Dtum
Login with Facebookk
1930 | December

Sütemény háboru, amely miatt zsarolásért kilenc pékmester ellen tett följelentést egy Szondy- utcai füszerkereskedő

Vasárnap érdekes sütemény-ügy került a rendőrség elé. Az ügy, amely olyan, mint egy kis detektívregény az 1 fillérrel olcsóbb kiflik és zsemlék miatt keletkezett.

 

Schimmel Sándor Szondy- utca 42/c. alatti fűszerkereskedő ugyanis, még az ismeretes kenyérháború előtt 6 fillér helyett 5 fillérért kezdte árusitani a péksütemény darabját.

 

Schimmelt emiatt – későbbi főljelentése szerint – egy este több pékmester kereste föl és figyelmeztették, hogy ha olcsóbban árusitja a süteményt, akkor a pesti pékektől nem fog árut kapni. A kereskedő erre szakított a pesti pékekkel és egy ujpesti péktől hozatta a süteményt. Erre aztán állitólag
valósággal megfigyelés alá vették a kereskedő üzletét.


Állandóan őrködtek körülötte, hogy megakadályozzák a süteményszállítást s hogy megtudják, kitől kapja az árut. A megfigyelők közül állítólag többen hatósági személyeknek adták ki magukat s az üzletben hivatalosan akarták kérdőre vonni a kereskedőt. Többször följelentést is tettek ellene, hogy „süteménye élvezhetetlen, emberi táplálkozásra nem alkalmas”. Amikor pedig megtudták, hogy a kereskedőnek egy ujpesti pék a szállítója, azt is fölkeresték és azzal fenyegették, hogy ha nem szünteti be a szállítást, a malmoknál megvonatják tőle a hitelt. Schimmel végül is megunta a dolgot és az ügyben szereplő kilenc pék ellen zsarolás címén följelentést tett.


Az eljárás megindult s az ügyészség vasárnap fölhívta a rendőrséget, állapítsa meg, csakugyan történtek-e olyan erőszakosságok a kereskedővel, amilyeneket följelentésében fölsorolt.

 

A kihallgatásokat ma kezdi meg a rendőrség.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98