Dtum
Login with Facebookk
1932 | Május

Készülő költők

Devecseri Gábor és Karinthy Gábor versei

Készülő költőknek nevezem őket: azt a két majdnem gyermekkorban lévő, nagyon is ifjú embert, aki szerény mérséklettel nyolc-nyolc versét kiadta egy kis füzetben. Készülő költőknek, - mert a szó legmagasabb értelmében talán még nem azok, de bizonyos, hogy belső hajlandóságuk ösztönzése, világnézésük lírai beállítottsága, az önmagukkal és művészetükkel való szüntelen foglalkozás rövidesen kész költőkké gyúrja őket. Mindenesetre tehetségük mértéke felment attól, hogy mint csodagyerekeket bámuljam meg e fiatalokat, s nyilván ők maguk tiltakoznának legjobban efféle enyhitő körülmények számbavétele ellen.

Az egyik ifjú anyai, a másik apai ágon írócsaládból származik s így kézenfekvő volna öröklött tehetséget, vagy irodalmi terheltséget emlegetni. A vér rokonsága kétségkívül jelentheti is bizonyos fokig a szellem rokonságát, - de számba kell venni, hogy ezen materiális adottságon kívül mennyi más, szellemi és nem szellemi erő alakítja a fiatal egyéniséget, gyakran épp a szellem lázadó szembefordulása az anyagi összetartozás ellen. Szívesebben állítanám, hogy a két fiatal költő hivatottságát éppen az bizonyítja, hogy költők tudnak és akarnak lenni az irodalmi gyerekszoba, a közvetlen közelről látott "irodalom" kiábrándító és riasztó volta ellenére.

Bármennyi nyers hatást is látunk a két költő különben nagyon is jól formált, itt-ott fiatalosan virtuózkodó verseiben, kétségtelen, hogy mindegyiknek van bizonyos egyéni arca.

Devecseri Gábor szemlélődő hajlamú, a dolgok mögé húzódó érzékeny egyéniség, aki a költő életet teremtő ösztönét nem saját vitalitásában, hanem a szemlélt világ megelevenítésében éli ki. Ha erre a roppant erőkifejtésre gyakran még gyönge is a karja, máskor nagyon fínom eszközöket talál célja elérésére. Egy egyszerű inverzióval föl tud duzzasztani, érzékelhetővé tud tenni holtan lapuló szavakat:

...Lehajtom a fejem
a párnára, a bánatos fehérre...

S idézhetném még sok sorát s a Ludak című nagyon sikerült versét egészben.


Karinthy Gábor élénkebb temperamentum, nagyobb mértékben vesz részt személyével verseiben, kamaszosan heves gesztusai szinte széttörik a szűkebb kereteket. Szavai szemérmességükben is kiáltják az érőben lévő fiatalember tipikus érzésvilágát: ellágyulásait és robbanásait, zavarait, lázadásait, álmait. Hogy mindezt el tudja mondani: az a költészet, s hogy a kifejezés itt-ott tökéletlen, kritikátlan: az a befejezéstelenség.

Az ő versei közül az Étel és Ital címűt szeretném egészében ideírni, de hadd idézzem legalább elejét és végét:

Előttem asztal, étel és ital.
Pecsenye hortyog vérsötét
Levében, hűen legyezi
rablánya: petrezselyem, fiatal...

- - -

...Felduzzadt szájjal görnyedezve rég
egyedül iszom és eszem.
Bont és tör és remeg az ujjam
és szomjazom és éhezem...

A kötet versei közt vannak ingadozóbbak is, kialakulatlanabbak is: a két kis költő még nagyot fog nőni, vonásaik megkeményednek, kezük fogása biztosabb lesz, mutáló hangjuk megkapja végleges színét. Készülő emberek és készülő költők: s első jelentkezésük után kíváncsian várjuk, milyen lesz majd a kész ember és a kész költő?

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A tiltakozó nemzedék A tiltakozó nemzedék
Nem szeretem az elsőbbségi vitákat, amelyek korunkban annyira...
A Tour de Hongrie egyéni győztese a svájci Stettler A Tour de Hongrie egyéni győztese a svájci Stettler
Napsütéses reggelen indultak útnak vasárnap az ünneplőbe öltözött...
A világ leghosszabb hídja A világ leghosszabb hídja
Kinában, Sangang város mellett van a világ leghosszabb hidja, a...
Minimális adminisztrációval dolgozik a Hüvelyes Központ Minimális adminisztrációval dolgozik a Hüvelyes Központ
Júniusban kapcsolódott be intenzívebben a Hüvelyes Központ az...
Segélyt kapnak a pápától a budapesti vaggonlakók Segélyt kapnak a pápától a budapesti vaggonlakók
A pápa őszentsége Csernoch János hercegprimás utján a közelmult...
Az alagutak szellőzése Az alagutak szellőzése
A Simplon alagut épitése a huszadik század egyik legnagyobszerü...
Fenyőfától a mustárgázig 1. Fenyőfától a mustárgázig 1.
A közmondás, amely szerint semmi sem új a nap alatt, talán semmire...
Windett Frigyes lesz a B. T. C. football kapitánya Windett Frigyes lesz a B. T. C. football kapitánya
Windett Frigyes a jeles angol football-játékos, az őszi idényre...
Szinházi figyelő Szinházi figyelő
A karácsony előtti hetet "hideg szalon"-nak mondják a szinészek. Ezen...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98