutott....
Értékrombolás Értékrombolás
Az imrédysta pártszövetség egyik képviselője interpellált a Házban...
Germanus Gyula - Vámbéry Ármin (1832-1932) Germanus Gyula - Vámbéry Ármin (1832-1932)
Csak két évtizede múlt, hogy a pesti Dunapart egy jelentős lakójával...
Török Gyula Török Gyula
1918. október 20-én, a Nagymagyarország utolsó parlamentjének híres...
Magyarország – India teniszmérkőzés Magyarország – India teniszmérkőzés
4:3 volt szombat este az indus – magyar teniszmérkőzés...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98