Dtum
Login with Facebookk
1931 | Január

Venizelosz a békeszerződések reviziójáról szenzációs kijelentéseket tett

Bécs, január 4.
Venizelosz görög miniszterelnök vasárnap délután a görög követségen fogadta a bécsi és külföldi sajtó képviselőit. A sajtófogadáson hosszabb nyilatkozatot tett a görög-bolgár és görög-olasz kapcsolatokról, a Balkán-konferencia eredményeiről és a görögországi kisebbségi kérdésről. A sajtófogadást uzsonna követte, amelynek folyamán fesztelen társalgás folyt Venizelosz és a vendégek között.


- Hogyan ítéli meg, kegyelmes uram, Magyarország nemzetközi helyzetét? – kérdezte tudósítónk.


- Görögország mindig a legnagyobb rokonszenvvel viseltetett Magyarország iránt – felelte az ősz államférfi – a két állam között régi történelmi kapcsolat van és ezt a barátságot századok érlelték meg.


- Mi Görögország álláspontja a békerevizió kérdésében?


- Görögország egyszer már kénytelen volt belemenni egy revizióba, amikor a sévresi békeszerződést a lausannei egyezmény váltotta föl. Görögországot csak a neuilly-i béke érdekelheti közvetlenül, a magyar békerevizió azonban teljes más lapra tartozik. Görögország természetesen nem játszhatik döntő szerepet ebben a kérdésben, ehhez tulságosan kis állam vagyunk. Ez az, amit minden alkalommal, ha a revizióról van szó, szeretek különös nyomatékkal hangsulyozni. Görögország nem lehet kezdeményező ebben az ügyben. Egészen más kérdés, hogy szimpátiája hová fordulna. Biztosithatom, hogy ez a szimpátia Magyarországé!


- És ha a revizió esetleg háborus konfliktushoz vezetne?


- Mindenkinek joga van hozzá, hogy védekezzék, ha megtámadják, akármilyen békeszerető ember is különben. Ha valaki most elém áll és azt mondja: „Venizelosz, add ide az ingedet, mert különben baj lesz”, - jogom, sőt kötelességem szembeszállani vele. Egyetlen nemzet sem türheti, hogy megcsonkítsák!


- Van valami különös jelentősége annak, hogy kegyelmes uram Ankarában gróf Bethlennel talákozott?


- Tudom, hogy a középeurópai sajtó mindig gyanakszik, valahányszor valakivel találkozom – felelte nevetve Venizelosz – pláne, ha ez a valaki Bethlen gróf. De nem kell mindenben mellékgondolatokat keresni. Nagyon fontos, hogy barátok néha minden különösebb cél nélkül is találkozzanak egymással és kicseréljék gondolataikat.


A miniszterelnök a görög-bolgár viszonyról a következőket mondotta:
- Bulgária és Görögország között már három éve folynak tárgyalások a fönnálló ellentétek elsimitása érdekében, eddig azonban még nem vezettek eredményre. A legnagyobb ellentéteket a bolgároknak az a követelése okozza, hogy a szerződésben megállapított dedeagaesi szabadkikötő helyett. Szalonikian kapjanak kijáratot a tengerhez. A bulgár királyság ma az egyetlen szomszédja Görögországnak, akivel még nem kötött barátsági szerződést. Néhány hónappal ezelőtt a görög-bolgár kereskedelmi szerződést is föl kellett mondani, mert Bulgária valamennyi Görögországból jövő árucikkre a régieknél jóval magasabb vámot vetett ki.


Egy bolgár ujságirónőnek arra a kérdésre, mi az álláspontja a macedóniai probléma és az önálló macedon állam megteremtése ügyében. Venizelosz föltünően erélyes hangon válaszolt, mondván, hogy macedon nemzet nincsen, a macedon állam tehát abszurdum lenne.
- Macedónia csak területi fogalom, macedon nemzet nincs és csak jugoszláv, bolgár és görög macedónok vannak. Aki mégis megkisérelné az önálló macedon állam megteremtését, az csak ujabb háborut idézne elő.


Marinkovics jugoszláv külügyminiszter legutóbb athéni látogatásáról Venizelosz azt mondotta, hogy ennek a látogatásnak ugyanaz volt a jelentősége, mint az ő régebbi belgrádi látogatásának. Udvariassági aktus volt, épp ugy, mint gróf Bethlen István legutóbbi ankarai utja, amely véletlenül összeesett az ő ankarai utjával és ezért különböző téves kommentárokra adott alkalmat. Mindezeken a miniszteri találkozókon csak folyó ügyekről tárgyaltak és folyó ügyek késztették őt most is arra, hogy Varsóba és Bécsbe utazzék.


Folyó ügyekről fog majd tárgyalni Mussolinival is, akivel Brindisiben találkozik.


A balkáni államszövetség kérdéséről Venizelosz ugy nyilatkozott, hogy valamennyi balkánállamban megvan a hajlandóság a szorosabb együttmüködésre, a balkánszövetség megvalósításának utján azonban még igen sulyos akadályok állanak.


Az európai államszövetség megteremtésére irányuló mozgalmat Görögország szimpátiával kiséri, de a maga részéről azt hiszi, hogy előbb alakul meg a nehezen összekovácsolható balkánszövetség, mint Páneurópa.


A görög miniszterelnök azzal fejezte be nyilatkozatát, hogy manapság mindenkinek a nemzetközi béke érdekében kell dolgoznia, mert ha nem sikerül megakadályozni a háborut, akkor egész Európa a polgárháboru martalékává válik.


Dr. Juhász Andor

Venizelosz abban a pillanatban sikraszáll az általános revizióért, mihelyt ez Európának meghozza az általános békét
Bécs, január 4.
(A “Magyar Távirati Iroda” jelentése.) Venizelosz görög miniszterelnök ma a görög követségen fogadta a bel- és külföldi sajtó képviselőit és a görög külpolitika főproblémáiról beható fölvilágosításokat adott. A hozzáintézett kérdésekre a görög miniszterelnök az ő temperamentumos és tréfás módján válaszolt.


Nyilatkozatainak veleje annak hangoztatása volt, hogy Görögország mint kis ország semmi egyebet nem kiván, mint azt, hogy nyugalomban és békében éljen s függetlenségét megőrizze. Ezért a fantázia birodalmába tartoznak azok a különféle kombinációk, amelyek Görögországgal kapcsolatban fölmerülnek. Mi mindent beszéltek például az ankarai találkozó alkalmával, amikor ő a magyar miniszterelnökkel egyidőben járt ott a török külügyminiszter meglátogatására!? Arról akartak tudni, hogy ott komplott van készülőben.


A békeszerződések reviziójának kérdései is fölvetették, amire Venizelos kijelentette, hogy ő abban a pillanatban sikra száll az általános revizió érdekében, mihelyt ez Európának meghozza az általános békét.


Ami Görögországot illeti, emlékeztetett a miniszterelnök arra, hogy ő annak idején elfogadta még a lausannei békét is, amely a sévresi békéhez képest rosszabbodást jelentett, de határozottan szembehelyezkednék azzal, ha meg akarnák változtatni a nenillyi békét, amely Görögország és Bulgária viszonyát rendezte.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98