Dtum
Login with Facebookk
1930 | Március

Révész Béla - Osvát

Úgy érzem, hogy Osvát Ernő halálával egy darab élet szakadt le rólam. Mindenképen, mindenfelől összebogozott volt a dolgom, sorsom Vele. A "Magyar Géniusz", a "Figyelő" volt az én orgánumom is, amikor, felajzott útrakészen, megszerkeszteni, megírni akartuk a felfedezett világot.

A lángolásoktól homályos időszakban már megkezdtük a vitázó beszélgetéseket, mindketten gyérebb szavúak, de ha összekerültünk, az eltakarított tereferét átadtuk egymásnak, nemcsak irodalomról, de emberekről, politikáról, bizalmasságokról is.

Hogy is tudnám latolni, felmérni, felemelni a leszakadt életet rólam! Osvát Ernő megrendezte a "Nyugat" elindulását, éppen Párisban voltam, Ady Endrével bódorogtunk a világuton, Osvát utánunk küldte a kiáltványt és a nevek koszorújában, ott volt a miénk is, hogy megalapítottuk a "Nyugat"-ot. Már itthon voltam és a rest, akadályos tollamat Osvát megösztökélte, hogy az első számba kéziratot adjak.

 

Megírtam a novellát, szimbolumokkal dúsan és egyhelyütt megjelenítem a mozdulatot, amint a szegényke hős keze tévetegül kitapintgatja a törzsén, hogy levágták a lábát. Az írást talán elfelejteném, de Osvát nyugtalanságát nem, ahogyan kérdezősködött, beszéltetett, egy-egy hallatlanul értő megjegyzésével felszította a szíves büszkélkedésemet és soroltam, vallottam a csínját-bínját annak, miket rejtegettem a szavaim mögé, a "tónust", hogyan szűröm össze a novella közepén az írás elejével, az a "lereszketés" az amputált csonkig, merrefelé nyitogatja a perspektívát és így tovább...

 

Csak azért memoriálom a hajdani különösséget, mert most, amikor felnyalábolnám az életet, ami leszakadt rólam, úgy látom, hogy a különösség vonala mindig rajta volt Osváton, az újságos kíváncsisága, bármit írtam, résen állt, a beszélgetést úgy irányította, hogy felelnem kellett, szélesen, nekihevülten, ám én is tudtam adresszálni a kérdést és Osvát értelme, képzelete úgy hullott rá tünődéseimre, témáimra, mint a meleg eső a csirázó anyaföldre.

Gondolom, ez a különösség, küldöttség, elválasztottság volt a legnevezetesebb vonala Osvát egyéniségének; ez a különösség mindig megérintett, ha más emberek után Vele találkoztam és most, amikor rendkivüli alakjának titkait fürkészem, elmondom Róla utolsó emlékeimet; élmények, amelyek rávilágítanak Osvát lelkületére és elgondolkoztatnak a tragédiáról is.

A kis Ágnes utolsó esztendeje, már hozta a biztos halált. Minden szomorúságba beleölelkezett Osvát, tudta az igéretet; erőszakosságokat próbált, a fonnyadt életecskét még műtéttel is kísérelte megmenteni; a leánykát hazahozták a szanatóriumból, Osvát melléje telepedett, féltésnek, gyengédségnek éberségével mindig körülötte volt; ő maga testileg is betegen mindinkább lerokkant; a gyász, mely nem enyhülhetett a feleség halála óta, növekvő súlyait emelte rá a boldogtalan emberre és Osvát szerkesztett, írást, írókat vizsgált, artisztikum, psziché a fekete gondjai között friss, töretlen gondja volt. Erről van mondanivalóm.

