Dtum
Login with Facebookk
1917 | Január

Ignotus: Tizedik év Nyugat

A Nyugat e számával tizedik évfolyamát kezdi - s hogy megvan s a had mögött is életekről határozó háborúnak harmadfél esztendeje után zökkenő nélkül megy át ez állomáson: az egy képben teljesebbet mond eddig telt idejéről, mint beszámolás mondhatna.

 

Neveket az itt következő sorok nem kívánnak kiemelni a hivatottak közül, kiknek ereje, meggyőződése s áldozata e folyóiratban eleven. Írók, közönség s írók mint közönség s ha kellett vállalkozók újra meg újra találkoztak a szükség körül, hogy hazánkban az irodalmi megértés számára hely, szerv és fegyver biztosíttassék.

 

Az egy Osvát Ernőt csak azért kell mégis megnevezni, mert az ő hite érezte meg a szűkség mellett a lehetőséget s azóta is e vállalkozást segíti rendeltetésében az az ő külön képessége, hogy a tehetséget ne csak virágjában ismerje fel, de már magjában észre vegye. Erkölcsös irodalmi gondolkodás mindig kész arra, hogy az értéket elismertetéshez juttassa. De kritikának: ha van létjoga, úgy bizonyára az, hogy a tehetséget eljuttassa önmagához.

A fentebb írt szükség talán furcsa, hogy előállt olyan hazában, hol az irodalom a nemzet politikai számvetésébe is becses tétel gyanánt van beírva. De nyilván e miatt állt elő. A politika olyan, mint a hídépítés: kalapálni kívánja az anyagot, melyből építményeit szerkessze. Az irodalom azonban művészet, mely növésben formálódik, nemcsak anyagának, de emberegyéni származásának is megszabásai szerint.

 

A politika parancsol és válogat, azoknak hitétől és érdekétől és - amiben nincs rossz, mert természetes - azoknak érdekükben gyökeredző hitétől sugallottan, kik a politikában parancsolnak. Az irodalom pedig parancs nélkül és parancs ellen nő azokból, kiket idegzetük ezen termésre rendel. A politika nem megérteni akar, hanem hasznosítani. Szempontjai nem áhítatosak, hanem célszerűségbeliek. A célszerűséget pedig a célok határozzák meg.

A mi politikánk céljai két nemzedék óta konzervatívak. Megmarasztani azt az erőmegoszlási állapotot, megtartani azt a birtokállományt, ahogy 1867-ben a nemzet újra helyet foglalt az életben: ez volt még szabadelvűségbeli bőkezűségének is célja - éppúgy, mint 1867-i megnyugvásában foglaltatott engedményeinek.

 

A politika bátran vallhat ilyen célokat az élettel szemben, mert ha a célok megszabta keretek szűkek volnának, a valóságos fejlődés amúgy is túlmenne rajtok. A művészet azonban e fejlődés szerint fejlődik. Ahogy az egyes emberekben megmutatkozik a már megtörtént változás vagy hajlandóságaikban a változás után való vágy, úgy mutat a művészet is más képet, mint aminőt a politikai konzervatizmus megmarasztani szeretne.

 

Az élet valóságos fejlődésével s megtörtént változásaival szemben a konzervatizmus hátráltatásul, vagy ha ez mind lehetetlenebb, önáltatásul megteheti, hogy a corpus jurist egészen a maga eszményeinek képére szabott állapotban tartsa. Az irodalommal ezt nem teheti.

 

Az irodalommal csak azt teheti, hogy ha s a mennyiben nem felel meg eszményeinek: nem veszi tudomásul vagy nem ismeri el. A politikában a novarum rerum studiumra rá lehet mondani, hogy felségárulás. Az irodalomban csak azt lehet rá mondani, hogy nem irodalom, s az unokára, ki nem úgy költ, mint a nagyapák költöttek volt, rá lehet mondani, hogy nem költő.

Ez nálunk annál könnyebb volt, mert itt a nagyapák valóban nagy költők voltak. Ugyanakkor, mikor az irodalom Vörösmartytól Arany Jánosig (és, kinek költői jelentőségére végre rájövünk: Jókai Mórig) nagyjában híven tükrözte azt a politikumot, mely 1867 utánra is eszménye maradt a politikának, egyben annyira művészi, annyira nagy művészet volt, hogy e kis nemzet művészetét a legnagyobbaké mellé emelte s ugyanekkor törekvéseit a magasrendűség zománcával vonta be.

