Négy és félhónapi szünet után szerdán összeül a képviselőház. Az első nemzetgyülés, tehát az uj alkotmányosság bevonulása óta ilyen izgalommal nem várta az ország a népképviselet tanácskozásait. A parlament szünete alatt merőben megváltozott a politikai helyzet. Gyökeresen megváltozott közvélemény fogadja a képviselőház uj, sorsdöntő ülésszakát: egy halottaiból föltámadt, kiábrándult, elkeseredett országos közhangulat.

Elmult a tizéves farsang, itt a hamvazó szerda!

A keserü poharat ki kel hörpinteni. De miért a polgárságnak és miért nem annak a rendszernek, amelynek egyeduralma, felelőtlen gazdálkodása, a parlament ellenőrző jogának konfiskálása, alapjaiban elhibázott pénzügyi és gazdasági politikája juttatta idáig ezt a boldogtalan nemzetet? Nincs különbség a város és a falu gondolat- és érzelemvilága között: mindenki ugy érzi, hogy elérkezett az leszámolás és a fölszámolás ideje.

Jussunk van megkérdezni, hogy a hiányzó milliárdoknak mi az ellenértéke, a megsemmisítő passziviákkal szemben hová tüntek a nemzetmentő aktivák? Milyen nagy célok érdekében kellett lenyelnünk a békát, amely most a gyomrunkban kuruttyol, milyen nagy eredményeket értünk el, amelyekért áldozatul kellett odadobni a polgárság nyugalmát és vagyonát. Érdemes volt-e a magyar népnek a mérleg egyik serpenyőjébe vetni szabadságjogait, polgári önérzetét, a választások hitelességét és tisztaságát, a jogérzet biztonságát, a törvényekbe vetett hitét, hogy a másik serpenyőben ne maradjon más, mint tanácstalanság és reménytelenség.

A rendszer hamvazószerdáján összeülő képviselőháznak történelmi kötelessége, hogy őszintén, kegyetlenül föltárja az eddig elleplezett igazságot.

A magyar nép kiskorusága megszünt. Nem akar többé politikai jobbágyságban élni.

Ez az elementáris tömeghangulat azokat igazolja, akik szemben állottak a rendszerrel, akik figyelmeztették a polgárságot a veszedelmekre és előrelátták a bekövetkezett gazdasági megrendülést.

Politikai és erkölcsi lehetetlenség, hogy, mintha misem történt volna, az egységespárti karaván nyugodtan tovább ballagjon azon az uton, amelyről most már a vak is látja, hogy katasztrófába vezet. Gróf Károlyi Gyulának a Ház első ülésén nyilt, férfias és egyenes választ kell adni arra a kérdésre, amelyre nem a pártpolitika, de az ország életérdeke követel feleletet!

Vállalja-e a bethleni rendszert, igen vagy nem? Ez itt a kérdés! A két ünnepnap politikai megbeszélései kizáróan e központi probléma körül forogtak. Vannak igen komoly jelek, amelyek arra mutatnak, hogy az ország fölszakadozott sebei és a gazdasági törvények kényszerítő ereje döntő fordulatot teremtenek a Ház szerdai ülésén. Fölülkerekedik ugyanis az a meggondolás, hogy az átmenetet, a rendszer likvidálását, a most következő hónapok nyugalmát egyedül a kormányzás szélesebb alapokra való helyezése, minden erőnek, értelemnek, önzetlen hazafiságnak és népszerűségnek egyesítése biztosíthatja. Ezt a kibontakozási programot ez uj többségi párt vállalná, amely a mai pártok kereteinek lebontása utján alakulna. A gordiusi csomót ugyan egyszerűbben oldaná meg és az alkotmányosság szellemének inkább megfelelne, ha ezekben a válságos pillanatokban a népre appellálna a kormány és uj választáson, titkos szavazással kérdezné meg: mit kiván a magyar nemzet?

Az angol példa egyelőre itt nem talál követőkre. A magyarság egységes életösztöne majd áttöri ezt az akadályt is! Most még csak arról folynak beható tanácskozások, mikép hozzák létre a nemzeti egység pártját, amely a válság farkasvermein és drótakadályain vezetné át az országot.
E készülő nagy politikai fordulatról A Reggel itt következő tudósításai számolnak be:

A képviselőház szerdai ülése és Károlyi miniszterelnök expozéja meghozza a döntő fordulatot azokban a szigoruan bizalmas tárgyalásokban, amelyeknek középpontjában egy uj nagy pártalakulás, a nemzeti egység pártjának az eddigi pártkereteken felülemelkedő megalakulása áll.

Ez a terv pártkülönbség nélkül foglalkoztatja a politikai tényezőket, mert általános az a vélemény, hogy a kibontakozást egészen más utakon kell keresni, mint amelyek a mai sulyos válságra vezettek.