Fél évvel a szerencsétlenség előtt, a lakásán látogattam meg Osvátot. Ő kérte, hogy itt találkozzunk. Szokatlan megtanácskoznivalónk volt. Sűrűn fordultam meg Osvát hajlékában, de ezuttal inkább akartam volna a kávéházi találkozót, mert nagyon is tudtam, hogy mi készülődik, ott, a másik szobában, ahová Osvát odakötött volt, minden figyelmével, idegszálával, reménytelen skepszisével. El kellett fogadni az invitálást, átvenni a megbeszélnivalót, nem volt kitérés. Soha nem próbált matéria került elénk.

Osvát Ernő visszaadta egy kéziratomat. Nagyon érezhette a furcsaságot, mert a szavaival elém jött:

- Kézirat dolgában köztünk soha nézeteltérés nem volt. Legnehezebb pillanataim közül való, amikor most egyetlen egyszer, először, azt kell mondanom neked, hogy tedd félre a kéziratodat, nem akarnám közölni...


Megütött az Osvát izgatottsága, megütött a szava: a nehéz pillanatáról és óh, de mennyire emlékszem, rágondoltam az éktelen kegyetlenségre, ami odabenn ólálkodik a kórágy körül, a másik szobában, de Osvát elhajolt a párnától; ami hátamögött volt a karosszékben, felemelkedett a lankadtságából, pápaszeme mögül rámlobogott a kérdezősködő szeme, jó ideig ő beszélt, én, szorongva, mindent értve, a hallgatást erőszakoltam, de Osvát, a tragédiákra kijelölt, szigonyos fájdalmakat felgyüjtő ember, az írásról beszélt, kritikai tanulmányféléről volt szó, egy íróról mondtam el a véleményemet, határozattan: a talentumról, akiről bizonytalanul hangzottak a bírálatok, én nem fukarkodtam a bátorsággal és óvatoskodás, fösvénység nélkül írtam ki ebben a kéziratban gondolataimat, Osvát túlzónak találta a hangomat, erről akart meggyőzni, provokálta a vitát, bolygatta a hallgatásomat, beszélni kellett és kellett, hogy summázva közöljem barátommal, ha pedig a "Nyugat" nem közli le a kéziratomat, vegyék le a nevemet a "Nyugat" főmunkatársai közül és nem írok többé a lapnak.

Irodalomról volt szó, Osvát sem puhább, mint én, a bejelentésemet tiltakozva fogadta és mondta, mondta:

- Írni fogsz...

Mily könyörtelenül igaza volt és amikor, íme, újra írok a "Nyugat"-nak, Őt keresem a folyóirat körül, az Ő alakját akarnám visszateremteni a kézirataink mögé.
Nehéz, a kifelé makulátlan plasztikussággal ható, befelé legeslegbonyolultabb lélek vezetővonalát megmutatni.

Az elébb érintgettem a feszült változatot, mely szembeállított bennünket és elmondom az ismeretlenül szép és ijedelmes utolsó találkozások befejezését.
Változhattam-e én Osvát Ernővel szemben, ha visszaadtam is díszeimet a "Nyugat"-nak és a patkót sem kíméltem, ha már így összezörrennünk kellett?

Egészen az Övé voltam, sorsának kísérője és rettenéssel ügyeltem, mi történik az Aréna-úti hajlékban. Nem találkoztunk. Az idétlen összekocódás nem is terelt össze bennünket, de nővérétől, az embereitől felszedtem a híreket, a fogyó kis Ágnesről és mentem volna a Barátom felé, ám utamban el-el akadtam.

Történt, hogy irodalmi bonyodalmak keletkeztek körülöttem; szövevényesek, kenyérválsággal is kapcsolatosak és immár nemcsak arról volt szó, hogy dolgozom-e a "Nyugat"-nak, de egyáltalán kérdezgettem magamat, hogy szabad-e nekem az inséges pazarlást mívelni: írni? A literatúra megválasztott gyóntatójával, Fenyő Miksával beszélgettem dolgaimról és Fenyő közölte velem, hogy Osvát kér arra, hogy látogassam meg Őt.

