Dtum
Login with Facebookk
1929 | Május

A tejesüvegek alkonya

New-York város tanácsa rendeletet bocsátott ki, amelyben eltiltja a tejesüvegek használatát. A rendelet arra hivatkozik, hogy a tejesüvegek drágák és nem higiénikusak. Az eddig használatban volt tejesüvegek helyett papirosból készült, parafinnal átitatott és így vízhatlanná tett, légmentesen lezárható edényekben kerül ezentúl forgalomba a tej.

Ezeket a papirpalackokat használat után egyszerűen szemétre dobják, mert áruk aránylag igen alacsony, semmivel sem kerül többe, mint az üvegpalack mosása, hogyha azt is számításba veszi az ember, hogy az üvegpalackok használatánál meglehetősen gyakori a törés által okozott kár.

Jelentékeny előnye a papiredényeknek, hogy a tejszállítást nagy mértékben megkönnyítik, mert nem fenyeget a törés veszedelme, hogyha két ilyen edény, egymáshoz ütődik. A törés nem csupán a tönkrement üveg, a kifolyott tej révén jelentett károsodást a vállalatra nézve, hanem már sokszor okozott többé-kevésbé súlyos vágott sebeket a törött üvegcserép.

Az egészségügyi követelmények messzemenő figyelembevételét jelenti az, hogy ezeknek a higiénikus papiredényeknek tejjel való megtöltése legnagyobbrészt automatikusan, minden emberi segítség nélkül történik, csupán kisebb tejkereskedők használnak félautomatikus tejtöltőgépeket.

Töltés után a papíredényeket a gép lezárja, még pedig olyan módon, hogy azokat csupán a fogyasztó nyithatja fel, illetőleg, hogyha valaki közben már valamilyen hamisítási manipuláció, vagy lopás céljából felbontotta, akkor ezt a vásárló azonnal észreveszi és nem fogadja el a sérült zárral bíró edényt. Az ilyen biztonsági zárral forgalomba került edények tartalmáért úgy minőség, mint mennyiség tekintetében a tejvállalat teljes felelőséggel tartozik.

New-Yorkban tehát már megszűnt a tejesüveg intézménye, de híre jár, hogy Németország néhány nagyobb tejvállalata szintén át akar térni a papíredényekre, sőt idővel talán nálunk is alkalmazzák ezt a célszerű újdonságot.

A parafinnal preparált papíredények annyira beváltak a gyakorlatban, hogy most már azon gondolkoznak, miszerint használatukat más térre is kiterjesszék. Vajat, tejfelt, tejszint, zsiradékot és gyümölcsízeket szándékoznak így forgalomba hozni.

Azok az üveggyárak, amelyek idáig tejesüvegelőállítással foglalkoztak, mindenesetre érzékeny veszteséget szenvedtek, de a konzervdobozgyárakat is hasonló veszedelem fenyegeti. A papíredény győzelme előrelátható,mert higiénikusabb, célszerűbb és ami üzleti szempontból a legfontosabb olcsóbb.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A tejelosztó készülék papíredényekbe adagolja a tejet A tejtöltő automata ónsávval zárja be a papírdobozt
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98