Dtum
Login with Facebookk
1929 | November

Kínos erkölcsi botrány Debrecenben furcsa orgiákkal és rendőri beavatkozással

 Gazdag, idősebb urakat azzal vádolna, hogy fejletlen kislányokat csalnak a lakásukra és orgiákat rendeztek.
Debrecen, nov. 10.

Egész Debrecent nagy izgalomban tartja egy különös erkölcsi botrány, amelybe most már a rendőrség is beavatkozott.


A debreceni kapitányság nemrégiben bizalmas uton arról értesült, hogy néhány városbeli polgár lakásán különös és furcsa események zajlanak le. Titkos éjszakai orgiákról, idősebb férfiak különös szórakozásáról szólnak ezek a hirek.


A rendőrség meginditotta a vizsgálatot és a detektivek figyelni kezdték ezeket a házakat. Néhány napig tartó megfigyelés után különös megállapításokra jutottak a detektivek. Megfigyelték, hogy ezekbe a házakba fejletlen fiatal kisleányok surrannak be, akiket mindig egy idősebb asszony kisér. Rövidesen kiderült, hogy ez a nő 13-14 éves kisleányokat csábit föl idősebb férfiak lakására, ahol azután orgiákat rendeznek.


A detektivek vasárnap előállítottak a kapitányságra három kisleányt. Kettő közülük tizenhárom, a harmadik pedig tizennégy éves. A nagyobbik leányka azt vallotta, hogy az a nő, akit a detektivek is megfigyeltek, mozijegyekkel, cukorral, csokoládéval csalogatta fel őket az öreg urak lakására. Megtörtént, hogy az egyik leányka ellenkezett mikor már a lakáson volt.


Ezt a kisleányt megkötözték és csak órák mulva szabadult ki a büntanyáról.


A megkinzott fiatal kisleányt a rendőrségen ma szembesítették azzal az urral, akinek lakásán az állítólagos jelenet lejátszódott. A fiatal leány szemébe mondotta, hogy őt fölcsábították a lakására és megkötözték. A nyomozásból kiszivárgó hirek nagy feltünést keltettek.

 

Debrecenben és városszerte a kipattant kinos botrány izgalmas részleteiről beszélnek, annál is inkább, mert ismert gazdag polgárok neveit emlegetik a botránnyal kapcsolatban.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98