Hét nappal Osvát halála előtt, a lakásán jártam. Már alig ment el hazulról, kendőkbe burkoltan dőlt meg a karosszékben, földszínű volt az arca, amilyennek most a koporsóban gondolom Őt, apatikus, szívelszorítóan leromlott volt, mondtam is neki, mindig mellette vagyok, amikor csak akarja, de most, talán, nem fárasztanám a beszélgetéssel, de Osvát felcihelődött, kérdezősködött, aktualitásaimat vizsgálta, ott, benn, a másik szobában már alig pihegett a halálos gyermek és Osvát, aki roskadó életén vitte a holt asszony életét is, aki beléöltötte magát a leányka elszakadó életébe, érthetetlen fegyelemmel, az én ügyeimről beszélt, a könyveim megjelenését sürgette, írásterveimről kérdezősködött, földszínű arculattal, amilyennek az arcát most álmodom, pápaszeme mögül a rámtekintéssel, a dacos villogással, mely rámlobogott a különösséggel, a meg nem törhető lélek erejéről, ha írásról, íróról, irodalomról volt szó.

Meg kellett igérnem, hogy négy nap mulva újra felkeresem, akkor - tovább tárgyalunk...

Három nappal a szerencsétlenség előtt, újra Osvát lakásán jártam. Osvát, alig hogy beléptem, rögtön a dolgaimról beszélt, vélekedett, irányított, koncentrált odaadással a maga irgalmatlanságaitól elfordult, a telefon megcsengett, Osvát a kagylót a füléhez emelte, kiáltásszerű félszavakkal fogadta a másik beszélő szavait, szegény rom-ember, ott, előttem, kihámlott a plédjeiből, a teste felvonaglott, értettem, hogy onnan, a távolból az orvos mondja el a szentenciáit, Osvát újra-újra belekiáltott a telefonba és borzongva tudtam én is az orvos válaszát; soha el nem felejthetően rángott, kínlódott, sikoltva barázdált az Osvát mindig csendes arca.

Osvát viszahanyatlott a karosszékbe.
Valahogy mondtam:
- A kislány?...

Osvát a szemével intett. A befejezés megérkezett. Valahogy mondtam:
- Nézd, majd máskor beszélgetünk, most elmegyek...

Osvát a hideg kezével megkulcsolta az enyémet és felém fordult:
- Nem... Maradj...
Kémlelve a rejtőzködő nagy életet, ami Osváté volt és elvonult az én életem mellett is, a legutolsó félévnek jeleneteit részletezem, mert ezek a legmagyarázóbban éreztetik a különösséget, ami különválasztotta Osvát alakját, a többi emberektől.

Elnehezült utolsó idejében, amikor tetézve került reá a megpróbáltatás, a lelki, idegzeti, képzeleti krizisnek hanyatló pillanataiban, Osvát erősen, csorbulás nélkül megállt, ha írásról, írókról, irodalomról volt szó. Ezt a szabályfeletti, rendkívüli tulajdonságát akarom meghangsúlyozni.

Sorsom találkozott az Övével, újra és éppen akkor, amikor döntötték életét a szörnyűségek.
Elémfejlett a speciális karakteressége és rávilágított a hosszú útra is, amelynek uralkodó eseményeit mindig az irodalom adta; példátlan s önzetlensége az egyetlen önzéséből, az írás szeretetéből származott; a legritkább művészfajta volt, aki az alkotás összes képességeivel figyelte, érlelte, várta a mások alkotásait; ilyen konstrukcióval, a megértés zsenije volt, a szerkesztő volt, aki a zsenit is hozzámért, tévedhetetlen rezonálással és alázatos tisztasággal fogadta.

Megrajzolom, így, Osvát alakját, mert félénken, de leírni akarom a hitemet, hogy Osvátot meg tudtuk volna menteni a magunk számára, ha ott a második haláloságynál, a brutális elkarolás elkarolta volna, a földig, a síri földig sujtott férfiút.

Ki mer birokra kelni a halállal?...

