Dtum
Login with Facebookk
1932 | Január

Ausztrália is magyar zenét kap

Lépten-nyomon olvashatunk szinte a mesékbe illő hírekei arról, hogy egyszerű 1-2 lámpás gépekkel, nappal Ausztrália, Jáva, Dél-Amerika rövidhullámú műsorait jól hallják Európában. Ez természetes fordítsa is áll s az eidhoveni PPJC világhírű rövidhullámú adásait a holland gyarmatok nagyszerűen fogják. Ebbe a csodálatos, mérhetetlen távolságokat áthidaló hálózatba rövidesen a magyar szó muzsika is belekapcsolódik.

A póstaigazgatóság ugyanis elhatározta, hogy egészen rövid idő alatt két rövidhullámú adóállomást épít. Az egyik energiája 20 kilowatt lesz, ami óriási erőt jelent. S jelenti egyben azt is, hogy a magyar rövidhullámú adóállomás hangja az egész világon hallható lesz.

Van azonban még egy roppant érdekes háttere az új építkezésnek. Ezt a két rövidhullámú állomást fogják felhasználni a televíziós, távolbalátó közvetítések megkezdésére is. Tehát elérkeztünk ehhez a jelentős, nagy lépéshez. Néhány állam már megelőzött ugyan minket ebben, de a póstaigazgatóság tartózkodásáról most utólag derült ki, hogy nagyon helyén való volt.

Rengeteg hiábavaló költségtől kimélték meg az országot, mert a kísérletezések tandíját megspórolták. S most felhasználva a külföldi tapasztalatokat - Európa legmodernebb állomását szerelhetik fel.

Az előző részben megismerkedtünk a készülék első két lámpájának a kapcsolásával. Az ismerkedésük egyelőre csak felületes volt, mert mielőtt a kivitelezés részletei tárgyalnók, szükséges, hogy a gép egész szerkezetével tisztában legyünk.

A feladatunk összesen három részből fog állani:

1. konstruálnunk kell egy olyan kapcsolást, ahol az első lámpa a lehetőségig érzékeny.

2. továbbá ahol a második lámpa a lehető legnagyobb erősítést adja és végül,

3. egy olyan teleppótló részt, amely a lámpáknak a szükséges fűtőáramot és minél nagyobb anódáramot tud adni.

Az első két lámpára az előző közlemény a ma ismert legegyszerűbb és legérzékenyebb kapcsolást mutatta. A mai megbeszélésünk tárgya a teleppótló rész. Ennek olyannak kell lenni, hogy a hangerősítőlámpa maximális erősítésének szükséges nagy feszültséget leadja és - ne kerüljön sokba.
Az alább ismertetett anód- és fűtéspotló erre a célra elsőrangú.

Roppant fontos, hogy a hálózati transzformátorunk minél magasabb szekunder feszültséget adjon. A piacon lévő legkisebb transzformátor is 200 voltot tud adni. Ez azonban nem elég. Ha ugyanis az anódpótlót olcsón akarjuk előállítani, akkor a váltóáram szűrésére ellenállást kell alkalmaztunk. Általában 5-10.000 ohm között van ez a szűrőellenállás.

A két lámpa fogyasztása miatt ezen az 5-10.000 ohm ellenálláson azután oly tekintélyes veszteség áll elő, hogy az eredeti 200 voltos áramból, leszámítva az előfeszültséget, alig marad 100 volt. Ez pedig nem valami nagy feszültség a mai három rácsos nagy hangszórólámpáknak.

Tehát a transzformátor vásárlásakor ügyeljünk arra, hogy az minél nagyobb szekunder feszültséget adjon. Vagy, ha ez nem volna könnyen beszerezhető, akkor inkább némi költségtöbblet árán a szűrőellenállás helyett fojtótekercset alkalmazzunk.

Az ugyanis bizonyos, hogy ha ezt a kis gépet jól készítjük el, akkor legfeljebb még egy hullámcsapdára van szükségünk ahhoz, hogy jó külföldvevőnk legyen. S tekintve, hogy ezzel jóformán végleg el van vetve minden gondunk, nem érdemes 2-3 pengőt megspórolni a gép rovására.

Egy hálózati transzformátor négyféle jelzést fogunk találni.

1. Primér rész, ez kapcsolódik a hálózathoz, 110, vagy 220 voltos hálózatra készítik általában.

2. A 0-tól 200. vagy 250 voltig terjedő rész a szekundér feszültség. Ennek egyik pontja (mindegy, melyik) összekötendő az egyenirányitólámpa egyik fűtőpólusával.

3. Az egyenirányítólámpa fűtésére 4 voltos jelzéssel két pólust találunk. Vannak transzformátorok, ahol ezt a négy voltot a következő alakban találjuk 2 X 2 volt 0.5 amper. Ebben az esetben három kivezetés van s a középsőhöz kapcsoljuk a szekundérfeszültség említett pólusát.

4. A két lámpa fűtésére szolgáló rész minden esetben középleágazásos, vagyis feltétlenül így lesz jelezve: 2 X 2 volt 2 amper. A fűtőtekercs közepe lesz az anódpótló negatív sarka. Ha úgy az egyenirányítólámpa mint a többi lámpa fűtő köre 2 X 2 voltos megoldású, akkor amelyik mellé a kisebb amper szám van írva, az az egyenirányító, amelyik mellé a nagyobb, az a hálózati lámpák fűtőrésze.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98