Dtum
Login with Facebookk
1932 | Április

Ottó királyfin vasárnap sulyos vakbélmütétet hajtottak végre

A gyulladásos vakbelet Haberer kölni sebésztanár távolította el egy Brüsszel melletti klinikán -
A királyfi a körülményekhez képest kielégítően érzi magát


Március elején rövid jelentések adták hírül, hogy Otto királyfi a stenockerseeli kastélyban megbetegedett s betegsége magas lázakat okoz. A királyfinak bárányhimlője volt, amely az ő korában – most 19 éves – elég ritka betegség. Ugyanekkor vakbélrohamot kapott, amely jelentékeny fájdalmakkal járt, de az orvosok azon az állásponton voltak, hogy műtétre nincs szükség és a betegség sebészi beavatkozás nélkül is el fog mulni.

Az utolsó jelentés, amely Ottó betegségéről annak idején beszámolt. A reggel március 7-i számában jelent meg s a következőképpen szólt:
,,Ottó királyfi a vasárnapot jól töltötte. Láza már teljesen megszűnt és jóllehet még némi fájdalmai vannak, állapotával az orvosok meg vannak elégedve.”

Azóta semmiféle jelentés nem adott hírt a királyfi egészségi állapotáról, amiből mindenki azt következtette, hogy Ottó meggyógyult. Annál nagyobb meglepetést fog kelteni, hogy
a márciusi vakbélgyulladás nem jött rendbe, úgy , hogy a királyfin műtétet kellett végrehajtani.
Erről a sebészi beavatkozásról az alábbi jelentést kaptuk:

Brüsszel, április 17.

Ottó királynőt Ucle városában, Brüssel mellett, vakbélműtétnek vetették alá..Az operációt az tette szükségessé, hogy a néhány héttel ezelőtt föltépett irritációk nem szűntek meg teljesen.


A műtét, amelyet Haberer, az osztrák származásu hires kölni sebészprofesszor hajtott végre, teljes sikerrel járt.

A műtétről és annak lefolyásáról Csekonics Iván gróf ny. rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, országgyűlési képviselő a következő kommünikét bocsátotta rendelkezésünkre:
,,Miután a néhány hét előtt jelentkezett vakbélgyulladás még mindig nem szünt meg.


Ottó örökös király Őfelsége vasárnap műtétnek vetette alá magát, amelynek folyamán a gyulladásban lévő féregnyulványt eltávolították. A sebészi beavatkozás simán folyt le. Őfelsége a körülményekhez képest teljesen kielégítően érzi magát.


A műtét dr. von Haberer, a kölni egyetem sebészprofesszora hajtotta végre, aki a legteljesebb önzetlenséggel állott rendelkezésre. A műtétnél dr. Lerat, Őfelsége belga kezelőorvosa és Haberer tanárnak az asszisztense segédkeztek. Az operáció az Institut des Deux Leices műtőtermében a Bruxelles melletti Ukle-ben folyt le.”

Gróf Csekonics Iván

Vasárnapi éjszaka a következő táviratot kaptuk Ottó állapotáról:
Brüsszel, április 17 ( Érkezett éjjel 11 órakor.)


A beteg hőmérséklete 37, 1 fok, érverése rendes. Fájdalmai teljesen megszűntek, állapota minden tekintetben kielégítő: a beteg teljesen nyugodt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98