Dtum
Login with Facebookk
1932 | Június

Betörő lett Tóth László táncolimpikonból, mert nem kapta meg az ígért díjat

A Vasárnapra virradó éjszaka tettenérték Sauer József 21 éves gyári munkást, az ujpesti Szent István téren, amint egy divatáru üzletbe be akart törni. Az elfogott betörő bevallotta, hogy az utóbbi időben több hasonló bűncselekményt követett el Tóth László cipésszel együtt, aki nem más, mint a táncolimpiász győztese.


A horogra került Szauer szerint Tóth nem kapta meg az ígért ezerpengős jutalmat és ezen annyira elkeseredett, hogy betörő lett belőle.


A detektívek a vallomás után Tóth László keresésére indultak és meg is találták Tóthot – a Markó – utcai fogházban.


Az állítólagos táncbajnokot ugyanis szombaton beidézték a törvényszékre és egy más ügy miatt letartóztatták. Tóth amint annak idején megírtuk, bizakodó hangon és igazságának teljes tudatában jelentette ki, hogy az olimpiai díjat biztosan meg fogják kapni, zon egyszerű oknál fogva, mert ez nem igazság, hogy csak ugy potyára táncoljon valaki nyolc órát.


Pontosan és részletesen kifejtette, hogy hány pár cipőt, hány rend ruhát, mennyi fehérneműt fog csináltatni az 5000 pengőből és hány hétre viszi a menyasszonyát nyaralni Velencébe….A díjat Tóth mégsem kapta meg és ugy látszik, azért volt kénytelen más uton beszerezni a szükséges holmikat…..
A velencei út azonban minden valószínűség szerint egy dőre elmarad….

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98