A kormánypárt érzi is, hogy a Népszövetség pénzügyi bizottságának jelentésében foglalt megállapításokkal kapcsolatban milyen történelmi felelősség terheli, amelytől mindenképen szabadulni szeretne. A kormánypárt különböző csoportjai nap-nap után folytatnak ebben az ügyben megbeszéléseket és ezeknek eredményeképen megállapítható, hogy a pártnak csak egy kis része tartja szükségesnek és egyáltalában lehetségesnek az „ancien regime” védelmét, míg a tárgyilagos elemek inkább arra hivatkoznak. Hangsulyozták, hogy saját hibájukon kívül nem voltak kellően tájékozva az államháztartás valódi helyzetéről, ami természetesen csak fokozza az őket félrevezető kormányzat felelősségét.

A kormánypártnak tagjai egyre nagyobb nyomatékkal sürgetik a nemzeti erők összefogásának szükségességét és a különböző irányban megindult tárgyalások vasárnap abba a stádiumba jutottak, hogy konkrét formában merült föl a kérdés: miképen volna lehetséges egy uj nagy pártalakítással összefogni az erőket és az ország megmentése érdekében fölülemelkedve az eddigi pártkereteken, létrehozni a kibontakozási program kidolgozására és végrehajtására hivatott nemzeti egység pártját.

Az erre vonatkozó tervekről részletesen tájékoztatták már Károlyi miniszterelnököt is és éppen erre való tekintettel tulajdonítanak messze kiható jelentőséget a képviselőház szerdai ülésének, illetve a miniszterelnök parlamenti expozéjának. Minden oldalról érdeklődéssel várják, vajjon a miniszterelnöki expozé megindítója lesz-e ennek az uj pártalakulásnak és kellő alapot fog-e erre szolgáltatni.

A miniszterelnök szerdai expozéját érdeklődéssel várja az ellenzék is, amely az ország megmentése érdekében el van szánva arra, hogy az elmult tizesztendős rendszerrel való teljes szakítást siettesse és a végleges kibontakozást elősegítse.

A képviselőház szerdai ülésének jelentőségéről Friedrich István ezeket mondta:
- A képviselőház első ülésén el kell dőlnie a legfontosabb kérdésnek, vajjon Károlyi miniszterelnök a Betlhen által adott irányban akar-e tovább haladni, vagy szakít ezzel az iránnyal, födözni akarja-e továbbra is a mult rezsim büneit, vagy lehetővé teszi-e a felelősségrevonást. Károlyi grófnak választania kell: vagy szembefordul a letünt rendszerrel, vagy azonosítja magát vele.
Harmadik eset nincs. Kétségtelen, hogy a szerdai ülésen elsősorban ebből a szempontból kell teljes tiszta helyzetet teremteni.

Pallavicini György őrgróf ugyanebben a kérdésben így nyilatkozott:
- Amit Friedrich mond, az természetes. Ami a kormánypártot illeti, vannak a pártnak egyes tagjai, akik ragaszkodnak Bethlenhez, akik visszasírák a régi jó időket, de ugy gondolom, igen sokan vannak objektiven gondolkodó kormánypárti képviselők, akik szintén érzik, hogy csak az erők széleskörű összefogása alapján lehet politikát csinálni az adott helyzetben. Ha a miniszterelnöknek sikerül ennek az alapját megteremteni, az egész országot maga mögött fogja találni.

A szociáldemokrata párt álláspontjáról Györki Imre ezeket mondotta:
- Parlamenti magatartásunk attól függ, hajlandó-e a kormány teljesen föltárni a helyzetet, hajlandó-e szakítani a Bethlen és a kormánypárt által eddig folytatott politikai és gazdasági rezsimmel és uj utra lépni, amely nem lehet más, mint politikai téren biztosítani a demokratikus berendezést – ez alatt elsősorban a titkos választójog bevezetését és a statárium megszüntetését kell érteni – gazdasági téren pedig céltudatos programot hajtani végre, megfelelő kereskedelmi szerződéseket kötni. Ha nem ezt teszi, akkor azonosítja magát azzal a rendszerrel, amely katasztrófába vitte az országot. Minthogy az események minden tekintetben az ellenzéket igazolták, az ellenzéki pártok részére nem marad más ut, mint hogy együttesen haladva küzdjenek továbbra is egy demokratikus Magyarországért és igyekezzenek mozgásba hozni a megdermedt gazdasági életet. Ha Károlyi miniszterelnöktől ebben az irányban nem kapunk megnyugtató választ és határozott cselekedeteket, akkor a legerősebb és legkiméletlenebb harc fog a kormány ellen megindulni.

Erre a harcra erőt és elszántságot ad az ellenzék az a tudat, hogy a bekövetkezett események őt igazolták.