Dtum
Login with Facebookk
1931 | Március

Budapest látványosságai: a Singer-varrógép kirakatok

A Singer-varrógépet nem kell felfedezni a nagyközönség előtt.
Nincs olyan városi palota vagy bérház és nincs olyan falusi udvarház vagy kunyhó, amelyből hiányozna a világhirü Singer-varrógép, mely a gazdag és szegény háztartásának egyaránt féltve őrzött kincse.

A Singer-varrógép régen megszerzett és azóta csorbitatlanul megőrzött hirnevét jómagának, megbizhatóságának és tartós kivitelének köszönheti. Ezek a nagyszerü tulajdonságok okozzák, hogy a varrógép tulajdonosaiból egyszersmind a gép lelkes terjesztői és ajánlói lesznek, mert annyira meg vannak elégedve a varrógép munkájával, hogy örömmel felhivják erre ismerőseik figyelmét. 

A Singer-varrógép részvénytársaság egyébként igen nagy gondot fordit arra is, hogy tetszetős, izléses és ötletes kirakatokkal kedveskedjék a főváros közönségének. A Singer-varrógép-kirakatok Budapest utcáinak legszebb látványosságai, melyek előtt állandóan nagy tömeg hullámzik. A cég árjegyzékei, minta-füzetei és minta-lapjai pedig világosak, könnyen érthetőek és fejlett izlésről tanuskodnak. 

Minden a budapesti cég vezetőjének, Utermark igazgatónak szakavatott kezét dicséri. Munkájában segitőtársa vitéz Irsay, a cég diszponense. 

A tenyészállatkiállitásra és vásárra felutazó olvasók figyelmét felhivjuk arra, hogy el ne mulasszák a Singer-varrógép részvénytársaság kirakatait megtekintetni. Ilyenek találhatók Budapesten a következő helyeken: Semmelweis-utca 14, Corvin-tér 1.; Andrássy-ut 32., Rákóczi-ut 18., Rákóczi-ut 68.; Baros-utca 66-68.; Belső Jászberényi-ut 14.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Villamosviteldij Villamosviteldij
A villamosviteldijat mégis husz fillérre fogják emelni egységesen s...
Ferenczy Károlyról Ferenczy Károlyról
Sokat foglalkoztatott a terv, hogy atyámnak - eddig még nem eléggé...
Törpe lovacskák Törpe lovacskák
Ezelőtt három esztendővel az amerikai lapokban az a hihetetlenül...
A mintarajztanoda és rajztanár-képző iskola igazgatója A mintarajztanoda és rajztanár-képző iskola igazgatója
A mintarajztanoda és rajztanár-képző iskola igazgatója, Keleti...
Felkészülés az evezési szezonra Felkészülés az evezési szezonra
A vérbeli evezősök a szitáló eső és hűvös szél daczára már...
MTK – UTE 8:0 (5:0) MTK – UTE 8:0 (5:0)
A két csapat nagy érdeklődéssel várt találkozása durvaságokban...
Hazátlan nép: A moldovai csángók 2. Hazátlan nép: A moldovai csángók 2.
A mult század végefelé megalakult Jászvásárban (Iasi) a román...
A Tornaszövetség ülése A Tornaszövetség ülése
A Tornaszövetség tegnap ülést tartott, amelyen tagjai sorába fölvette...
Szuronyerdő, nyilt terror, ujságíróletartóztatás és kitiltás a pásztói kerületben Szuronyerdő, nyilt terror, ujságíróletartóztatás és kitiltás a...
Az a tizennégy ítélet, amely a Nep választási...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98