Dtum
Login with Facebookk
1929 | Szeptember

Heltai H. Jenőt vasárnap az isaszegi csata fedezetlen csekkjei miatt őrizetbe vette a rendőrség

Vasárnap érdekes fordulat történt a Szent István-napi botrányba fult „Isaszegi csata” cimű ünnepi játék sajnálatos ügyében. A rendőrség ugyanis a csata rendezőjét, Heltai H. Jenő volt szinigazgatót vasárnap őrizetbe vette.


Ezt a rendőri intézkedést, amint ismeretes, már az isaszegi csata szinhelyén, az Ügetőversenypályán, Szent István napján kínos botrányok előzték meg. Amikor a csata véget ért, és megkezdődött a közelharc a honoráriumért.

 

A sasok, akik fegyveresen várták a csatadíj kifizetését, már szuronyosan akarták megrohanni Heltait, akinek életveszedelmes helyzetéből sikerült elmenekülnie. A csalódott szereplők – akik legtöbbjének kenyérre kellenének a megszolgált napidíjak -, miután napokon át nem kapták meg pénzüket, szombaton este végül is értekezletet tartottak, amelyen elhatározták, hogy a rendőrséghez fordulnak.

 

Bezzegh-Huszágh főkapitány vasárnap délelőtt fogadta a szereplők küldöttségét, amely elpanaszolta, hogy Heltai, bár a beléptidíjakat fölvette, nekik nem fizetett. A főkapitány közölte a küldöttséggel, hogy Heltai ellen a rendőrség már megindította az eljárást, miután több följelentés is érkezett ellene és így várják be a nyomozás eredményét. Mialatt a küldöttség a főkapitánynál volt, a rendőrségen vasárnap délelőtt már javában folyt az isaszegi csata botrányának kivizsgálása.


Heltai ellen az első följelentést Kövesi ezüstárugyáros tette meg egy 5000 pengős födözetlen postatakarékpénztári csekk ügyében. Voltaképen ezek a kifizetetlen zászlószögek indították el azt a lavinát, amely az isaszegi csatát botrányba fullasztotta.


Heltai ugyanis eredetileg nem is gondolt az isaszegi csata rendezésére, hanem csak egy nagystílű „Rothermere-Rákosi Revíziós Lobogó” fölavatására. Ennek az eredeti tervnek kivitelét már hónapokkal ezelőtt megkezdette. Számítása az volt, hogy a 20.000 zászlószeget magánosok, testületek és hatóságok – tekintettel a hazafias célra! – jelentékeny összegekért fogják megváltani és igy előreláthatóan horribilis pénzösszegekhez jut.

 

A Szabadság-téren kibérelte László Dániel irodáját, nagy személyzetet fogadott föl és egy hangzatos körlevél kiséretében megkezdte a zászlószögek szétküldését. A nyomtatványok szerint a zászlószögeket a „Rothermere-Rákosi Revíziós Lobogó Bizottság” küldte szét és a nyomtatványokon a notabilitások egész sora szerepelt, mint a bizottság védnökei.

 

Már javában folytak be a zászlószögekért a tekintélyes adományok, számos közismert férfi, 200-300 pengőt is küldött amikor a Revíziós Liga az akció ellen tiltakozó nyilatkozatot tett közzé, amire egymásután lemondtak a notabilitások is. Ezek után a lobogó-akciót csufos anyagi kudarc fenyegette.

 

Ekkor határozta el Heltai, hogy a zászlóavatást Szent István napjára halasztja és egybeköti az isaszegi csata rendezésével, hogy az igy begyült beléptidíjakból fizesse ki a megmaradt zászlószögek árát. A zászlót föl is avatták Szent István napján – a csatát azonban Heltai elvesztette. Vasárnapra Kövesi ezüstárugyároson kívül azok is följelentették Heltait, akiknek a csatával kapcsolatban nagyobb megrendeléseket tett s akiknek szintén nem fizetett.


Heltait vasárnap beidézték a rendőrségre és fölszólították, hogy számoljon le. Miután Heltai megfelelő elszámolást nem tudott bemutatni, a rendőrség alaposnak találta a gyanut, hogy visszaéléseket követett el, ezért elrendelték őrizetbevételét.


Heltait ma fogják részletesen kihallgatni, ugyszintén a tanukat is és ezután döntenek majd afölött, hogy letartóztatják-e.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98