De elgondoljuk, ha az összeomlás pillanataiban szívvel és szívtelenül Osvátot őrizték volna, szomjú akaratát megtörték, megakadályozták volna, ha a vigasztalanság napjaiban elvezettél volna az ocsudásig - szétütött életének halottaiból feltámadott volna, a mérkőzni tudó, legigazibb élete, az írás szeretete.

Én tudom a legjobban, milyen szövetség kötötte Őt, a feleségéhez. A tragédia idején volt, aki vigyázzon reá, a kislánya; érte: maradni kellett.

Ez a gyász a lelke közepéig felhasította a szerencsétlen embert és vérezve, soha meg nem enyhülve, lassankán, ocsudva, újra szerkeszteni kezdett; írók zsengéit, kalászosait ügyelgette, mogorva, öreg súlyokkal magán a legfiatalabb irodalmat ápolta, sütkérezni tudott a legfrissebb nevek szépen bontakozó fényében; hatalmas, nagy volt, mert merészen sikereket rendezett a csúfolt, vitatott újakért lapjának hasábjain... hiszen, nem lett volna hűtlen az övéihez; az olyan értelem, szenzibilitás számára, mint amilyen Osváté volt, rokkanó lett volna a további mendegélés útja; de én hittem volna a fölserkentő világosságot a borulatban: a metaforás tündéreket, a zsongó ritmusokat, az írás föllihegő káprázatát, ami az Ő lélekzetvétele is volt.

Feleségének halála után írta meg Osvát Ernő a passzusait.
Nem tudnám e feljegyzések műfaját meghatározni. Aforizmák? suta skatulyázás, a monumentalitások számára, ahogyan Osvát csudálatos mondataiban elhelyezte tömb-gondolatait, csillag-csillámló révüléseit.

A taglótól, testiekben, Osvát megmenekült és felemelte a lelkét; a teljes tündöklés, ahogyan ránkfordulnak, a passzusai. A kicsi Ágnes, Ági, ágacska, fonnyadt ágacska... vele dőlt a fája.

Ha a kegyes, brutális karok elsodorták volna az embert a vigasztalanság ágyától és itt marasztalták volna közöttünk, hogy vonszolja nyitott sebeit az engedélyezett határig, hiszem, a boldogtalant feldörömbölte volna a betű, lelke mögött megzúgott volna a másik lelkisége, hogy éljen az övéiért úgy is, akik fabuláznak, írnak...

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A Balaton-part ősi állatszigetei, délies állatfajok A Balaton-part ősi állatszigetei, délies állatfajok
Régóta ismeretes, hogy Magyarország területén sok délies állatfaj él....
A KAOE  junior birkózó versenye A KAOE junior birkózó versenye
November hó 30-án rendezte a KAOE országos junior birkózó versenyét...
„Jön a gázvonat!” „Jön a gázvonat!”
Az angol pályaudvaroknak és vidéki vasúti állomásoknak egy idő óta...
Képzőművészeti irodalom
Biró József: Európa festészete. Officina. A szerző egy szinte...
Tóth Árpád - Az új isten Tóth Árpád - Az új isten
Új isten szól hozzátok emberek! Nem templomok setét hajóin úszó ...
Cerutti gróf, Paulay Erzsi férje, diplomáciai uton visszaköveteli Pólya Tibor Premier cimü képét Cerutti gróf, Paulay Erzsi férje, diplomáciai uton visszaköveteli...
A Szinyei-Társaság londoni kiállításán, amint ismeretes Earl...
Döntetlenül végződött a Magyar Kupa döntője Döntetlenül végződött a Magyar Kupa döntője
Nagyszerű labdarúgó idő, hatalmas tömeg, remek küzdelem. Ez adta a...
A téli gyümölcs elraktározása A téli gyümölcs elraktározása
Csak az ép, egészséges, kellően beérett gyümölcsöt sikerül eltartani...
A franczia kulturharcz A franczia kulturharcz
Párisban a francziaországi vallásos egyesületek ügye nagyobb...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98