Dtum
Login with Facebookk
1929 | Március

Rakéta-autó

Az elmúlt hónapokban a berlini Avus-pályán az Oppel-féle rakétaautóval végzett kísérletek után most egy Volkhart nevű német technikus próbálta ki hasonló konstrukciójú járóművét. A benzinmotor rohamos fejlődése és előretörése, nem remélt eredmények elérése után, egy bizonyos idő óta megállapodott és csak itt-ott eszközölnek egyes gyárak kisebb jelentőségű változtatásokat és javításokat.

A haladó szellemű konstruktőrök, akik folyton újabb és újabb utakon keresik a technikai problémák minél tökéletesebb megoldását, most a benzinmotortól elfordulva robbanó anyagokban, űrrakétákban rejlő hatalmas energiákat akarják munkára fogni és a közlekedési ügy szolgálatába állítani.

A rakéta-autó, amint ezt az eddigi kísérletek mutatják, egyelőre játékszer, még pedig nem is veszélytelen fajta, de amennyiben tervezésénél és előállításánál gyakorlati tapasztalatokat fognak később érvényesíteni, még hosszú ideig nem lesz komoly versenytársa a rakéta a benzinmotornak, mert a városok és országutak forgalmában mindenesetre jobban megállja a helyét az elasztikusabb járású benzinmotor, mint a lövedékszerűen haladó rakétakocsi.

Ezeknek a kísérleteknek nagy jelentősége tulajdonképpen nem is annyin a földi, mint inkább a légi vagy ha egyszer megvalósul, a világűrben való közlekedés szempontjából van. Az óriási energiát rejtő rakéta segítségével elérhető sebességet ugyanis főleg ezen a téren lehet hasznosítani ét teljes mértékben kihasználni.

A rakéta-energiával mozgásban tartott repülőgépek néhány óra alatt eljuthatnak Európából Amerikába. A rakéta-repülőgépek ilyen teljesítménye, amelynek elérésére minden remény megvan, természetesen olyan változásokat fog előidézni a föld népeinek életében, a kereskedelem és közgazdaság terén, amelyek következményei egyelőre felbecsülhetetlenek.

Ezzel következik be a föld népeinek aranykora, amikor ledőlnek a népeket elválasztó távolságok korlátai, mert ha Amerika és Ázsia szíve időben nem lesz messzebb Európától, mint ma Budapest Bécstől, akkor a termelés és fogyasztás szabályozása, a kereslet és kínálat és a világpiac árainak kiegyenlítődése jótékony hatását mindenütt éreztetni fogja.

Azért tekint várakozással az egész világ szeme a rakéta-járóművekkel folyó kísérletezések felé, mert bizonyos, hogy amit a gőz- és villamos energiák szolgálatbaállítása megváltoztatta a világ képét, ugyanúgy a rakéta-energiára közlekedő járóművek bevezetése is az emberiség új korszakának hajnalhasadását jelenti.

Volkhart mechanikus gépét különben a kísérletek folyamán az eddig kipróbált rakétamotorok sorsa érte utól. Néhánv gyengébb töltésű rakétával végzett kísérlet közben közel 100 kilométeres sebességet ért el, de amikor erősebb töltést helyeztek el a csövekben, a robbanás ereje részben letépte és összerombolta a rakétautó hátsó részét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98