Dtum
Login with Facebookk
1929 | Október

Fordulat a pénzpiacokon

Az európai és amerikai piacon, igen kinos és nehezen meguszható évek után az elmult héten jelentős fordulat állott be. Amerikában a napi pénz ára olyan mélyre szállott, amely kevés hiján a fele annak, amit néhány héttel ezelőtt még a Wall Streeten fizettek, öt százalékra.

Ugyanakkor Párisban is szokatlan pénzbőség jelentkezik, ami egy föltünő jelenségnek a következménye és pedig annak, hogy az Amerikában rövid lejáratra kihelyezett francia tőkék kezdenek visszaözönleni. Merész következtetéseket ebből a jelenségből levonni nem lehet.

Mert ma még lehetetlen megállapitani, hogy a newyorki tőzsdén hosszutartamra szóló fordulatváltozással állunk-e szemben, vagy csupán technikai természetü megtorpanásával a nagy boomnak, a nagy tőzsdekonjunkturának, amire a mult években elég bőven volt példa. Egy bizonyos, Franciaországban elérkezett a pszichológiailag is döntő időpont, amikor a tőkebőség hosszu lejáratu elhelyezkedést keres a fölös kapitáliák számára.

Ne feledjük el, hogy egész Keleteurópa legfőbb tőkepiaca Franciaország volt a háboru előtt, ahonnan a dunai államokba, de legfőképpen Oroszországba majdnem számlálatlanul özönlöttek a milliók. A francia tőke a stabilizálás előtt hosszulejáratu elhelyezkedésbe nem bocsátkozott, s ami bennünket illet, magyar papirokba s magyar vállalatokba a francia tőkések és bankok politikai okokból majdnem sohasem helyezték a pénzüket.

A francia tőke rövid lejáratra helyezkedett el Londonban, ahol még ma is 100 millió font forog, a tőzsdekonjunktura alatt Newyorkban, ahol 8-10 százalékot lehetett rizikó nélkül keresni. Igy állott elő az az abszurd helyzet, hogy a szegény Európa a saját vérével, a saját pénzével táplálta az Egyesült Államok évek óta tartó s már-már kétségbeejtő nagy játékát.

Ha a helyzet most tartósan megváltozik s Amerika visszautasitja a rövidlejáratu francia és egyéb kontinentális tőkéket, akkor alapos reményünk lehet arra, hogy a mi nagy tőkeszegénységünk is enyhülni fog, csak egy a fontos, hogy meggondolatlan politikai beszédekkel és akciókkal ne hivjuk ki magunk ellen a franciákat s ne kerüljünk a párisi piacon proskribált államok listájára.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98