Dtum
Login with Facebookk
1932 | Október

Károly román király ellen példátlanul sértő támadás jelent meg vasárnap a londoni „ Sunday Express”-ben

London, október 9.

Az az affér, amely néhány nappal ezelőtt az angol sajtó és Károly román király között kitört, vasárnap érte el tetőpontját a „Sunday Experss” egyik cikkében, amelyben James Douglas, a „Daily Express” világhírű riportere olyan tónusban ír egy idegen ország uralkodójáról, amire eddig még nem volt példa az angol sajtóban

Ismeretes, hogy a román trónörökös nemrégen édesanyjához, az Angliában tartózkodó Heléna hercegnőhöz utazott, de Károly király parancsa két hét mulva visszarendelte Bukarestbe. A király rossz néven vette, hogy az angol sajtó sokat foglalkozik volt feleségével és hogy a trónörökös s a királyné fényképe gyakran jelent meg a lapokban.

A román követség egyik tisztviselője fölkereste a „British Uniter Press” szerkesztőségét és kérte, hogy szüntesse meg azokat a cikkeket, amelyek a román királyi család magánéletéről jelennek meg sorozatosan az angol lapokban. Az ujság elutasítóan válaszolt, amire a román diplomata azt kérdezte, mit szólnának hozzá, ha a román lapok ugyanilyen hangnemben foglalkoznának az angol királyi család benső életével?

Ez az affér megjelent az angol lapokban és olyan fölháborodást keltett, hogy most már az egész sajtó koncentrációs támadást intézett Károly király ellen.
Vasárnap reggel azután a „Sunday Express”, Lord Beaverbrook vasárnapi ujsága 7. oldalán „King Carol the cad” (Károly király a hitvány ) címen négyhasábos cikket közöl, amely többek között a következőket írja:
„Byron géniusza kellene ahhoz, hogy hűen tudjak képet adni arról a leghitványabb emberről, aki valaha trónon ült. Ez Károly Románia királya! Ha ő egyszer a lábát Angliába betenné, az angol nők méltó fogadtatásban részesítenék ezt a kegyetlen királyi szörnyeteget.”


A cikk azután részletesen megírja Károly király házasságának és válásának történetét. Amikor Károly lemondott trónöröklési jogáról. Angliában tartózkodott és akkor Sir Johnson- Hieks belügyminiszter kijelentette az alsóházban: „közöltük Károly herceggel, hogy jelenléte nem kívánatos Angliában”. A cikk ezután így folytatja a beszámolót:
„Mi akkor, 1928-ban kiutasítottuk Károlyt és ha valaha még egyszer betenné a lábát Angliába, ismét meg fogjuk tenni.”

Részletesen elmondja a cikk, hogyan bánik feleségével a király. Jellemző példa erre, hogy amikor a trónörökös beteg volt, Helén hercegnő Romániába sietett, de Károly király nem engedte hozzá. Ellenben állandóan hozzáengedte Madame Lupeseut,.akitől a gyermek arany karkötőórát kapott ajándékba. Amikor Mihály legutóbb Londonba érkezett, a következő szavakkal mutatta meg édesanyjának az órát:
„Nézd, ezt kaptam a papa nőjétől.”

Ezek előadása után Douglas összehasonlítja az európai királyi udvarokat az angol udvarral és megállapítja, hogy az angol királyi család puritán életmódjával, tisztaságával példaadóan áll valamennyi fölött. Mi, amikor vége van annak a nimbusznak, hogy a királyok Isten kegyelméből valók, csak olyan módon lehet még a királyi intézményt fönntartani, mint Angliában, ahol a királyi család a maga magánéletével példát ad minden angolnak.

„Károly király”- folytatja Douglas”- „az angol sajtót azonban sohasem fogja elnémítani, ez a sajtó nem arra a párta áll, ahol a brutalitás van, hanem a tisztesség mellé.
Azok a trónok, amelyek az ilyen carolizmuson alapulnak, mint a példa megmutatta, sorra összedőlnek Európában és csak az olyan trónoknak van jövője, mint az angol királyi trón.” A példátlan szenvedelmes és brutális cikk miatt sulyos diplomáciai bonyodalmakra számítanak.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A budapesti nyári lóversenyek A budapesti nyári lóversenyek
Augusztus 15-én kezdődtek meg a nyári lóversenyek, melyek ez...
Zöld és barna norvég sídreszek indulnak Párisból a decemberi hómezőkre Zöld és barna norvég sídreszek indulnak Párisból a decemberi...
Párisi divatjelentésünk ezuttal arról a garderobe-ról szól, amelyet...
Az élet keletkezése, a szaporodás Az élet keletkezése, a szaporodás
Az ingerlékenység vagy érzékenység abban nyilvánul, hogy a természet...
Elisabeth Bergner Elisabeth Bergner
Három darabbal járja a világot. Shakespeare: ŤAhogy tetszikť-jét,...
Schmeling nyerte az Európa-bajnokságot és Louis-szal mérkőzne Schmeling nyerte az Európa-bajnokságot és Louis-szal mérkőzne
Európa nehézsúlyú ökölvívó bajnoka Max Schmeling lett. A stuttgarti...
FTC – Hakoah 0:0 FTC – Hakoah 0:0
Vasárnap a két legjobb osztrák proficsapat, az Amateure és a Hakoah...
Az arc: az élet tükre, az egészséges életmód Az arc: az élet tükre, az egészséges életmód
A munkában, gondban, boldogságban, búban-bánatban eltöltött esztendők...
Az Anschluß mennyiben érinti az illetékeket? Az Anschluß mennyiben érinti az illetékeket?
A Német Birodalommal fennálló adóügyi jogvédelem és jogsegély...
Vámbéry Ármin Vámbéry Ármin
Nyolcvankét éves korában, de szellemi erejének teljes birtokában...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98