 

Akik másképp költöttek s másról beszéltek: mindent mondhattak, csak azt nem, hogy a minták, melyeknek követésére a hivatalos bírálat utalja őket, ne volnának tökéletesek. S hozzájárult ehhez még valami. Az irodalomnak egyéb művészetekhez képest átka az, hogy anyaga a szó, s ha írni és olvasni nem, de beszélni tud minden ember. Ez tág kaput nyit nemcsak termelői, de fogyasztói közt is a dilettantizmusnak. Egyéb művészettel szemben az ember még lehet szerény, ha meg kell vallania, hogy idegen tőle.

 

De az irodalommal szemben az emberek büszkék arra, ha valamit nem értenek, s nem azt hiszik, hogy ők fejletlenek, hanem hogy az író komédiás vagy nyegle. 1867 után és óta minél több olyasmi lappangott életünkben, mi a törvények s a pártprogramok papírjáról hiányzott s neve a mi mindent összevéve oligarka társadalmunkban még sokáig lehet hallgass: az irodalomban, mely a lelkek kibuggyanásának tartománya: hangjában, formáiban, érdeklődéseiben s egyéniségeiben annál több olyasmi mutatkozott, ami új volt a régihez, vagy, ha csak nálunk volt új: még idegen, talán ellenségesnek s méregnek is tetsző a hazaihoz, a megszokotthoz, az ajánlatosnak és igazinak vélthez képpest.

 

Éppen mert a politika hagyományosan nagy súlyt vetett az irodalomra: a politikai gyanú is táplálta a hivatalos esztétikát az újdonságok ellen való indulatában, s aki a hivatal szavazata ellen a sokak szavához fellebbezett, találkozhatott a röhögéssel, mely, mint a gyermeknek, a közönségnek is legszentebb joga mindennel szemben, amiről még nem érzi, hogy köze van hozzá.

 

Így vált el nálunk az irodalom attól, amilyennek kimondták, hogy illik lennie, amilyen megparancsolták, hogy legyen. Lassanként úgy fordult, hogy a jelentkező nagy, sőt legnagyobb tehetségeknek alig volt vagy már nem is volt hol lépniök közönség elé, az írónak hol találkoznia olvasóval. Ugyanakkor, mikor az elfogadott irodalmat kezdte sorvasztani minden művészetnek megölője: az utánzás.

Ezzel, nagyjában ilyen állapottal szemben volt az íróknak önsegélyük a Nyugat. Nem panaszkodhatott visszhang híjáról s elég hamar megértetéséről sem. Sőt nemsokára úgy fordult, hogy a megértésen fölül még félreértés is új vagy még egy rendeltetést adott létezése tényének.

 

Minthogy amit a hivatalosság elismert, az egyféle volt s amiket el nem ismert, azokban volt bizonyos közösség, ha egyébé nem, hát az életkor s az érdeklődés hangjáé s az idők szava rokonul szólt ki különböző művészetekből is, s az erősebb művészegyéniségeké túlzengette a csendesebbekét: mindebből csakugyan, szándéktalan s öntudatlan kialakult valami egyformasága a megjelenésnek, s a jóhiszemű és lelkes ártatlanságban felkeltette a hitet, hogy tehát ezentúl ez lesz a helyes és megfelelő költészet s ezt kell utánozni, nem amazt.

 

A hivatalos szűkkeblűséggel s a hívatlan szűkeszűséggel szemben egyformán tudatban kellett tartani az igazságot, hogy éppen az utánzás, éppen a kötelezőség az, ami nem művészet - hogy a művészet minden magát megjeleníteni tudó egyéniség igazának tartománya, hol tehát az újonnan jöttnek, ha a maga lábán jött és volt hozzá lába mindig igaza van ugyan, de ez az új igaz nem olyan, hogy, mint a politikában s a tudományban, hamisságban marasztalná a régit.

 

S meg kellett magyarázni, hogy ez nem holmi opportunista felfogása a művészetnek, hanem inkább tudományos, mert a művészet leglényegéből, emberegyéni származásának sajátságából levont bírálata és gyakorlata.

