Dtum
Login with Facebookk
1930 | Március

Válságos helyzetbe jutott a MacDonald-kormány

London, március 23.
MacDonald miniszterelnök vasárnap választóihoz üzenetet intézett, amely nagy szenzációt dob az angol politikai életbe.


A kormány – mondja a premier üzenete – még igen jelentékeny programot akar megvalósítani, amennyiben az ellenzék meg nem akadályozza. Ezt az eshetőséget azonban egyetlen kormány sem türheti. Esetleges uj választás a mai sulyos világgazdasági válság közepette nem állna az ország érdekében. A magam részéről még mindig azt hiszem, hogy a jelenlegi parlamentnek legalább két évig kellene együttmaradnia, de az alsóházbeli erőviszonyok következtében nem a kormány mondja ki ebben a tekintetben az utolsó szót.


Ha a kormány nem dolgozhatik függetlenül a nemzet érdekében, akkor abszolut többséget fog a szavazóktól kérni, ami az igazi felelősség egyetlen alapja. A miniszterelnök hevesen támadja Baldwint, amennyiben az összes politikai nehézségekért az előző kormány által elhanyagolt viszonyokat hibáztatja.


Ha a nemzet nem akar szocialista többséget, akkor térjen vissza az előző tehetetlen rendszerhez, amelynek hatásait ma is nyögi az ország.


Végül biztosítja választóit, hogy a széntörvényjavaslathoz a rendkivül kedvezőtlen erőviszonyok ellenére is, törhetetlenül ragaszkodik a kormány.


MacDonald üzenete nyilt bevallása annak, hogy a kormány szorongatott helyzetben van és a válságot csak ugy tudja elkerülni, ha föloszlatja a parlamentet. A kormány poziciójának ezt a nagymértékű legyöngülését az okozta, hogy mivel nincsen abszolut többsége, a parlamenti szavazásoknál a liberálisok és a konzervatívok játékszerévé vált.


Már hónapok óta mindinkább érezteti kritikus hatását az a tény, hogy az alsóházban Lloyd George és Baldwin, a MacDonald feje fölött döntenek a kormány életéről vagy bukásáról. Éppen ezért az angol miniszterelnök saját pártjának baloldai szárnyával, a függetlenekkel” szemben kellemetlen helyzetbe került.


Azzal vádolják, hogy munkásellenes politikát folytat és Baldwin vagy Lloyd George pórázán vezetteti magát. Ebből a vádból annyi igaz, hogy MacDonaldnak minden törvényjavaslatnál és minden kormányzati intézkedésnél tekintettel kell lennie egyszer a konzervativok, máskor a liberálisok kivánságaira ami a kormány tekintélyét és helyzetét természetesen rendkivül aláássa. A belpolitikai nehézségeken kívül itt van a flottaleszerelési konfernecia ma már tagadhatatlan kudarca.


Tardieu és Grandi tulajdonképen MacDonald ellen dolgoznak a konferencián és kormányaiknak jobboldali jellege természetessé teszi, hogy szivesen látnák a baloldali angol kormány bukását. Most már napok kérdése, hogy a londoni konferencia valami eredményt ér el, vagy ami sokkal valószinübb – siralmas csőddel végződik.


Ebben az esetben MacDonald lemondása elkerülhetetlen, vagy ha nem történnék meg, ugy a miniszterelnök az országban apellál: választani fog. A konzervativ és a liberális pártok jelenleg nincsenek a választásra fölkészülve s ezért MacDonald jól tudja, hogy a házfölosztás számukra nagyon sulyos fenyegetést jelent. Amennyiben MacDonald a választás kiírása helyett lemondana, akkor valószinüen Snowden pénzügyminisztert nevezik ki miniszterelnökké, aki nem egyszer kijelentette bizalmas körben, hogy a MacDonald kormányt összetételében gyöngének és politikáját hibásnak tartja.


MacDonald vasárnap a párisi angol nagykövet utján fölkérte Briandt, hogy térjen vissza Londonba.


Páris, március 23.
Lord Tarrel párisi angol nagykövet vasárnap délután meglátogatta Briand francia külügyminisztert, akit MacDonald nevében arra kért, hogy minél előbb térjen vissza Londonba és személyi presztizsével és nagy ügyességével hasson közre olyan atmoszféra teremtése érdekében, amely a leszerelési konferencia számára az eddigi kudarcok után sikert igér. Értesülésünk szerint Briand kijelentette az angol nagykövetnek, hogy lehetőség e hét derekán visszatér Londonba.


Az angol fővárosból való elutazását tévesen magyarázzák az angol sajtóban ugy, mintha a konferenciával akart volna szakítani, mert a Young-terv körül megindult francia parlamenti vita tette szükségessé ittlétét. Dumesnil francia tengerészeti miniszter hétfőn visszautazik Londonba.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
 Rövidek Rövidek
Az Ambigue-szinház előtt rojalista tüntetések voltak „A...
Rövidek Rövidek
Az utóbbi évek egyik leghatalmasabb világpolitikai szenzációja...
Mégis valorizálják a hadikölcsönkötvényeket Mégis valorizálják a hadikölcsönkötvényeket
Egy hét óta spekulációtól távolálló kezek nagy tételekben vásárolják...
A MUSZ első idei versenye A MUSZ első idei versenye
A MUSZ első idei versenye a födött uszodában szép eredményeket...
Az olasz-francia találkozás Az olasz-francia találkozás
A Villa d' Esteben tartott olasz-francia találkozó Salandra és...
Kutya-temetők Kutya-temetők
Ilyen is van már néhány hét óta Páris közelében Clichy és Asniéres...
A Salgótarjáni kőszénbánya rt. részvénykibocsátása A Salgótarjáni kőszénbánya rt. részvénykibocsátása
A Salgótarjáni kőszénbánya rt. alaptőkéjét utolsó izben 1907. január...
Novák Éva csúcsot javított a MAC kétnapos úszóversenyén Novák Éva csúcsot javított a MAC kétnapos úszóversenyén
A MAC hagyományos kétnapos úszóversenye egyúttal Budapest kerület...
Az emberi agyvelő súlya Az emberi agyvelő súlya
Marchand tanár friss agyvelőket mért meg gondosan s azt találta, hogy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98