De mindezzel nincs befejezve az, amivel az írók maguknak s a köznek tartoznak, melytől megértést kívánnak. Amiket a politika az irodalomtól követelt volt: abban lehetett barbár, de ami óhajtásokban fogantak volt e követelések: azokban foglaltathatott igazság.

 

Az irodalom joggal mondhatta a politikának, hogy: én olyan vagyok, amilyen vagyok, s minél inkább nemzeti jónak tekinted az irodalmat s ebből származtatod az irodalommal szemben támasztott igényeidet, annál nagyobb kárt teszel e nemzeti érdekben, ha parancsok béklyójával elernyeszted az irodalmat.

 

Ám a politika is mondhatta, hogy a felfogások, az érdekek s a csoportok, melyek az új irodalmi hangokban jelentkeznek, sokban enclaveok a nemzetben, szigetek tengerében, sőt, olyik, szálkák testében. Minél hevesebben figyelmeztette az irodalom a társadalmat, hogy a politika az irodalmat egyenesen nem igazíthatja, csak közvetetten, ha olyan állapotokat teremt, melyek a társadalom egységével s az élet egyöntetű teljességével az írókat is olyanokul születtetik, kik ez egyöntetűségből ki nem fajzanak: annál fájdalmasabban kellett magának is éreznie a társadalom széttépettségét, meghasonlottságát, önnön magában való idegenségét.

 

Az irodalom ténye és izgatása teremthet magának elismertetést, de közönséget nem. S ha egyéb nem, már az ez után való természetes és nemes áhítozás ráterelhette az írókat a politikai érdeklődésre. Politikával, az egésznek való s az egész számára üdvös politikával segíteni kialakítani azt a nemzeti egységet, melyből az ő egyetemes lelkének hű mása gyanánt vetődik ki a manapi irodalom: ez a törekvés logika szerint váltotta fel vagy egészítette ki az írókban az elszántságot, mellyel elébb az irodalom önjogúságát a politika felsőbbségi igényei ellen védték.

 

S ezzel annál kevésbé határsértőek vagy túlkapóak, mert nemcsak hogy az írók egyenként is polgárok, kiknek joguk a politika, de maga az irodalom, maga a művészet is nemzeti életág, melynek, mint a termelési ágaknak megvan joga az érdekérvényesülésre, s meglehet, mindezeknél megokoltabban, az a hite, hogy az ő érdeke közérdek.

Ezekben körülbelül össze van foglalva a Nyugat eddigi kilenc évének története és gondolata. S egyben a továbbiaknak programja.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A farkas, Molnár Ferencz A farkas, Molnár Ferencz
A farkas, Molnár Ferencz három felvonásos vígjátéka, melynek ritka...
Róbert bácsi, mint Onkel Robert jótékonykodik Bécsben, de uzsoráért máris följelentették Róbert bácsi, mint Onkel Robert jótékonykodik Bécsben, de uzsoráért...
Onkel Robert a művészi álneve a Budapestről Bécsbe száműzött Róbert...
Birger Ruud győzött az UTE jubiláris versenyén Birger Ruud győzött az UTE jubiláris versenyén
Vasárnap délelőtt rendezte az Újpesti Torna Egylet jubiláris...
A rádiós meteorológia házi használatban A rádiós meteorológia házi használatban
Említettük s azóta olvasóink közül is jeleztek néhányan, hogy...
Egy híres megtréfálás Egy híres megtréfálás
Londonban egy év leforgása alatt sok minden történik. Borzasztó...
Az aranyvasárnap nagyszerűen sikerült Az aranyvasárnap nagyszerűen sikerült
Vasárnap reggel tíz órakor kinyitották a budapesti üzleteket és...
Nemzetközi fellépés Szerbiával szemben Nemzetközi fellépés Szerbiával szemben
A pétervári külügyi kormány fölhatalmazása alapján az angol...
A football-botrány A football-botrány
A Magyar Testgyakorlók Körének footballcsapata a kupáért akart...
A Monarchia kudarca Szerbiában
Az Osztrák-Magyar Monarchia vezérkara eredetileg úgy tervezte, a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98